Ha a cipőm beszélni tudna…
Boldogságóra Alapprogram
április a megbocsátás
1.feladat
Péntek 5. órában volt a boldogságóra. Történelem óra helyett volt osztályfőnöki óra.
A tanulók egyesével jöttek be, repült a labda és megkérdeztem a belépőtől, hogy számodra mit jelent a megbocsátás? meglepődtek, de értékes válaszok születtek. Az alábbiak:
nem lehet
lehetőség, tiszta lap
lehetőség
nem egyenlő a felejtéssel
szeretet
Ezer esetből egy az igazi, a többi színjáték
nehéz,ha az ember egyszer megégette magát.
amíg harag van nincsen megbocsátás
megenyhül az ember egy idő után
tiszta lap
idővel minden könnyebb
mindenkinek egy esélye van
teljesen elengedem
2.Két tanuló írta a táblára, hogy számukra mit jelent e megbocsátás, ide felkerült a békülős szex is.
3. Majd kis lapra felírták, hogy nekik kinek kell mostanság megbocsátani. Az alábbi megoldások születtek: osztálytárs, barát, egy volt barát, van olyan is, aki nem haragszik senkire, van, akinek saját magának kell, de még nem tudja, hogy hogyan. Volt olyan válasz is, hogy jelenleg családtagok, a világnak és magának-e 3 együtt szerepelt.
4.Elmeséltem nekik: A sivár és a kígyó c. örmény mesét, ami tetszett nekik nagyon. Közösen beszélgettünk erről.
5. Majd befejezték a tanulók A tékozló fiú c. mesét.
Az alábbi variációk születtek:
1.A nagy vigadás után az első napon a kisebbik fiú munkára jelentkezett édesapjánál. az édesapja annyit mondott, hogy kövesd a bátyád, ő már mindent tud. a tékozló fi bátyjához szegődött és együtt mentek dolgozni. Kezdetben a bátyja szolgaként bánt vele. majd ahogy teltek a napok és úgy enyhült meg a szíve. A nap végén együtt vidáman mentek haza és a tornácon apjuk nyakába borulnak.
2.A kisebbik fiú megbánja minden tettét és munkához látott, hogy legyen pénzük a testvére megbocsájtott neki. a fiú olyan sokat dolgozott, hogy végül gazdagok lettek.
3.A legidősebb fiú belátta apja igazát. szívében ő is megörült testvérének a visszatérésének. Köszöntötte a hazatért testvérét. Együtt ünnepelt a családdal.
4.A tékozló fiú megbánta, amit tett, munkát vállalt, hogy legyen pénze, hogy ne az apjától kérjen. A testvére megbocsátott neki. a legkisebb fiú végül annyit dolgozott, hogy gazdagok lettek. Többé nem kellett, hogy a pénz miatt aggódjanak.
5. A tékozló fiú bátyja is megtanult örülni és vigadni, jót beszélgetett a család.
6..Elisabeth Kübler-Ross-David Kessler: Életleckék c. könyvből felolvastam nekik A megbocsátás leckéjét.
„Az apró örömök olyanok, mint az útszéli kis virágok; csak azok találnak rájuk, akik igazán keresik őket.”
” A boldogságot nem lehet ajándékba kapni; Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” Goethe
Elsőként igyekeztünk minél több apró örömöt összegyűjteni (csakis olyanokat amiket nem pénzen vett dolog okoz): MOSOLY; napsugár; éneklés; anya finom főztje; olvasás; madárdal; segíteni valakinek; segíteni az állatokon; szaladgálás; játék; séta a családdal, barátokkal; iskola után hazaérni; kedvenc ruhánkat felvenni; a kis állatunkat meglátni; buborékot fújni; táncolni; megosztani a társunkkal a tízórainkat; odabújni anyuhoz, apuhoz; sétálni a hóesésben;
Ezután az udvaron közös játék következett. A gyerekek játéka úgy alakult, hogy egy koncerten vehettem részt. Itt igyekeztek egymásra hangolódni a gyerekek. Sajnos nem látszik, ahogy az első sorban tombolok, tapsolok, ugrálok.
A következő alkalommal már kegyesebb volt hozzánk az időjárás, kint tudtunk lenni végig. Körbe állva felelevenítettük az apró örömöket, kezeinkkel összegyűjtöttük. A kezeinket széttárva összeérintettük az ujjainkat így alkotva egy végtelen örömforrást, és átadtuk egymásnak az örömöket. Megfogalmaztuk, hogy épp úgy fontos adni, mint kapni. Mindkettő örömforrás. A napsütésben árnyjátékot játszottunk, mindenki láthatta önmagát, a különböző pózokat ahogy beálltak. Kiraktuk a csoportunk jelképét és egyben az elsőhelyen szereplő örömöt a MOSOLYt.
A megküzdési stratégiák ismerete segít a stressz kezelésében, leküzdésében. Ez tanulható, fejleszthető. Nagyon fontos, hogy már a gyerekekkel megismertessük.
A foglalkozásainkat (és azóta a délutáni napközinket) a mélylégzéssel kezdjük. Megtapasztalták ennek a nyugtató hatását. Ezzel hangolódunk rá a tanulásra.
A relaxáció egy új élményt adott a gyerekeknek. Érdekes élménynek nevezték amikor csukott szemmel csak magukra kellett figyelni, nem láthatták mit csinálnak a többiek. Pénteken délutánonként végezzük, ilyenkor a héten átélt legjobb dolgokra gondolunk vissza, ezzel lépünk át a hétvégébe. Egyébként is nagyon szeretnek zenét hallgatni, de ez a megnyugtató relaxációs, halk zene nagyon jó hatással van ránk.
A haj-szeretet nagyon tetszett a gyerekeknek. ki is tudták próbálni, milyen nehéz a hosszú hajjal bánni. A fiúk lelkesen vetették magukat bele a fodrászkodásba.
A katonai gyakorlatok során megtapasztalhatták milyen fontos az egymásra figyelés, kooperáció a sikeres feladat végrehajtásához. A csoportunkban a lányok sem akartak kimaradni, örömmel vetették bele magukat a katonáskodásba. Kint és a teremben is gyakorlatoztunk. Mindenki voltközlegény és tábornok is. Így megtapasztalhatták milyen felelősséggel jár az irányítás. A gyakorlatok végén megbeszéltük, hogy a legfontosabb az egymásra odafigyelés, egymás segítése, közös munka volt. Ezután a fiúk tartottak egy kis harci bemutatót, építettek tankokat, gépeket legóból.
Kicsit huszárkodtunk is, készítettük a március 15-i ünnepre dekorációt.
Nagyon tartalmasan telt a február. Összegyűjtöttünk néhány a gyerekek által alkalmazott megküzdési stratégiát (nem is gondolták, hogy ők ezeket alkalmazzák), ami a mindennapokban hasznosak lehetnek gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt: relaxáció; biciklizés; lassú és mély lélegzetek; zenehallgatás; rajzolás; gyurmázás; játék a háziállatunkkal; segítség kérése; éneklés; táncolás; olvasás; séta; futás; játék a barátokkal; igyunk teát; beszélgetés akiben megbízunk; építés (legóval, építőkockával, kártyával…); lufifújás és elengedés;
Bárczi Gusztáv Ált. Isk., Szakiskola , Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Márciusban sok mindennek örülhettünk. A nap melegének, lehetett játszótérre menni, régi-új játékokat játszhattunk, volt egy kis pihenés a hosszú hétvégén… És ki-ki a maga módján örült az esőnek is.
Apró örömök élvezete
A mindennapok során próbálunk minél több, olyan helyzeteket teremteni a gyermekek számára, amely által átérzik az öröm boldogságfokozó erejét.
A foglalkozást a „Meglengetem a karom, pedig alig akarom”, és az „Az én hangom” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni dalát. A dal hallgatása közben, játékos mozdulatokat végeztünk, majd a gyermekekkel körben állva, kézen fogva énekeltünk. Ezután közös, a csoportról készült képeket nézegetve, felelevenítettük a közös élményeinket. Beszélgettünk arról, hogy miért voltunk boldogok, miért mosolygunk a képeken, hogyan fejezzük ki, ha örülünk valaminek, az arcunkon miből derül ki, hogy örülünk. A csengettyűvel meséhez hívtam a gyermekeket, mondókáztunk, majd elmeséltem „Bezzeg Andrea: Újra együtt!” című meséjét. A mese után tükör előtt játszottunk érzékelő játékot. A tükör előtt megérintettük, megneveztük az érzékszerveinket, majd lerajzoltuk és beragasztottuk az érzékszerveink mellé, hogy mi okoz számunkra örömöt. Az apró örömök jelét kiszíneztük, majd felragasztottuk a boldogsághoz vezető lépcsőre. Végül meghallgattuk „Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem” című dalát, közben megöleltük egymást, és örömtáncot jártunk
A téma feldolgozásához előző nap, elrejtettem a gyermekek kedvenc babáját, plüssjátékát. A csoportszobába lépés után, hamar „beindult” a játék, mert szinte azonnal észre vették, hogy kedvencük nincs a helyén. A játékpolcon elhelyezett borítékra fel kellett hívni a figyelmüket. Közösen kibontottuk, és együtt értelmeztük a tartalmát, amelyben egyszerű feladatokat állítottam össze a játékok visszaszerzése céljából:
közösen elénekeltük az „Itt a farsang áll a bál…” kezdetű dalt.
játékos mozgással egybekötve is elénekeltük
pókhálót készítettünk fonálból.
Amikor teljesítették a gyermekek a feladatokat, észrevétlenül sikerült visszacsempésznem a játékokat. Nagy boldogság volt számunkra, amikor a kihívásokat teljesítve visszakapták a játékokat.
Ezután, relaxációs gyakorlatokat végeztünk: „A medve vagyok, cammogok”, és az „Arcizomlazítás játékosan” relaxációs gyakorlatot alkalmaztam. A kis csengettyűt megszólaltatva, mesehallgatásra hívtam a gyerekeket. Elmondtuk a mondókánkat, majd elmeséltem Bezzeg Andrea: Aranykulcs című meséjét. A mese után meghallgatva Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó dalát, közben színeztünk. Másik alkalommal táncoltunk, és játékos utánzó mozdulatokat végeztünk. Játszottunk „Hajótörés” játékot, és várat is építettünk.