Ma megtartottuk az iskolában a Micimackó napot. A nap Alexander Milne, a Micimackó alkotójának születésnapjához kötődik. A nemzetközi világnaphoz kapcsolódóan a gyerekek játékos feladatokat oldottak meg az etika órákon, a szünetekben pedig gyermekkoruk népszerű mesefilmslágereit hallgathatták meg a sulirádióban.
A feladatokat Dóra néni és Melinda néni állította össze, a dalok Kristóf bácsi segítségével szólaltak meg a szünetekben. Olivér bácsi segítségére is minden alkalommal számíthatunk.
Boldogságóra Alapprogram
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Minden gyermek a saját álmát rajzolta le.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Madáretetőt festettünk. Célunk, hogy segítsünk a madaraknak átvészelni a telet.
Megbeszéltük az óra elején miért fontosak számunkra a célok. Milyen közeli és távlati célokat tűzhetünk ki magunk elé. Milyen célokat értek már el.
Ezután mindenki kapott egy lapot, ahol a saját maga által tervezett célokat kellett megrajzolni, jelölni.

Célok kitűzése és elérése
A foglalkozást Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalával kezdtük, amit játékos mozdulatokkal kísértünk. Ezután, az „Irkafirka” és a „Dagasztás” relaxációs gyakorlattal folytattuk a téma feldolgozását, majd autókat gurítottunk célba. Nagyon élvezték a gyermekek a játékot, amikor kellően elfáradtak, akkor beszélgettünk, hogy milyen jó érzés, ha valakinek célba ért az autója. A beszélgetést azzal zártuk, hogy mindenki elmondhatta, mit szeretne megvalósítani, mindenki elmondhatta, hogy mi a célja. Később elmeséltem Bezzeg Andrea: Boldogvár meséje című mesét, majd kiszíneztük a Boldogvárat. Nagy kartonra rajzokat készítettünk, képeket vágtunk, ragasztottunk azzal kapcsolatosan, hogy a csoportunknak milyen közös céljai, programjaink vannak, mit kell tennünk ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak. Képzeletbeli hóesés alkalmával képzeletbeli varázshópelyheket fújtunk. majd kívánhattunk valamit. A foglalkozás végén a következő lépcsőfokra felhelyeztük a célok jelét.

Boldogító jócselekedetek
Számos közös élményt biztosítunk a gyermekek számára, amely által erősítjük a közösségi érzést, az összetartozást, az erkölcsi tulajdonságok alakulását, például: az együttérzés, a segítőkészség, a figyelmesség, az önzetlenség alakulására, fejlődésére. A csoportomba járó, sajátos nevelési igényű gyermekek önállóságának fejlődése lassabb ütemben történik, az önkiszolgáló tevékenységekben, és szinte minden területen sok segítséget igényelnek, ezzel szemben ők is szívesen nyújtanak segítséget a maguk módján, amit támogatunk, és erősítünk.
Az adventi készülődés időszakában, az ünnepi előkészületekben, sok lehetőség nyílik a beszélgetésekre a családról, a szeretetről, az ajándékozásról. Így mi is beszélgettünk a családtagokról, és arról, hogy otthon kinek mi a feladata, ki milyen házimunkát szokott végezni, ki szokott segíteni otthon a felnőtteknek. A foglalkozást a „Repül a madár, szárnyalva száll, mert szabad madár”, és a „Dagasztás” relaxációs gyakorlattal folytattuk. Ezután, Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát hallgattuk meg, melyre táncoltunk. A gyermekek rendkívül kedvelik a zenét, nagyon szeretnek a zenére mozogni, táncolni. A tánc, a mozgás után kellően elfáradtunk, leültünk a szőnyegre, és elmeséltem Bezzeg Andrea: Szívem, kertje című meséjét. A mesehallgatás után segítettünk Amáliának, kiszíneztük a ruháját. Szituációs játékok segítségével megtapasztaltuk, hogy milyen jó érzés bajba került társainkon segíteni. Beszéltünk a betegség miatt hiányzó társainkról, majd készítettünk számukra gyógyító szivecskéket, melyből a szomorkodó társaink is kaptak. Később, az állatoknak segítettünk a kicsinyét megtalálni, párosító játék során. A témával minden nap foglalkoztunk, például, aki segítséget nyújtott a társainak, az a gyermek kapott egy szívecskét.