Számtalan apró öröm által építhetünk közösséget, formálhatjuk jókedvünket. Egyik ilyen a közös étkezések és ami méginkább izgalmas a közös sütés- főzés, vendéglátás.
Piskóta tekercset készítettünk, házi lekvárral töltöttük, megkínáltunk mindenkit az óvodában, vendégül láttuk a többi csoportot is:)
Boldogságóra Alapprogram
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Egy tálból cseresznyéztünk
Azt a napot is közös cseresznyés boldogságbombákkal kezdtük. A relaxáció után meghallgattuk az ajánlott mesét. Utána felelevenítettük az év közben szerzett tapasztalatainkat a havi témák alapján. A zárókör adott szempontjainak megbeszélése után Bella dalával zártuk a foglalkozást. A fenntarthatóság jegyében ebéd után elmentünk a Gödöllői Egyetem Botanikus kertjébe.
Egy fél napra meglátogatott minket az Ausztriában élő és egyéni tanrenddel tanuló osztálytársuk, akit nagy szeretettel fogadtak. Ő kapta aznap a szívet is a „szívesembertől”. Olyan jól érezte magát, és olyan könnyen beilleszkedett, mintha nem ez lett volna az első találkozása az osztállyal. A testvérét is bevonták a „mocsárjárásba” és a fiúk a focizásba. A közös fagyizás után a játszótéren töltöttük el a nap további részét.
Sokat gondolkodtunk a gyerekekkel, hogy mit emeljünk ki a hálával kapcsolatos foglakozásaink közül.
Most amellett döntöttünk, hogy megmutatjuk másoknak is, hogy milyen fantasztikus emberek vannak a világon. Már másodszor jött össze egy csodacsapat, hogy az erdei iskolába való eljutásunkat megkönnyítsék és egyben még színesebbé varázsolják.
A gyerek boldogságát és háláját szavakkal nem lehet kifejezni.
Köszönjük!