Áprilisban a megbocsátás témakörét beszéltük meg a csoportommal. Készítettünk kártyákat a varázsszavainkkal, és néhányan elmesélték, hogy kinek adnák oda ezt a kártyát, kinek mit köszönhetnek meg, kitől és miért kérnének bocsánatot, kit ajándékoznának meg a „szeretlek” kártyával. Ezekből a kártyákból később elkészítettünk egy tablót, amely az osztályunkat díszíti.
A következő foglalkozáson kértem tőlük, hogy írjanak le egy szituációt, amikor sértettnek érezték magunkat. A gyerekek olyan élethelyzeteket vonultattak fel, amikor rossz jegyet kaptak, amikor a testvérükkel vesztek össze, amikor úgy érezték, hogy a szüleik igazságtalanul viszonyulnak hozzájuk. Majd megbeszéltük ezeket a helyzeteket, próbáltuk elképzelni, hogy mi játszódhat le a szülők, testvér, tanár fejében, így igyekeztünk jobban megérteni az adott szituációkat. A végére a közös beszélgetés, véleménynyilvánítás után már nem is gondolták annyira sértőnek ezeket a helyzeteket, más szemszögből vizsgálva más a világ, érthetőbbé, megérthetőbbé válik.
A foglalkozások során a gyerekek jól érezték magukat, talán kicsit közelebb kerültek ahhoz, hogy a megbocsátás nagy erény, az „örökharag” nem vezet sehová.