Az advent, várakozás, készülődés teszi meghitté csoportunk életét ebben az időszakban. minden napra tervezünk valamilyen apró, de fontos tevékenységet, amivel megörvendeztetjük egymást és a saját szívünket.
Boldogságóra Alapprogram
Csoportunkban nagyon fontosak a baráti gyermeki kapcsolatok. Novemberre már újrarendeződtek a társas kapcsolatok, baráti, játszócsoportok. Empátia, segítőkészség, elfogadás jellemzi csoportunkat.
Optimista szemüvegünkön át más színben láthatjuk a világot, a körülöttünk élőket, a helyzeteket. A gyermekek könnyen, játékosan vettek részt a téma feldolgozásában.
Hálavirág festése, közben pedig a „Boldog vagyok” című dal hallgatása
Ezt a témát az állatok világnapjával kapcsoltuk össze. A gyermekekkel megfogalmaztuk, miért is lehetünk hálásnak az állatoknak. Átéltük a felelős állattartás, az állatgondozás fontosságát.
Az új kezdetével megbeszéltük a gyerekekkel ki és mit kívánt az új esztendőre. Kinek mi a célja és hogy ezt elérje mit fog tenni ebben az évben. A gyermekek szépen összefoglalták kinek mi a célja, amiben támogatjuk és segítjük őket céljaik megvalósításában.