A kiválasztott téma indításakor az Ügyefogyott légy c.mese elolvasása és dramatizálását követően arról beszélgettünk, hogy mi történik velünk, ha megbántanak, ha valamilyen sérelem, vagy csalódás ér bennünket. Látszik ez rajtunk, az arcunkon, a testtartásunkon? Magunkban hordozzuk a megbántottságunkat, vagy jobb, ha megszabadulunk tőle? Kipróbáltuk, hogy hogyan változnak érzelmeink azután, ha egy lapra ráírjuk azt, ami bánt, majd a lapot összegyúrjuk és a kukába dobjuk. Ez volt a ” Bánat-gombóc”.Ezt rajzban is kifejeztük: „Ilyen vagyok, ha…… és ilyen vagyok, ha…. ” Mindenki egy-egy alap-fejre rajzolta érzelmeit, ami két ellentétes érzelmi állapotot tükrözött. A ” Haragomat kifújom,mint a cica nyújtózom ” relaxációs gyakorlat mindenkinek tetszett. Arra jutottak a tanulók, hogy ha megbántottunk valakit, a legnehezebb, de egyben a legfelszabadítóbb dolog, ha bocsánatot kérünk attól , akit megsértettünk. Gyakran megesik, hogy a gyermekek, akár akarva, akár akaratlanul megbántják társaikat, s ez nem jó érzés. Majd egy internetes játékot végigjátszva
(https://wordwall.net/hu/resource/13386653/fejleszt%c3%a9s/%c3%a9rzelmek ) készítettünk „Érzelmi dobókockát”. Ennek egy-egy oldalát a másik felé fordítva tudatjuk a társunkkal, hogy ő most milyen érzelmeket váltott ki belőlünk.
Boldogságóra Alapprogram
Mórahalom Város Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda
A gyermekekkel Bezzeg Andrea: Újra együtt című meséje után olyan képeket nézegettünk, amelyen mosolyognak, és felelevenítették, illetve közösen ötleteltünk, hogy abban a pillanatban mi lehetett az ő apró örömük, ami miatt mosoly ült ki az arcukra.
Ebből kifolyólag beszélgetőkör keretében mindenki elmondta, hogy mi az ő apró öröme. Ehhez kapcsolódva készítettük el a gyermekekkel „Az apró örömök kertjét”, amelybe mindenki elkészíthette a saját virágját, és ráírtam mindenkinek a saját virágjára, hogy mi az ő apró örömük.
Téma feltárása(hogyan fejleszti a megbocsátás a személyiséget)
Megbocsátás 6 szintje(szakirodalom)
Hogyan kezeljük ,ha megbántottak, vagy ha megbántunk valakit?
Empátiajáték
Megbocsátás 3 lépcsője,előnyei
Értékeld, ha megbocsátanak neked!
Híres közszereplők a megbocsátás gyakorlásáról(Gandhi,Mandela,Tutu) Kutatómunka
Ho’oponopono videóelemzés
Osztályomat többszörösen is sújtotta a Covid. Az általánosan elrendelt online oktatáson túl számos alkalommal kerültek karanténba. Szinte természetes volt számunkra, hogy ezt a feladatot választjuk. Az interneten találtam üres orvosi receptet, melyet kinyomtattam, és ők, mint orvosok írták fel egymásnak az ellenszert a depresszió, bezártság érzése ellen. Jó volt olvasni a természetes ellenszereket…
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Március 21. a Boldogság világnapja.
Ebben az évben az alsó és felső tagozatosok egyaránt csatlakoztak a programhoz. Megformáltunk az udvarokon egy –egy szmájlit, természetesen piros ruhában. Az alsósok egy közös udvari táncban is részt vettek. A portánál található a Boldogság –fal, amelyre apró örömöket, pozitív üzeneteket tehetnek tanulóink és dolgozóink. Az alsó tagozaton több osztályprogram kapcsolódott a világnaphoz. Voltak, akik zenét hallgattak, örömkövet adtak egy osztálytársnak egy kedves szó, dicséret kíséretében, gondolattérképet készítettek a boldogsághoz kapcsolódóan, mesét hallgattak, varázsszivárvány alatt átbújva kívánságokat fogalmaztak meg, örömfüzért készítettek, nevetésversenyt rendeztek, a békéről, a szeretetről beszélgettek, alkottak.
Ez az óra, egy igazi beszélgetős óra volt. A boldogság nagyon változatos formáit ismertük meg ezen a napon.
A gyerekek ügyesen ráéreztek a megbocsátás fontosságára, lényegére.
Ebben a hónapban többször is beszélgettünk az apró örömökről. Minek is tudunk örülni a boltban vásárolt játékokon kívül?
Bezzeg Andrea: Újra együtt! című meséjében, Pirinkó és Góliát története nagyon tetszett a gyerekeknek ( többször is kérték) és elgondolkodtak, hogy mennyi minden van körülöttünk aminek lehet örülni. Az irányított beszélgetések alkalmával som mindent felsoroltak a gyerekek, pl. egészségesek vagyunk, süt a nap és ki tudunk menni az udvarra, stb.
Sajnos csoportunkban igen elterjedt a himlő járvány, amely miatt drasztikusan lecsökkent a létszámunk. Nagyon hiányolták a társaikat, ezért elhatároztuk, hogy meglepjük őket mire visszatérnek közénk. Hatalmas papírdobozból „házat” készítettünk. Ablakot vágtunk rá, kifestettük, függönnyel és festett virágokkal díszítettük, közben többször is hallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni dalát. Izgalommal vettek részt a készületekben nap, mint nap. Igyekeztek a lehető legszebben festeni, mert örömet szeretnének vele okozni a betegeskedő társaiknak. Sok, sok ötlet született, hogy ha megjönnek a többiek miket is fognak játszani a házban. Bízunk benne, hogy sikerül megörvendeztetni őket, és ugyan olyan lelkesedéssel veszik birtokba, mint akik készítették.
Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsöde
A gyerekekkel közösen megnéztük a Bogyó és Babóca: Hónapok-március című mesét laptopon. Majd megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett a mesében. Megmozgattuk magunkat a Napimádás légzőgyakorlattal. Megsimogattuk egymást a Mit csinál a kis kezem mondókázásával. Beszélgettünk a tavaszról, annak szépségeiről, a virágokról, a színekről. Kiderült, mennyi sok szép dolog van, aminek örülni tudunk. Majd elkészítettük a rajzunkat, zsírkrétával a Kopasz dombon… kezdetű mondókára. Kicsik, nagyok egyaránt örömmel rajzolták a dombot, a sünit. Újra kellemesen telt a boldogóránk!