Gyakoroltuk a megbocsátást varázsszavaink segítségével.
Boldogságóra Alapprogram
Az életben gyakran követünk el hibákat, teszünk olyat, amelynek következményeivel nem számolunk. A tetteket nem lehet meg nem történtté tenni. Szembesülni a hibáinkkal, megbánni, jóvá tenni viszont igen. Ehhez közös akaratra van szükség. A nehéz helyzetek nagy tanítók. Megtanítják, hogy vállalnunk kell a következményeket, megtanítanak megbocsátani, megtanítanak közös beszélgetésre, megoldásra. Ezt éltük meg közösen – diákok, szülők, pedagógusok – április hónapban.
Vannak varázsszavaink: Sajnálom- Bocsáss meg – Köszönöm – Szeretlek
Ezeket sokszor nehéz kimondani, van, akinek könnyebb leírni. Ezt gyakoroltuk.
Beszélgettünk a minket ért sérelmekről, az elengedésről és a megbocsátásról. Rajzzal fejeztük ki érzéseinket, melyekből tabló készült.
Boldogságóra – 2. osztály
„Huss – huss , búbánatom elengedem! ”
De előtte lerajzoltuk, bőröndbe csomagoltuk , összegyűrtük rossz élményeinket, majd végül kukába hajítottuk. Az utolsó képen pedig az osztály „szeretetgombóca”.❤️
Bizony minket is érnek sérelmek, rossz dolgok, de nem hagyjuk, hogy ez a napunkat, a kislelkünket megnehezítse. Így lerajzoltunk néhány kisebb- nagyobb sérelmet, majd megpróbáltuk elengedni és lezárni együtt.
Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
Nagyon tetszett a gyerekeknek a szeretetgombóc, versengtek érte, hogy ki legyen a töltelék.
Agyagból készítettünk szív formájú medált és köveket is festettünk.
Széchenyi István Általános Iskola Jászkarajenő
Változó érzelmeinket sokféleképpen kifejezhetjük, megmutathatjuk másoknak. Nagy lelkesedéssel készítették a gyerekek a lapozható játékot,
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Közösen készítettünk egy lombos fát kartonból. (Újrahasznosítottunk, mert télen ezt a kartont használtuk az Adventi naptárunk alapjaként.) Végig gondoltuk, hogy reggel óta mi történt, voltak-e kellemes, örömteli pillanatok a napunkban. Megegyeztünk, hogy jobban odafigyelünk ezekre az apró, de jó dolgokra és nem engedjük elillanni, mint egy pillangót.. Készítettünk papírból néhány lepkét és ráírtuk azokat az apró örömöket, melyek megtörténtek velünk. Elhatároztuk, hogy ezt folytatjuk. Azóta is gyűjtjük a pillangókat! 🙂
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Beszélgettünk arról, „amikor valaki megbántott, mit éreztél… majd arról, amikor te bántottál meg valakit, akkor milyen érzések voltak benned?” Ezután megbeszéltük, mikor és milyen módon történt a megbocsátás. Ennek fontosságáról is szó esett. Játék: „Találd ki, mit érzek!” Arcjáték alapján ki kellett találni, mit érezhet az illető. Találgattak, vajon miért érzi azt? Majd készítettünk egy játékot, melyre különböző arckifejezéseket rajzoltak. Történeteket találtam ki, ehhez mutattak arckifejezést. Majd a gyerekek is mondtak történeteket. A végén virágos koszorúval fotózkodtunk. 🙂