Mosolyog a világ-Benne mi is!
Boldogságóra Alapprogram
A nyári szünetről visszatérve egyből a nyári élményeké volt a főszerep. Az élménybeszámolók után a gyerekekkel beszélgettünk a háláról és annak fontosságáról. Sokan voltak, akik hálásak voltak azért, hogy sok időt tölthettek együtt szeretteikkel, barátaikkal a nyári szünet alatt és így kellőképpen feltöltődhettek az új tanévre. A gondolataikat papírra vetették és pántlikák formájában mutatták meg társaiknak. Az elkészült hálapántlikákat egy csomagolópapírra ragasztottuk őszi motívumokkal díszítve, így a tanév során bármikor elolvashatják a tanterem dekorációjaként.
Az október hónap az optimizmus gyakorlásának hónapja. Ezt a témát 3 órán dolgoztuk fel a hatodikos diákjaimmal, akikkel már második éve tartunk boldogság órákat. Az első órán megbeszéltük mit jelent az, hogy valaki optimista, pesszimista vagy realista. Majd idézeteket húztak a gyerekek és megmagyarázták azokat. Az órát szokás szerint relaxációval zártuk.
A második órán közösen optimista vagy pesszimista módon fejeztünk be mondatokat. Megbeszéltük milyen érzések keletkeztek bennük az optimista befejezés és a pesszimista befejezés után. Egyetértésre jutottunk abban, hogy az optimizmus jó érzéseket vált ki bennünk, vidámságot, elégedettséget, boldogságot. A foglakozást relaxációval zártuk ismét, amelyet általam jógán tanult elemekkel egészítettem ki, pl, jógalégzés. Az oum hangoztatása … A boldogságórákat mindig péntek délután tartjuk, ilyenkor relaxáció közben elengedik az egész heti stresszet.
A harmadik óra előkészítésébe bevontam szülőket. Zárt borítékban levelet írtak a szülők gyerekeiknek, amelyekben jó tulajdonságaikat emelték ki, ezeket eljuttatták hozzám. Az órán tulajdonságfát készítettünk. Egy rajzlapra a gyerekek rajzoltak és színeztek egy fát, színes levelekre ráírták jó tulajdonságaikat és a fa ágaira ragasztották. Átadtam nekik a szülők által írt leveleket, amelyek olvasása megható, felemelő pillanat volt. A fák ágaira felkerültek a szülők által írt jó tulajdonságok is. Az elkészült alkotások sok mindent elárultak számomra a gyerekekről. A fák formája, a levelek elhelyezkedése is beszédes. Két hétig a tantermünkben lévő faliújságra tettük ki a „fákat”, majd hazavitték. Ha elkeserednek legyen miből erőt meríteniük, tovább lépniük.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Ált. Isk. 4. osztálya
Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola
Túl sötéten látsz? Cserélj szemüveget!
Az óra előkészítését már a tízórai szünetben elkezdtük. Megkértem a gyerekeket, hogy mindenki fél pohár tejet öntsön magának. Volt akit nem zavart, volt aki kicsit szomorúan nézte a poharát. Kértem, mondják el, mit látnak a poharukban. – Fél pohár tejet. – Csak félig van a poharam. – A poharam fele üres…jöttek a válaszok. Mi a véleményed erről? – Nekem ez túl kevés! – Nekem épp elég ennyi! – válaszolták. Mit tanácsoltok azoknak, akik most szomorúak, mert túl kevésnek tartják? – Ha megitták, kérjenek még!- Rendben. Még most is szomorúak vagytok? – Így már nem. A következő órán megbeszéltük, hogy nem vagyunk egyformák, ugyanazt az eseményt átélve másként reagálunk. A boldog, kiegyensúlyozott emberek általában mindennek keresik a jó oldalát, arra törekednek, hogy a rossz dolgokból is tanuljanak valamit, ami hasznukra válhat később, őket hívjuk optimistáknak. Tehát nemcsak azok lehetnek boldogok, akiknek csodás életük van, soha nincs semmi problémájuk, hanem ez hozzáállás kérdése. Rajtunk múlik! Felvettük az optimista szemüveget és példákat kerestünk a pozitív hozzáállásra: Elestem, fáj a térdem, de milyen jó hogy nem tört el, holnap már újra focizhatok. Ha esik az eső, nem tudok kimenni játszani, de rajzolhatok, vagy olvashatok helyette. Az óra végén készítettünk egy plakátot és megegyeztünk abban, hogy mostantól jobban igyekszünk a dolgok jó oldalát észrevenni, örülni annak amink van, mert így boldogabbak lehetünk.
Vágai Mária

Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Optimista montázs plakátot készítettek a gyermekek.
A lehető legjobb énem
Az októberi foglalkozások nagyon jó hangulatban teltek. A gyerekek legjobban az angyal, ördög játékot élvezték, amikor sok-sok témában kellett meggyőzni a középen álló társaikat, például falun jobb lakni, együnk hamburgert vacsorára, menjünk osztálykirándulásra, szervezzünk születésnapi bulit a barátunknak. A gyerekek nagyon jó érveket sorakoztattak fel az egyes témákban, nehéz volt dönteni, hogy ki érvelt jobban.
A feladatok közül a plakát elkészítését választottuk, rajzoltunk, képeket ragasztottunk, írtunk az ujjainkba a jövőre vonatkozó céljainkat. Többek között a gyerekek ezeket írták: boldogság, család, egészség, pénz, hivatás, jó munkahely.
Ebben a hónapban is nagyon jól éreztük magunkat a foglalkozásokon, és persze nem maradhatott ki a pozitivity társasjáték sem, amit mindig szívesen és örömmel játszanak a gyerekek.
Relaxációs gyakorlatként meghallgattuk Bagdi Bella Hála dalát.
Ezután megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mit is jelent valójában a hála szó. Mindenki elmondhatta, hogy ő miért hálás az életben. Elolvastam nekik a Nasu mackó szerencséja című mesét, és megbeszéltük, hogy mi történt Nasuval. A végén mindenki beszállhatott a hálavonatba.