Megismertük a róka és a farkas a lakodalomban című mesét. A gyerekek elmondták, hogy mit jelent számukra a barátság, mit tesznek annak érdekében, hogy meg is maradjon. Sok fontos tulajdonságot, jellemzőt gyűjtöttek össze. Majd egy szívben készíteniük kellett egy rajzot, amelyet a legjobb barátjának ajándékozhatott. Lelkesedésük határtalan volt végig.
Boldogságóra Alapprogram
A gyerekeknek elolvastam a szomorú királykisasszony meséjét, amelyet megbeszéltünk. Beszélgettünk arról, hogy mit jelent az optimizmus szó és számukra mit jelent optimistának lenni. Elkészítette mindenki a saját tükörképét, amely önmagáért beszél, hisz még csak első osztályosok mégis igyekeztek vidám, mosolygós arcot rajzolni, amely boldogságot sugároz, ha ránézünk. Öröm látszódott mindenki arcán a foglalkozás alatt.
Az adventi időszak sok lehetőséget nyújt a jó cselekedetek gyakorlására. Az első adventi gyertya meggyújtásakor megbeszéltük, hogy megpróbálunk „egy kicsit jobban” viselkedni az oviban. Persze ezt nagyban segítette a Mikulásnak tett ígéretünk is. A gyerekek egymást is figyelmeztették egy-egy szabály megsértésénél. Mézeskalácsot sütöttünk, ajándékokat készítettünk a szülőknek, próbáltunk minél több apró jó cselekedetet végrehajtani ebben a hónapban.
A napunkat a Kis barátom, hogy vagy? játékkal kezdtük el. Megbeszéltük ki kinek a barátja, a szeptemberben jövő újonnan érkező gyerekeket is barátsággal fogadták a gyerekek, próbálnak segíteni szorgalmazásunkra a kisebbeknek. Közösen megkerestük mindenki jó tulajdonságait is. Barátságláncot készítettünk és meghallgattuk Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek című dalt.
A csoport mindennapi életét áthatja a pozitív sikerélmények biztosítása, az egyéni differenciált bánásmód alkalmazásával egyéni képességeknek megfelelő feladatok adása. Ezek mind hozzásegítik a gyerekeket ahhoz, hogy egy-egy feladathoz pozitívan, önbizalommal telve fogjanak neki. Az alma és a sünik című játékkal is segítettem az optimista szemléletmód alakítását. a játék után a gyerekekhez eljött Szomorú Szilárd és Boldog Blanka is. A játékok után boldogság szemüvegeket készítettünk.
A kiscsoportos gyerekekkel nehéz megértetni a hála fogalmát. Ezért egész hónapban nagy hangsúlyt fektettem ennek érzékeltetésére. Olyan mesékkel, játékokkal ismertettem meg őket, melyben kiemelt jelentőséggel bír ez a fogalom. Ezek a tapasztalások segítettek abban, hogy megérezzék, megértsék azt, hogy mit is jelent hálásnak lenni.
Az Idősek napja alkalmával vendégül láttuk a Nagyszülőket, hogy kifejezzük mennyire hálásak vagyunk szeretetükért. A gyerekek nagy lelkesedéssel készültek erre a napra és nagyon jó kis közös játékos, barkácsolós délelőttöt tudtunk eltölteni.
Az adventi időszak,a Mikulás,karácsonyvárás sok-sok lehetőséget ad a jó cselekedetek gyakorlására.Az első adventi gyertyagyújtás alkalmával megegyeztünk,hogy megpróbálunk „kicsit jobbak”lenni.Megbeszéltük,hogyan,milyen módon lehetséges ez.Innentől kezdve a szokásos beszélgetőkörök alkalmával a gyerekek elmondták,hogy milyen apró, jó cselekedeteket tettek.Eleinte félénken,később felbátorodva,egyre többen…A hónap folyamán többször csináltunk olyat,hogy körben mindenkiről lehetett mondani kizárólag valami jó tulajdonságot,vagy az adott gyermek által tett jó cselekedetet.
Novemberi téma a társas kapcsolatok ápolása,elmélyítése.A témához kapcsolódva a hónap folyamán még több kapcsolatteremtő,közösségépítő játékot terveztem.Naponta meghallgattuk Bagdi Bella:Ha boldog vagy,mutasd meg mindenkinek című dalát,amit mozgással is kísértünk.A napi beszélgetőkörök alkalmával megbeszéltük,hogy ki kinek a barátja,miért?A barátság alapja a szeretet,kit,vagy kiket szeretnek még,hogy mutatják ezt ki?Hogy érzik magukat,ha olyanokkal vannak,akiket szeretnek?Próbálkoztunk a „barátság pókháló” elkészítésével is.
A Boldogító jó cselekedetek hónapja , vagyis a december, zsúfolt, élménydús időszak. Jellemző ránk, hogy mindent meg akarunk valósítani és ezer dologba belekezdünk. A 2023-as adventi időszakban , tudatosan illetve a gyermekek igényeit is figyelembe véve igyekeztem ezt lelassítani illetve kevésbé zsúfolttá tenni. Kis csoportról lévén szó, azzal kezdtük a decembert, hogy megbeszéltük, mit is jelent jót celekedni, illetve mi , kicsik tudunk-e jót cselekedni. Bizony tudunk! Hisz nem kell óriási dolgokra gondolni itt. Elég egy apró gesztus, egy mosoly, egy kis figyelmesség is. Ebből a meggondolásból kiindulva a mi adventi naptárunk nem édességet rejtett, hanem egy-egy napi apró jó cselekedetet, figyelmességet, mint pl Masszírozd meg anya, apa vállát!Krémezd be a kezüket!, Segíts elpakolni! , Ma rakj rendet a játékok között! stb
A havi boldogságóránk a kis fenyő legendáját dolgozta fel. A tevékenység elején meghallgattuk az Ég a gyertya ég című dalt ( https://youtu.be/EKOheNnEKno ) illetve arról beszélgettünk, ki milyen jó cselekedett vitt véghez a héten. Ezt követte a fenyőlegendajának az elmesélése a papírszinház módszerével majd rövid beszélgetés a hallottakról.
A tevékenység a behozott fenyőágak feldszíszítésével folytatódott. A kis fenyőágak különleges díszeket kaptak. Meglepetés díszek készültek a szülőknek. Minden gyermek elkészítette a saját képével ellátott karácsonyfadíszt, melyet a későbbi ünnepváró keretén belül a szülőknek adhatott.
Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Újrónafői Tagóvodája
A hála gyakorlására a környezetünk megbecsülését vettük célul. Örömmel jöttek a gyerekek az utcán ,a parkolóba gyomot kapálni. Nagyon felnőttesnek érezték magukat. „Olyanok vagyunk, mint a felnőttek!”- mondja Matyi.
Nagyon megkedvelték a „Szép nap, ölelj most át engem” c. dalt. Mozogtunk hozzá, ami még inkább elmélyítette a gyerekeket a szeretet energiájában. Kiegyensúlyozottság és nyugodtság jellemezte az óvodásokat a dal lejátszása után, melyet szinte már kívülről énekeltek.
A „Hálafa története” Bezzeg Andrea meséjét pedig nagy áhítattal hallgatták. Már kíváncsiak voltak a mese végére.