A megbocsátás témáját egyszerű, a gyermekek mindennapi életéből vett helyzeteken keresztül dolgoztam fel. Arra törekedtem, hogy a konfliktushelyzeteket (pl. játék elvétele, lökés) ne csak kezeljük, hanem közösen meg is beszéljük. Rövid mesét és bábjátékot alkalmaztam, amelyben a szereplők összevesztek, majd kibékültek. A gyerekek könnyen azonosultak a helyzettel, és aktívan reagáltak. A foglalkozás során célom volt, hogy a gyermekek: felismerjék az alapvető érzelmeket (szomorúság, harag), megtapasztalják a konfliktushelyzetek egyszerű megoldási módjait, megismerjék és gyakorolják a „bocsánat” és „nem haragszom” kifejezéseket, fejlődjék empátiás készségük. Alkalmazott módszerek és eszközök: A témát egy rövid, saját bábjátékkal vezettem be (kismackó és nyuszi konfliktusa egy játékon). A bábjáték során hangsúlyt fektettem az érzelmek megjelenítésére (hanghordozás, mimika utánzása). Ezt követően irányított beszélgetést kezdeményeztem konkrét kérdésekkel: „Mi történt a mesében?” „Ki volt szomorú? Miért?” „Mit lehet ilyenkor mondani?” A feldolgozást szerepjátékkal mélyítettük el. A gyermekek párokban eljátszották a konfliktushelyzetet (pl. játék elvétele, lökés), majd közösen gyakoroltuk a helyes reakciókat: elkérés („Kérem szépen!”), bocsánatkérés („Bocsánat, hogy elvettem.”), megbocsátás („Nem haragszom.”). Kiegészítésként érzelemkártyákat használtam (vidám, szomorú, mérges arcok), amelyek segítették az érzések felismerését és megnevezését. A gyermekek reakciói, tapasztalatok: A bábjáték lekötötte a gyermekek figyelmét, aktívan reagáltak, többen spontán megfogalmazták, hogy „nem szabad elvenni” vagy „bocsánatot kell kérni”. A szerepjáték során szívesen vettek részt, különösen a dramatikus elemek motiválták őket. Pozitívumként tapasztaltam, hogy a nap folyamán több gyermek önállóan használta a tanult kifejezéseket. Egyes esetekben nemcsak szóban, hanem cselekvésben is megjelent a megbocsátás (pl. visszaadta a játékot, megsimogatta, megölelte társát). Nehézségek: Több gyermek esetében a „bocsánat” kifejezés még inkább utánzásként jelent meg, nem kapcsolódott valódi érzelmi megértéshez. Az érzelmek megfogalmazása is nehézséget okozott néhányuknak, különösen a „miért volt szomorú/mérges?” kérdések esetében. Úgy érzem, hogy a választott módszerek (bábjáték, szerepjáték, beszélgetés) életkornak megfelelőek és hatékonyak voltak. Sikerült biztonságos, elfogadó légkört teremtenem, amelyben a gyermekek megnyíltak és aktívan részt vettek. Másnap a „Három csibe” című belga népmesét meséltem el a 3–4 éves gyermekeknek, a megbocsátás témájának további feldolgozása céljából. Ebben az életkorban a gyermekek érzelmi megértése még alakulóban van, ezért fontosnak tartottam, hogy a történetet egyszerű, érthető formában, sok ismétléssel és hangsúlyos mimikával adjam elő. Úgy tapasztaltam, hogy a mese lekötötte a gyermekek figyelmét, különösen a hangutánzó elemek és a csibék karakterének megjelenítése, és a mese dramatizálása segítette a „bevonódásukat”. A rövid, jól követhető cselekmény megfelelt az életkori sajátosságaiknak. A beszélgetés során azonban látható volt, hogy a „megbocsátás” fogalma még nehezen értelmezhető számukra. Inkább konkrét helyzetekhez tudták kötni (pl. a csibék nem engedték be egymást a házikóba), ezért a jövőben még inkább a saját élményeikből kiindulva közelíteném meg a témát. Pozitívumként értékelem, hogy a dramatikus játék során a gyermekek szívesen utánozták a csibéket, és egyszerű cselekvéseken keresztül (pl. kibékülés, ölelés) meg tudták jeleníteni a történet végét. Ez megerősítette, hogy ebben a korban a cselekvéses tanulás különösen hatékony. Fejlesztendő területként látom, hogy még egyszerűbb kérdéseket tegyek fel, hogy minden gyermek be tudjon kapcsolódni.
Összességében a feldolgozás élményszerű és életkornak megfelelő volt, hozzájárult a gyermekek érzelmi fejlődéséhez. Ugyanakkor a jövőben szeretnék több időt hagyni az egyéni megszólalásokra, valamint még tudatosabban visszatérni a témára a mindennapi konfliktushelyzetekben is, nemcsak a nemcsak irányított tevékenységek során.
Fejlesztési tervek: több ismétlő szerepjáték alkalmazása különböző helyzetekkel, érzelemkártyák rendszeres használata a nap folyamán, egyéni beszélgetések kezdeményezése konfliktus után, pozitív példák megerősítése (dicséret, kiemelés).

Süni csoport
A Föld napja óvodánkban, így csoportunkban is nagy hangsúlyt kap, egész hetes projekttel készültünk most is, ezzel kapcsolódtunk a Boldogságóra programhoz.
A hét során tanulmányoztuk a földgömböt, felelevenítettük a rajta élő élőlények fantasztikus sokféleségét. Beszélgettünk arról, hogyan szennyezi az ember a környezetét. Felolvastam Berta Kati: A Föld meséje c. mesét. Beszélgettünk arról, mit tehetnek az óvodások a Föld óvásáért.
Játszottunk a Kukatündér társasjátékkal, mely bővíti a gyerekek anyagismeretét, és ismereteiket a szelektív hulladékgyűjtésről.
Óvodánkban komposztálunk, az újrahasznosítás kiemelt szerepet kap (idén munkaközösségünk egyik témája)
Elkészítettük a földgömböt lufi nyomatolással.

KÓPÉ KLUB

Relaxációs gyakorlatnak a „Pillangó ölelés”-t választottam.
A csoportban használt érzelem táblánál
– egyenként elmondták, hogyan érzik magukat, most,miért?
„Összegyűrt szív” játékkal folytattuk a foglalkozást:
Eszköz: Egy nagy, piros papírszív.
Menet: Megmutattam a gyerekeknek a szép, sima szívet. Mondjunk példákat olyan helyzetekre, amikor valakit megbántanak (pl. „elvették a játékomat”, „csúfoltak”). Minden példánál gyűrtem egyet a papíron.
Jóvá tehetjük, vagy már örökre elrontottuk? Hogyan tehetjük jóvá?
Bocsánatot kérünk.
Van négy varázsszó, amivel jóvá tehetjük, ha valakit megbántottunk, ha valamit elrontottunk!
Sajnálom – Kérlek bocsáss meg! -Köszönöm! – Szeretlek!
Játék: a körben ülő gyerekek egymás után mondják sorban ezeket a szavakat! – több körben
Amikor már jól megy, egy-egy mondatra símitok egyet a szíven.
Tanulság: Amikor bocsánatot kérünk, a szívet megpróbáljuk kisimítani, de a gyűrődések (a fájdalom nyoma) egy kicsit ott maradnak. Ezért fontos, hogy vigyázzunk egymásra.
Megerősítettem azt is, ami már korábbi foglalkozásokon elhangzott, hogy nem csak másoknak bocsátunk meg, hanem magunknak is! Ez nem jelenti azt, hogy bánthatunk másokat, vagy magunkat.
Mondhattak egy – egy példát, amikor haragudtak magunkra, szégyellték magunkat, elmondták, hogyan kértek bocsánatot, mi történt azután.
Ezután az érzelmi poggyász cipelésének érzékeltetésére tértünk rá.
Megbeszéltük, hogy jó lenne-e mindig dühösnek, haragosnak lenni? Miért?
Van ehhez egy játékom!
Vegyen elő mindenki egy nagy fakockát (csoportunk kedvelt építőjátéka a nagyméretű, kb. fél kg súlyú építőkocka) !
Nevezd el ezt a kockát úgy, mintha egy rossz érzésed volna, amikor dühös, haragos voltál! Pl. Mérges vagyok a barátomra, mert ma mással játszott.
Tedd be ebbe a szatyorba!
Most ezzel fogunk feladatokat végezni!
Fogd a szatyrot, és ugrálj páros lábon!
emeld fel a karod!
húzd a földön!
– mindenki próbálja ki, majd ugyanezeket üres szatyorral is! Melyikkel volt könnyebb?
Pont ilyen nehéz a lelkünknek is az érzelmi terhek cipelése. Lassít az utunkon, elvonja a figyelmünket a minket körülvevő jó, boldogító dolgokról.
Amikor megbocsátunk, letesszük az érzelmi poggyászunkat, megkönnyebbülünk.
Elmondtam azt is, hogy ez nem jelenti azt, hogy sosem lehetünk csalódottak, szomorúak, bánatosak, megbántottak, és nem is kell hagyni, hogy mások bántsanak bennünket.
Törekedjünk arra, hogy hogy ne időzzünk el sokáig a rossz érzéseinknél, ne őrizgessük őket, ne vigyük magunkkal, hanem próbáljuk lerakni, elengedni.
A foglalkozás lezárásaként szívecskéket színeztünk, amit a közösen készített „megbocsátás fájára” ragasztottak fel.
Közben Bagdi Bella Ho’oponopono c. dalát hallgattuk.