Harmadik évünket kezdtük meg csoportommal a Boldogságóra Programban. Mivel a csoport vegyes életkorú gyermekekből áll, így évről-évre megújul összetételét tekintve, hiszen az iskolába távozók helyét új kiscsoportos korú gyermekek veszik át. A hónap témája nálunk nem egy-egy alkalommal jelenik meg a csoport életében, hanem átszövi a mindennapokat. Folyton felemlegetjük, visszautalunk rá, ismételjük a gyakorlatokat.
A most középső- és nagycsoportos gyerekek már ismerősként fogadták Boldog Dórát és Lelkes Lórit: „rutinosan” kapcsolódnak be a foglalkozásokba és meséltek arról, milyen örömöt jelentett számukra a csoporttársaikkal való találkozás a nyári szünet után, mennyire várták már, hogy óvodába jöhessenek. Az új kis csoportosok eleinte még félénken figyelték nagyobb társaikat – mit tesznek, mit mondanak, hogyan mesélnek -, aztán egyre magabiztosabban végezték a napi tevékenységeket, mozogtak a csoportban. Megismerték a csoport szokás-szabályrendszerét, amely segített feloldani az új élethelyzetből adódó feszültségeket, magabiztosabbá tette őket a hónap folyamán. Igyekeztünk minél több pozitív élmény biztosításával segíteni beszokásukat.
A „Napimádás”, „Fújj-fújj”, „Égig érő fa vagyok…” relaxációs gyakorlatok és Bagdi Bella: Szép nap, ölelj át engem dala segítették a foglalkozásokra való ráhangolódást. Beszélgető-körök alkalmával gyakran előkerült a hála fogalma: ki, miért hálás; hogyan fejezte ki elégedettségét, köszönetét, háláját barátai, a felnőttek, vagy éppen a családtagjai felé. Egyik kislány nagymamája elhunyt a hónap során és a szülők aggódtak, hogyan fogja megélni, feldolgozni ezt a tragikus eseményt. Abigél egy beszélgető-kör elején jelentkezett és elmondta mi történt a nagymamájával. Ekkor több kisgyermek is jelentkezett, és elmondta: ki, mikor, kit veszített el a családjából. Hálával emlékeztünk vissza rájuk, mindenki elmondhatta: mit kapott elhunyt szeretteitől, hogyan emlékszik vissza rájuk, hogyan őrzik a családban az emléküket … Úgy vettem észre: a közös megemlékezés megnyugtatóan hatott a kislányra és segített elfogadni és feldolgozni a tragikus eseményt.
Megemlékeztünk a Hála világnapjáról: eljátszottuk a Hála-híd játékot. A gyerekek izgatottan keltek át a Morcos-mezőről a Szív szigetére vezető hídon, és közben hálát adtak ép testrészeiknek és érzékszerveiknek. Mindig örömmel élik meg, ha egy-egy feladat valamilyen plusz kihívást is tartogat számukra, mint például a keskeny hídon való átkelés. A sikeres megérkezés után mindenki önfeledten táncolt Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalára.
Az autómentes napra a legtöbben gyalog, rollerrel, vagy kerékpárral érkeztek, s ezt örömmel jelezték is a kis kihelyezett falitáblánkon.
A szív világnapjához kapcsolódva a gyerekek kis hála-szíveket készítettek családtagjaik számára, amibe belerajzolták a számukra kedves élményeket, eseményeket, vagy a szeretett családtagot. Ez a nap ismét rávilágított arra, hogy hogy legnagyobb kincsünk az egészség. Annál is inkább, mivel egyik kis csoporttársuk komoly szívbetegséggel él – több műtéten is átesett -, de volt már cukorbeteg és hallássérült csoporttársuk is az elmúlt években.
A népmese napján hagyományosan a helyi általános iskolába látogattunk, ahol mesével, zenével, közös énekléssel ünnepeltünk!
Alvás előtt a gyerekek szívesen hallgatták Bezzeg Andrea Hálafa történetét.
Remélem, hogy a sokféle és változatos tevékenység, a közösen megélt élethelyzetek hozzájárultak a gyerekek jóllétének növekedéséhez, segített a feszültségek, megrázkódtatások feloldásában, kapcsolataik kibontakoztatásában, megerősítésében.