A fel nem dolgozott trauma vagy az egymásnak ellentmondó célok, elvárások kezelése volt a cél ebben a hónapban. A gyerekek számára is megterhelő történések sokaságával találkozunk mostanában, mint egy közeli hozzátartozó halála, a vírus miatt vagy a most zajló háborús helyzet, az ezek által okozott stressz mértéke azonban egyénenként jelentősen eltérő. Megküzdési képességeinktől és személyiségünk stabilitásától függ, mennyire viselnek meg minket ezek a veszteségek és állapotok. Fordítva is igaz ez, tehát viszonylag kisebb környezeti változás is kiválthat fokozott stresszhatást ha egyébként sok érzelmi terhet cipelünk a vállunkon. Igyekeztem minél több alkalmat találni arra, hogy oldjuk mindezt: közös, vidám programokkal és tevékenységekkel igyekeztem oldani őket. Zenés, táncos mulatságok, vidám tehetségkutató szervezésével.
Boldogságóra Alapprogram
3. osztály
„Boldog és hálás vagyok azért, amim van”
Az órát egy „Pacsizz körbe” játékkal kezdtük, arra kértem a gyerekeket, hogy próbáljanak minden társuknak személyre szabott üdvözlést kitalálni. Beszéltünk a feladat előtt arról is, hogy a katolikus mise végén is köszöntjük egymást a templomban. Elhangzott a „Béke veled!”, „Isten hozott!”, „Örülök, hogy látlak!” „Örülök, hogy meggyógyultál és itt vagy!”, „Szia!”, „Csá!”, „Hello!”, „Üdv!” köszönzések.
A ráhangoló körbeszélgetésben megkérdeztem a gyerekektől, hogy mi jut eszükbe a „Társas kapcsolatok” kifejezésről. A válaszokban a barátság, osztály, közös játék, kifejezések hangzottak el, ami viszont meglepő volt számomra, hogy a család jutott a legkésőbb kifejezésre, rávezető kérdések segítségével hangzott el.
Ezután véletlenszerű, betűkártyás választással osztottam 6 csoportba a gyerekeket.
Ezután elolvastam nekik a munkafüzetben található, a témakörhöz kapcsolódó mesét, mely Pajtitusz királyfiról szól. Arról a királyfiról, aki a palotában élte életét szüleivel, Cimborabossal a királlyal és Barátnőszikével, a királyné édesanyjával. Nincsenek vele egykorú barátai és arra vágyik, hogy ő is járhasson iskolába, ahogy a többi gyermek is a királyságban. 3 próba elé állítják, de az utolsó próba maga az, hogy elmegy egy napra az iskolába. Pajtitusz nagyon jól érezte magát, barátai lettek.
A mese meghallgatása után tartalomelemzéssel folytattuk a munkát. Kérdésekre, egyéni véleménynyilvánítással válaszoltak a gyerekek.
A munkafüzet feladatai közül választottam egyéni és csoportmunkában végezhető feladatokat.
Az egyéni feladatban szórejtvénnyel kezdtük, melynek megfejtése a barátság szó volt. Ez felkerült a táblára:
Barátság a kép bal oldalán
Arra kértem a gyerekeket, hogy írják a feladat mellé azok neveit, akikről úgy érzik, hogy barátságban vannak. Örültem, mert mindenki írt fel az osztálytársai közül is valakit!
Csoport feladattal folytattuk, szókeresővel: szociális, család, barát, óvoda, iskola szavakat kellet megtalálniuk. Kiemelten foglalkoztunk a szociális szóval.
Csoportmunka
A szólás szófelhőben a „Madarat tolláról, embert barátjáról”, „Bajban ismerszik meg a barát”, „A jó barát drágább az aranynál” szólásokat kerestük meg. Jelentéstartalmukat szóban megbeszéltük.
Táblakép
Befejezésül, minden csoporttól azt kértem, hogy készítsenek el egy felhőtérképet, melyben a központi téma a „Barátság” kifejezés álljon, egyéni formátumban, egyéni kifejező eszközökkel, az ismérv csak a központi téma és a színesceruzás kivitelezés volt. Megnéztük a MINIMOZI témához kapcsolódó filmjét, a
Felhőtérkép készülőben
kép
Az elkészült felhőtérképekkel feldíszítettük az iskola boldogság falát.
kép
Örömet okozott számomra, hogy az osztályban baráti kapcsolatok alakultak ki, az eltelt 2 év alatt, úgy érzem a más településekről érkezett kisdiákok is be tudtak illeszkedni az osztályközösségbe.
Rintek Nóra Szvetlána és a 3. osztály
Forrás:
Pacsizz játék:
file:///C:/Users/Felhasznalo/Desktop/EKOP/Boldogs%C3%A1g%C3%B3ra_kapcsolatok%20%C3%A1pol%C3%A1sa/12_alsos_tarsas_intelligencia.pdf
„Ian” by Fundacion Ian | CGMeetup:

Mi az az optimizmus?
Mi a különbség az optimista és a pesszimista ember között?
Mi tesz téged boldoggá?
Beszélgetés, játék, rajzolás.
Mi az a hála?
Kinek vagy hálás és miért?
Ki lehet hálás neked és miért?
Miért fontos a hála érzése?
Kötetlen beszélgetés, zenehallgatás, játék, rajzolás.
Csoportunk az erdő állataival ismerkedett, Így Boldog Dóra ehhez kapcsolódó mesét hozott a megküzdési stratégiák feldolgozásának segítésére. A farkaskirály című mesében a főhős elhatározza, hogy addig nem nyugszik, míg ő nem lesz a legerősebb a világon. Ehhez a varázsló szerint le kell győznie a farkaskirályt és a három medvéjét,akiktől varázseszközeiket is megszerezheti. Ez sikerül is neki, ezért a farkaskirály tisztelete jeléül fiává fogadja. Kiderült, hogy egy boszorkány rombolja az erdőt, elüldözi az állatokat, ezért a gyerekek segítségére is szükség van. Komoly „próbákat” kell kiállniuk, hogy megmenthessék az erdő állatait. 1.próba: három információ alapján felismerni a megmentendő állatokat. 2.próba: akadálypályán(kidőlt fákon, mocsáron, barlangon) átkelni. 3.próba:rejtekhelyen, összefirkált alapon, állat alakjának felismerése, körberajzolással láthatóvá tétele(háttérből alak felismerése) 4.próba: képkirakó közös összeállítása-állatokat ábrázoló képet annyi részre osztottam, ahány gyerek van, a részeket külön borítékba téve elrejtettem a csoportban. Mindenkinek egyet kellett megtalálni és a részekből együtt összeállítani a képet. Így menekültek meg az állatok a gyerekek bátorságának, kitartásának, ügyességének, együttműködésének segítségével, s újra együtt éltek az erdőben boldog 😊 egyetértésben.
Taszári Körzeti Általános Iskola
A megküzdés fogalmát, néhány módszerét már nagyon jól ismerik a gyerekek, ügyesen is tudják alkalmazni. A mese ez alkalommal Fésűs Éva: A búzaszem című meséje volt, mely nagyon jól ráirányította a figyelmet a küzdésre, megküzdésre. Az animációs film megtekintése után egy ideig döbbent csöndben ültek a gyerekek, megbeszélése után nem volt kérdés, hogy önmagunkhoz mérten „különleges” hajakat fogunk készíteni.