Heti témánkhoz illeszkedően a gyerekekkel faleveleket és süniket hajtogattunk , majd egy vidám süni birodalommá összerendeztük őket.
Meghallgattunk egy mesét a sünikről, beszélgettünk az ősz szépségeiről , ki mit szeret legjobban az őszben. Minden évszaknak megvan a maga szépsége.

Az optimizmus gyakorlása

Ezen a Boldogságóra foglalkozáson arra kerestük a választ, hogy hogyan tudjuk naponta kihozni a legjobbat a különböző helyzetekből, hogyan vegyük észre mindenben a jót. Relaxációs gyakorlattal kezdtük a ráhangolódást a foglalkozásra. „Fújj-fújj”: kértük a gyerekektől, hogy gondolatban változzanak széllé, és igyekezzenek a társuktól eltérő hangot kiadni, végül a sok „szél” egyszerre kezd fújni a saját hangján. Ezek után közösen elénekeltük Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok… című dalát, melyhez különböző mozdulatokat találtunk ki.
A téma feldolgozását mesével valósítottuk meg. Újra ellátogatott hozzánk Boldog Dóra, és a kis mondókájára a gyerekek elhelyezkedtek a mesehallgatáshoz. Tódi törpe Varázsszemüveg című mesét érdeklődéssel hallgatták, a mesében lévő mondókát többször is elmondtuk a gyerekekkel. A mese végén megkértük a gyerekeket, hogy mindenki mondja el, hogy milyen jó dolog történt vele a mai napon. A foglalkozás lezárásaként a gyerekek kiszínezhették az optimizmus jelét, melyet elhelyeztünk az „Égig érő fánk” második lépcsőfokán, valamint a „Varázsgömbbe” mindenki lerajzolta, amire leginkább vágyik.

A Bagdi Bella Pozitív gyermek vagyok dallal kezdeményeztem a foglalkozást. A gyermekek boldogan ültek a szőnyegre, és hallgatták a dalt. Majd a relaxációs gyakorlat következett. „Pizzát sütöttünk” (Dagasztás). A játékosság kedvéért a hozzávalókat megbeszéltük, és utána „összegyúrtuk a tésztát”, tettük rá a hozzávalókat. Ezt a játékot nagyon élvezték, szinte mindenki mondott valamilyen hozzávalót, amit még rá tudunk tenni a pizzára, így sokáig tartott a játék. Majd egy mosolygós és egy szomorú fejes lapot hoztam nekik, körbeadtam, választhattak, és elmondták, „mikor vagyok szomorú”, „mikor vagyok boldog”, illetve aki nem tudta megfogalmazni, ő megmutatta, milyen az, ha szomorúak, vidámak vagyunk. Majd Boldog Dóra érkezett hozzájuk, elmondott egy mesét (Tódi törpe varázsszemüvege), amit érdeklődve hallgattak. Ezután hoztam nekik egy kosarat, amiben „a világ legjobb, legügyesebb gyermekének a képe van” (kendő alatt egy tükör). Mindenki egyesével nézett bele, titok volt, hogy mit láttak. Amikor meglátták, hogy a tükörben ők vannak, mindenki arcán hatalmas boldogság mutatkozott. Majd a következő játéknál körbeadtuk a tükröt, és a gyerekek elmondták, amikor belenéztek, hogy mi az, ami jó bennük, miben ügyesek. Ezután együtt elkészítettük az értékeink fáját. Egy-egy tevékenységet ábrázoló kép (terítés, öltözködés, kedvesség, együttjátszás, stb.) mellé odarakták a saját jelüket. Szükség szerint segítettem. Volt, aki már meg is tudta fogalmazni („én sokat segítek a gyerekeknek”, „egyedül tudok öltözni”, stb.). A legvégén mindenki belenézhetett a „varázsszemüvegbe”, és közben egy szituációs játékot játszottunk, mondtam nekik egy-egy negatív történetet (a gyermekek mindennapjaihoz kapcsolódóan), és aki belenézett, megpróbálta megfogalmazni, hogyan lehetne ezeket a dolgokat jóra fordítani. Néhány gyermek meg is tudta fogalmazni (pl. „megöleli a barátja”, „a kedvenc játékát játszuk”, stb.). Majd végül mindenki készíthetett saját varázsszemüveget, amit hazavihetett, és otthon a szülőkkel is eljátszhatták ezt a szituációs játékot. A foglalkozás zárásaként a gyermekek örömmel ragasztották fel a mosolygós jelet a második lépcsőfokra.