Igyekeztünk sokat ügyesedni ebben a hónapban is:
– Farsangoltunk,
– mozogtunk sokat,
– vidámkodtunk,
– énekeltünk, zenéltünk,
– meséltük a kedvenc mesénket…
Boldogságóra Alapprogram
Február hónap témája a megküzdési stratégiák volt. Először megnéztük a januárban kitűzött célokat, megbeszéltük, milyen nehézségek akadhatnak ezen célok elérésében, mi az, ami segít könnyebben elérni azokat, mi hátráltat bennünket esetleg.
Ezután meghallgattuk a Kecskekatonaság című népmesét, amelyben megismerhettünk egy szegény legényt, aki nagyon sok tudással rendelkezett, kecskéket idomított, amellyel a megfelelő emberhez fordulva sikereket érhetett el, majd végcélját is eléri, miután eladta kecskéit. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy mit tennének a helyében, miután elérték azt a célt, ami nagy vágyuk volt. A tanulók úgy vélték, megérte ilyen sokáig kitartania és küzdenie a szegény legénynek. A tanulók közül néhányan úgy gondolták, nekik is erőt adott ez a történet ahhoz, hogy a saját céljaikért tovább küzdjenek.
A vidámság kedvéért kecskés fejdíszeket készítettünk, és ki is próbáltuk, milyen az, amikor valaki kommandálja a többieket. Az elkészített fejdíszeket a nap további részében is örömmel viselték a gyerekek. A nap zárásaként meghallgattuk a hónap dalát, melynek címe: Ellazulni jaj de jó, így megnyugodva, teljesen ellazulva, felfrissülve fejeztük be a napunkat.
A megküzdés napjainkban nagyon fontossá válik. A stressz ártalmaiként komoly betegségek diagnosztizálhatóak. Azonban ha megtanítjuk a gyerekeket megküzdeni ezekkel, egy boldogabb és egészségesebb életet biztosíthatunk a számukra. A medvés héten bepillantást nyerhettek a gyerekek a néphagyomány világába, a népi jóslás egyik sajátos formájába. Sokat beszélgettünk a medvéről. Kapcsolatba hoztuk előzetes ismereteinkkel, amit a télről, az állatok télre való készülődéséről tanultunk. Megnéztünk egy videót a medvékről, hiszen ezeknek a gyerekeknek nem sok lehetőségük van állatkertbe eljutni és a valóságban megismerni ezeket az állatokat.
Igyekeztem a hét folyamán minél több területen, mintegy projektben, feldolgozni a témát a Boldogságóra megküzdési tematikájába illesztve. Figyelembe vettem a gyerekek egyéni érdeklődését, képességeit, életkori sajátosságait. Ennek megfelelően válogattam össze a tevékenységeket a héten.
Minden nap terveztem valamilyen ábrázoló tevékenységet, amibe érdeklődés alapján be lehetett kapcsolódni. Készítettünk, díszítettünk az alvó macinak paplant, kiváltva ezzel a paplanos feladatot.
Törekedtem arra, hogy mindennapjainkat áthassa a mozgás változatos formában. Természetesen a témának megfelelően a medvejárást is gyakoroltuk, emellett, jógáztunk, relaxáltunk, sok időt töltöttünk a szabadban, amikor az időjárás engedte. A mozgás különös hangsúlyt kap a megküzdési stratégiák között is, igen jó stresszelvezető technika.
Matematikai ismereteiket fejleszthették a macis színezők által, ahol a dobókockának megfelelő területet kellett beazonosítani, valamint a számoknak megfelelően kellett a macit kiszínezni. megküzdöttek vele, nagyon élvezték. A figyelmüket, kitartásukat tette próbára a játék.
A Menjünk medvét vadászni! játék célja a résztvevők koncentrációs képességének fejlesztése, ráhangolás a további játékokra. A mondóka és a bemutatott mozdulatsorok elsajátítása során a gyerekek szellemileg és fizikailag is megmozgathatók, játszva tanulhatják meg és gyakorolhatják az imitáció alapjait. A gyakorlat alkalmas a memória fejlesztésére is.
Boldogságórának megfelelően igyekeztem minél több tapasztalathoz juttatni a gyerekeket a megküzdést illetően. Harcba szálltak párossával a babzsákért. Ehhez jó előzménynek bizonyult Bagdy Bella: Ellazulok, jól vagyok c. dala, mellyel átismételtük a testrészeket is a babzsákos játékhoz.Fontak karkötőt a barátnőiknek, a szabályok be nem tartásáért zálogba elvett dolgainkért küzdöttek, hogy visszakapják őket., valamint a mozgás rengeteg tevékenységet nyújtott a téma átéléséhez. Akadálypályán kellett átküzdeniük magukat, kötelet húztak, csapatok küzdöttek egymás ellen, talicskázásnál küzdöttek. Az ábrázolás tevékenysége is sok esetben küzdelmes volt, a kitartás, a kreativitás, az anyagokkal való bánásmód néhány kisgyermek számára valódi küzdelemnek bizonyult. A kicsi dió c. mese és annak eljátszása nagyon szórakoztató volt. Érdeklődéssel figyelték és átéléssel játszották el a kenyér sorsát a mag elvetésétől a felszeletelésig.
Ismét felkerült a következő lépcsőfokra a boldogság várába vezető úton a megküzdés jele is.
Kivel érzed jól magad?
Mit tehetsz, hogy mások is jól érezzék magukat a társaságodban?
Meg tudod nevettetni a barátodat?
Játék, beszélgetés, a hónap dalának meghallgatása.
Célok kitűzése és elérése
3. osztály
A foglalkozást ráhangolódó játékokkal, mozgással kezdtük.
Ezek a „Malomkörzés” és „Összehangoló” játékok voltak.
A következőkben körbeszélgetés során összegeztük, értékeltük az eltelt 4 hónapot. Osztályszinten, mint közösségi célokat és egyéni szinten is új célokat fogalmaztak meg a gyerekek, amiket év végéig szeretnének elérni.
Játékos feladatban mindenki egy írólapra felírhatta 3 kívánságát -Három kívánság játék- melyeket körbeszélgetésben beszéltünk meg.
Meghallgatták a tanító előadásában az „Öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesét, melyből azt a következtetést vontuk le, hogy tartósan boldoggá nem egy kívánság teljesülése tesz, hanem kellő kitartással, szorgalommal tudjuk elérni álmainkat. Ez az út fejleszti személyiségünket.
Meséket gyűjtöttek, melyekben a hős elindul célja megvalósítása felé, és kalandokkal és akadályokkal megküzdve eléri azt. ( Égig érő paszuly, Babszem Jankó, Csillagszemű Juhász stb.). A Csillagszemű juhász című mesét megnéztük a „Magyar népmesék” gyűjteményből választva.
Magyar népmesék: A csillagszemű juhász
Végül csoportmunkában dolgozva készítettek egy tablót, melyen az osztály közös céljait ábrázolták, rajzzal, szöveggel.
Rintek Nóra Szvetlána

A mese és a díszek készítése egyaránt nagy-nagy örömöt és tanítást jelentett osztályunknak.
Kiscsoportosok lévén egy korábban javasolt témán keresztül dolgoztuk fel az adott feladatot. Ebben az életkorban tele vannak bizonytalansággal, félelemmel, így elsősorban beszélgetéssel próbáltuk feloldani a bennük lévő szorongást, illetve érzéseiken keresztül tudatosítani, hogy mindenre képesek. Többször meghallgattuk a hónap dalát, igyekeztünk megteremteni az elmélyüléshez szükséges hangulatot.