Óránkat relaxációval kezdtük: „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok!”.
Miután jól kinyújtóztattuk magunkat, felolvastam Panyi Katinka meséjét a törpékről és az óriásokról. Hogy teljesen beleéljük magunkat a mesébe, eljátszottuk az online feladattár által ajánlott Viharjátékot: arra dőltünk, amerre a szél fújt minket. A játék nagyon sok nevetéssel járt, megalapozta az óránk hangulatát.
Az elméleti háttérről beszélgettünk egy kicsit: mindenki egyetértett abban, hogy a testmozgás pozitív hatással van a hangulatunkra.
A Boldogságóránkat követő nap került sor iskolánkban a gyereknapra, ahol délelőtt egy nyolc állomásból álló akadályversenyen vettek részt a tanulók. A feladatok között volt testi erőt és ügyességet igénylő játék, de volt olyan állomás is, ahol a gyerekek tudására és ismereteikre volt szükség. A csapatokban vegyesen voltak tanulók 1-8. osztályig, kicsik és nagyok együtt küzdöttek a célért.
Az akadályversenyt követően megbeszéltük a gyerekekkel, hogy a csapatokban mindenki egyformán értékes volt: a „törpék” és az „óriások” is. Ahogyan a mesében a törpéknek segített az óriás és az óriásnak segítettek a törpék, úgy segítették itt is egymást kölcsönösen a csapatok kisebb és nagyobb tagjai. A talicskatoló versenynél például fontos volt, hogy legyenek kicsik, akiket könnyű tolni, és legyenek nagyok és erősek is, akik elbírják társaikat a talicskában.
Megbeszéltük, hogy kinek melyik állomás tetszett a legjobban, majd felsoroltuk azokat az érzelmeket, amiket a mozgás váltott ki belőlünk.
A végső következtetésben egyetértettünk: mozogni jó, a sport boldogságunkat fokozza, az aktivitás jót tesz testünknek és lelkünknek egyaránt.
Boldogságóra Alapprogram
A csoportban több profi sportoló is jár, így ez a téma nálunk a testmozgásban teljesedett ki. A gyerekek nagyon aktívak voltak, szerették ezt a témát.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
A saját kezünkkel készített alkotások a legjobb örömforrásaink egyike.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
A gyerekekkel közösen készítettünk egy olyan képregényt, melyben valaki egy problémával találja szembe magát, de végül megküzd a nehéz helyzettel.
Ez a hónap a mozgásról és az egészséges életmódról szólt. Sokat voltunk kint a szabadban a jó időnek köszönhetően, kihasználtuk a játszóterek adta lehetőségeket. A tornateremben akadálypályákat építettünk, versenyhelyzeteket teremtettünk, melyben megküzdhettek egymással. A kudarctűrő képesség fejlesztése a mindennapoknak is része, hiszen az iskolában ennek fontos szerepe lesz majd. Az ugróiskola nagyon tetszett a gyerekeknek, így a talp és kéznyomokkal nehezített pálya időnként kifogott rajtuk. Ezzel a hónappal már csak egy lépés választ el minket a várva várt legfelső lépcsőfoktól, amellyel eljutunk a mi kis kastélyunkhoz.
A téli elkényelmesedés után valóban jól esett a mozgás minden formája. Táncoltunk, tornáztunk, hatalmasakat sétáltunk, s jöhetett az ugróiskola minden formában…
A hónap témájára Bagdy Bella-Jól érzem magam zenéjével hangolódtunk. A gyerekeknek annyira tetszett, hogy kérték az ismétlést. Beszélgető formájában megosztottuk egymással ki, mit sportol, melyik mozgásos játék a kedvence, milyen érzés van bennük, ezek átélése slstt, után. Nálunk is nagyon népszerű az intézményi Bozsik program, fiúk-lányok körében egyaránt. Sokan közül edzésre is járnak, óvoda időn kívül. Többen járnak jógázni, bukfenc ovira, társas táncra, gyógytesire, lovagolni. Szerencsére sok a lehetőség, amit a szülők – és gyerekek egyaránt igényelnek. Mindennapjainkban is tapasztaljuk, hogy nagy az igényük a mozgásra, szaladgálásra melyet minden nap biztosítunk. Megfigyeléseim szerint sokkal hatékonyabbak a fejlesztések, kezdeményezések, ha mozgásos szabály játékot is beleszövünk az adott téma feldolgozását segítő játéktárba. Gyakran alkalmazunk spontán ötleteket, de a gyerekek kívánságait is figyelembe vesszük, ha szeretnének közösen az udvaron játszani. A mese a piros kalapos békáról – mint ajánlott mese, éppen témához illő volt, hiszen a visszatérő gólyákról, fecskékről tanultunk. Élvezték a gyerekek, a hozzá kapcsolódó dramatikus játékot, többször is eljátszottuk. Ezután mindegyik ajánlott mozgásos játékot kipróbáltunk: „Gólyák”, „Egyensúly gyakorlat”, „Jön a róka”, „Szúnyogvadászat”, „kalapos fogó”. Minden új játéknak nagyon örültek, gyorsan meg is jegyezték a lényegét és kérték másnap is, hogy játsszuk közülük. A feladatok közül a „papírguriga” nyerte el tetszésünket, a gyerekek nagy lendülettel, sok ötlettel vetették magukat az alkotásba. Mindenki kedve szerint ragaszthatott, díszíthetett, majd bemutathatta mi készült belőle, pl.: lovas akadály, autóút, mignon figura, távcső, búvóhely, karkötő… Később a gurigákat összerakva akadálypályát is sikerült készítenünk. A „zenés ugráló iskolát” is kipróbáltunk, az udvaron felfestett ugró iskolánál és a taposó ösvényen is. Gyorsan reagálták erre az ügyességi feladatra. A hónapban ünnepeltük óvodánk 120 éves fennállásának évfordulóját, és udvarunkon álló hatalmas, és terebélyes szintén 120 éves tölgyfájának születésnapját. Megköszöntük a tölgyünknek a friss levegőt, árnyékot amit biztosít az óvoda aprajának, nagyjának, végül közösen meg is locsoltuk, még a „kis testvérét” is. A délután folyamán nem csak a madarak-fák napjához kapcsolódó játékokat probálhattak ki a családok, de táncházzal, népi ügyességi játékokkal is kedveskedünk számukra. Boldogan, kacagva zártuk a hetet a mozgás szeretetének jegyében.
Mozogni mindig jó, főleg, ha gyerek vagy! Az egészséges életmód szolgálatában biztosítja a regenerálódást is. De most a mozgás szórakozás is volt egyben…. mert egy kicsit kreatívan mozogtunk, és nagyon örültem, hogy békében tudtunk együtt gondolkodni, alkotni…, egy saját mini golfpályát a kedvenc építő játékainkkal, melyeket karácsonyra kaptunk a Szülőktől. Mi mindenre nem jó egy többszáz részből álló építőjáték! Kitaláltuk a célt is, mely egy fejdísz karimája lett, és természetesen meg kellett könnyíteni a labdafogók dolgát is egy saját építésű minigarázzsal. Szép színes építmény lett! Veszekedés nélkül ment a sorban állás, hogy ki is próbálhassuk a golfpályánkat. Többeknek sikerült is célba találniuk. Így sikerüljön minden vágyatok, célotok! 🙂 Nagyon jól szórakoztunk. Egész nap vigyáztunk a pályára, hogy szünetekben folytathassuk a golfozást ……..saját, egyedi pályán. 🙂
Rajzolni, festeni, alkotni mindig is csodálatos…, főleg csodaszép dekorkavicsokra. Magunkba néztünk kritikusan, és szívünk-lelkünk beleadtuk a kavicskák díszítésébe, melyeket személyesen adtunk át a gazdáiknak megbocsájtást várva. S természetesen ezen csodák láttán ők rögtön el is felejtették minden „bűnünket”. 🙂 Mert adni és kapni ugyanúgy öröm, mint megbocsájtást kérni és kapni. De legközelebb azért majd próbálunk jobban igyekezni, hogy ne bántsunk meg senkit!