Kiscsoportosként úgy gondolom és látom, hogy nagyon fontos az óvodásaimnak, hogy hogyan indítjuk el közösen a napjainkat.
Nagyon nehéz azonos hullámhosszra kerülni, hiszen minden kisgyermeket más „érzelmi tankkal” enged el otthonról.
Van olyan, akinek már reggel is borús a hangulata, ez függ a szülői indítástól: hogyan érkezek meg, mint szülő, mint gyermek az óvodába.
A gyerekek nagyon érzik a radarjaikkal, hogy anya, vagy apa hogyan indít útnak.
Ezt mi a Tulipán csoportban próbáljuk egymáshoz közelíteni, egymásra hangolódni.
A reggeli napindításunk a pihe-puha sarokban lehetőséget ad számunkra, hogy beszélgessünk, elcsendesedjünk, figyeljünk egymásra és magunkra.
Ez a különböző indítás a gyermekek önértékelését is nagyon befolyásolja.
Sokan rossznak, butának gondolják magukat, mert ez a szülő „üzenete”, mert siet és nincs idő megélni a pillanatokat.
Ebben a hónapban szülői értekezleten próbáltuk a szülőket érzékenyíteni a témával kapcsolatban. Megteremtettük azt a hangulatot, amelyben mi is fogadjuk az ő gyermekeiket. Beszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra az, hogy optimizmus.
A beszélgetést egy gondolatébresztővel indítottuk:
A pesszimista minden lehetőségben meglátja a nehézséget, az optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.” – Winston Churchill
Optimistának lenni annyit jelent számunkra, hogy energikusak vagyunk tele életenergiával. Ha ez megtörténik, és az optimistán állunk hozzá a feladatokhoz, a mindennapjainkhoz a kívánt cél hamar megvalósulhatjuk.
Így ne hagyjuk, hogy a hétköznapok kockázataitól és kudarcaitól való félelmek eluralkodjanak rajtunk, hanem emelkedjünk felül e szorongáson.
Nem kell félni az új dolgoktól: meg tudom csinálni.
Boldogságóra Alapprogram
Életünkben nagyon fontos, hogy optimistán álljunk a különböző dolgokhoz. Az optimizmus gyakorlásához is az őszi évszak jellegzetességeit hívtuk segítségül. A lehullott termésekből képeket alkottunk, hogy minél tovább gyönyörködhessünk mind a termésekben, mind a saját munkánkban. Készítettünk levélnyomatot, levélnyomatból különböző állatokat, formákat, termények magjaiból képet, gesztenyéből vidám arcokat hoztunk létre a homokban. Mindezen feladatokkal érzékeltettem, hogy a lehullott falevél, és a különböző magvak és termések tovább élnek az elkészített alkotásokon. A munkafüzet varázsgömb feladatlapjára pedig lerajzolták a gyermekek azt, amit nagyon szeretnének, ha megtörténne velük, vagy megkapnának valamit ajándékba. Nagyon szép kis rajzok születtek, amelyek a fényképek között láthatók.
Szeptemberben a boldogságfokozó hála témájában az őszi évszak jellegzetességeivel kötöttük össze a hála fogalmát. Az ajtóra kitettük a családoknak ajánlott hála naptárt, valamint egy őszi hálafát készítettünk, amelynek színes leveleire rajzolták le a nagy csoportos és középsős gyermekek azt amiért hálásak. Szerencsére sok különböző kép született, ebből is látszik, hogy a gyerekek nem egymást másolták, hanem saját ötletüket jelenítették meg a kis levélen. Beszélgettünk is arról, hogy kinek miért lehetünk hálásak. Az őszi évszaknak is hálásak lehetünk a sok gyümölcsért, zöldségféléért, és termésért, ennek kapcsán is sok képet készítettünk a gyümölcsökről, zöldségekről és termésekről.
Az órát 5 mozgásos kártya húzásával kezdtük. Az osztálynak el kellett végezni azokat a gyakorlatokat, amik a kártyán voltak. Majd meghallgattuk az ugrálj, ugrálj fel fel című dalt Bagdy Bellától. E nélkül nincsen Boldogságóra. A Dal után körbe ültünk és mindenki elmondta, hogy milyen jót vár még ma vagy a közeljövőben. Meghallgattuk és együtt elénekeltük az ügyes vagyok, okos vagyok kezdetű Bagdy Bella dalt és ismét beszélgettünk arról, hogy ki miben ügyes és okos. Zárásként mindenki körbe ült. Megmelegítették a tenyerüket dörzsöléssel, majd a szívükre tették és egy olyan eseményre gondoltak amikor valaki megdícsérte őket, vagy büszkék voltak magukra. Az órát egy közös csoportöleléssel zártuk.
Októberben az optimizmust gyakoroltuk a gyerkekkel.
Először egy szomorú és egy vidám emojit hívtunk segítségül, melyek segítségével az érzésekről beszélgettünk, és fejeztük ki őket. Ezután beszéltünk arról, mi az optimizmus, és, hogy hogyan lehet a rossz dolgokat jóvátenni. Mi kell ahhoz, hogy jóra forduljanak a dolgok, hogyan lássunk optimistán?
Ehhez egy saját kis optimuzmus- szemüveget színeztünk, melyet felvéve optimistábban, szebben láttuk a világot.
Hála gyakorlása
Beszélgettünk a nyári élményekről, képek segítségével felidéztük azokat. Mindannyian kifejeztük hálánkat, hogy újból együtt lehetünk, majd ölelésláncot játszottunk, körben állva a gyermekek a tőlük balra helyezkedő társukat megölelték.
A foglalkozást a „Napimádás”, és a „Fújj, fújj” relaxációs gyakorlattal indítottuk, ezután meghallgattuk Bagdi Bella: „Szép nap ölelj most át engem” című dalt. Ezután körbe ülve a szőnyegen „Hála gesztenyét” adogattunk egymás kezébe, mindenki elmondhatta, hogy miért hálás. A „Kerekerdő kalandra hív téged” mondókával kezdeményeztem Bezzeg Andrea: „A Hálafa története című mesét. Végül elkészítettük a Hálafánkat. Őszi színű kartonpapírokból körbe rajzoltuk, majd kivágtuk a gyermekek tenyérlenyomatát, amit a közösen a falra festett fa ágaira ragasztottunk. Végül a társunk felé fordultunk, és elmondtuk, hogy miért vagyunk neki hálásak, majd a hála jelét felragasztottuk a boldogsághoz vezető lépcsőre.
Hála gyakorlása
Beszélgettünk a nyári élményekről, képek segítségével felidéztük azokat. Mindannyian kifejeztük hálánkat, hogy újból együtt lehetünk, majd ölelésláncot játszottunk, körben állva a gyermekek a tőlük balra helyezkedő társukat megölelték.
A foglalkozást a „Napimádás”, és a „Fújj, fújj” relaxációs gyakorlattal indítottuk, ezután meghallgattuk Bagdi Bella: „Szép nap ölelj most át engem” című dalt. Ezután körbe ülve a szőnyegen „Hála gesztenyét” adogattunk egymás kezébe, mindenki elmondhatta, hogy miért hálás. A „Kerekerdő kalandra hív téged” mondókával kezdeményeztem Bezzeg Andrea: „A Hálafa története című mesét. Végül elkészítettük a Hálafánkat. Őszi színű kartonpapírokból körbe rajzoltuk, majd kivágtuk a gyermekek tenyérlenyomatát, amit a közösen a falra festett fa ágaira ragasztottunk. Végül a társunk felé fordultunk, és elmondtuk, hogy miért vagyunk neki hálásak, majd a hála jelét felragasztottuk a boldogsághoz vezető lépcsőre.