Vannak akik a következő tanévben iskolába mennek, így számukra már más célok elérése a szempont. Ez ösztönzően hatott az egész csoportra nézve. Többen velük együtt új dolgokat szerettek volna megtanulni mint pl., a cipőkötés, két keréken biciklizés. Öröm volt látni mennyire ösztönzően, pozitívan tudnak hatni egymásra. Örömmel vágtak bele a feladatokba, melyeket nagyrészt siker koronázta.
Boldogságóra Alapprogram
Elérkeztünk hát a program utolsó etapjához. Az év vége mindig nehéz, hiszen mindenki el van fáradva, a foglalkozások egyre kevésbé koncentráltak. Azonban mint minden időszaknak, ennek is vannak jó pillanatai. Ilyenek az alkotások és a mesék. A szívecske készítésbe beletettük az összes szeretetünket, energiánkat. A mesék pihenéssel teltek, az énekek relaxációval. A tanév végén eljutottunk a kastély csúcsához, ami hatalmas örömöt okozott a gyermekeknek, és egy kis nasi jutalom várta őket a célban.
Remélem a következő tanév is ilyen tevékenyen telik majd, hiszen idén is nagyon élveztük a feladatokat. A mi mesénknek itt a vége, fuss el véle…
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
December hónap minden évben különleges. Áthatja valami megmagyarázhatatlan „csoda” . Minden évben, így most is az ünnepek alkalmain kívül a hétköznapokban is megjelentek a jó cselekedetek. Apró meglepetésekkel készülhettek társaiknak és a családtagjaiknak. Karácsony alkalmával pedig az óvoda is ajándékcsomagokkal készült a hátrányos helyzetű családok számára; példát mutatva ezzel is a gyerekeknek, hogy jót tenni jó.
A 2021-22-es tanév legjobb pillanatait fotóval örökítettük meg, ahogyan az a témafeldolgozás címéből is adódik. Elmondhatjuk, hogy több szempontból eredményes tanévet zárunk: a 10 nagyszerű téma átívelt a jelenléti oktatással megvalósított éven, az elvégzett feladatok élmény- és tapasztalatszerzés szempontjából nagyon fontosak voltak, s mindezeknek köszönhetően végzős diákjaink ma átvehették sikeres bizonyítványaikat. Reményeink szerint, hozzá tudtunk járulni fiataljaink hasznos, eredményes és gyümölcsöző tudásukhoz, mellyel bekapcsolódnak a munkaerő-piacra és a társadalomba.
Hálásak vagyunk az élményekért, az együtt töltött értékes időért.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
A közös tevékenységek mindig pozitív hatással vannak a társas kapcsolatok alakulásában. Együtt megélt élmények erősítik a kapcsolatokat, a csoporthoz tartozás érzését.
Konyári Óvoda Napocska csoport
Az utolsó boldogságórán megbeszéltük az adott év boldogságórás emlékeit. Örömmel tapasztaltam, hogy sok, sok mesére, versre, játékos feladatra emlékeztek, amit együtt éltünk át. Természetesen most is figyelmesen hallgatták végig óvodásaim Bezzeg Anna történetét, szívesen mozogtak Bagdi Bella dalaira. Újra átéltük, hogy együtt lenni jó. Boldogságórák témái ott vannak a mindennapokban, mindenhol mindig.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
A jelenlegi nehéz helyzetben egyre nehezebb dolog a mindennapokba beépíteni a gyerekeknek a pozitív gondolkodást és annak fontosságát. Egyik kedvenc meséjük a Tódi törp varázsszemüvege, hiszen ezáltal kijátszhatták vágyikat is.
A tanévünk utolsó hónapja csupa izgalom! Rengeteg felmérés, megmérettetés és feladat. Jól jött ebben az időszakban egy kis fellélegzés, ahol a fáradt gőzt kiadhattuk magunkból. Megpihentünk rajzolás közben, ügyesen megterveztük és elkészítettük a befőttünket.
Köszönjük ezt a tanévet és várjuk a jövő évi feladatokat!
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A fenntartható boldogság kapcsán a gyerekek felidézték legkedvesebb élményeiket és szivecskéket készítettek különböző óvodai játékokból.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Mivel már 3 éve járnak a csoportba a gyerekek, a témához kapcsolódó dalokat jól ismerik, hiszem máskor is szoktuk hallgatni.Egész hónapban jelen volt a tevékenységeikben a hónap témája. A köszönöm szó használatával és az egymásért tett apró figyelmességekkel, öleléssel bátran mutassák ki érzéseiket. Átbeszéltük mi mindenért lehetünk hálásak otthon és az óvodában. A téma végén elkészíthették a hála fát melyen minden levél egy egy dolgot cselekedetet jelentett amiért hálásak lehetünk.