Az órát a hónap dalával kezdtük. Bella dala annyira megtetszett a gyerekeknek, hogy amikor szülinapot ünnepeltünk az osztályban, mindenki ezt kérte. Miután jól kitáncolták magukat tanítványaim, leültünk beszélgetni. Közeli és távlati célokat is megfogalmaztak a gyerekek. Ezután következett a rajz elkészítése. A legtöbben nehezen tudtak elvonatkoztatni, s tárgyakban gondolkoztak. A vágyaik között telefon, motor, autó szerepelt. De néhányuk álmában megjelent egy olyan közösség, melyben mindenki szereti egymást, s jószívvel fordul a másik ember felé. Vagy olyan is volt, aki arra vágyott, hogy másokat boldoggá tegyen. Az egyik kisfiú pedig egy varázsdomb, míg egy kislány a szivárvány közelében szeretne élni.
Boldogságóra Alapprogram
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A Gárdonyi Géza és Szegi Suli 7. osztályosai értékelték a 2023-as évüket. A segédanyagban található befejezetlen mondatok kiegészítésével megfogalmazták a 2024-es évre szóló terveiket.
Szikszai György Református Általános Iskola
A gyerekekkel pillangócskákat készítettünk, amelyre ráírták, hogy milyen jó cselekedetet fognak véghez vinni.
Február havi tèmánk a Megküzdèsi stratègiák elnevezèst kapta. Megbeszèltük mit is jelent ez valójában. Bármit elkezdünk kitartással vèghez kell vinnünk! Hamár vègkèp úgy èrezzük nem tudjuk megcsinálni, bátran kèrjük mások segítsègèt. Ugye mint az alábbi kèpek is mutatják van amelyik gyermeknek segíteni kell a tornaszereken, mert ő kisebb, bátortalanabb. De összessègèben az a lènyeg, hogy mindenki megpróbálja ès erejèhez mèrten meg is csinálja!
A célok kitűzéséről a közelmúlt legsikeresebb magyar származású honfitársaink életútjának megvizsgálásával beszélgettünk. 2023-ban a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián két magyar származású tudósnak, Karikó Katalin biokémikusnak és Krausz Ferenc fizikusnak a tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését, a Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át. Karikó Katalin több évtizedet dolgozott a hírvivő RNS technológián, amely lehetővé tette a 2020-ban kirobbant pandémiával való gyors szembenézést. A Krausz Ferenc célja az volt, hogy megértse az elektronok elképzelhetetlenül gyors, attoszekundumos mozgását. Mindkét tudós egyszerű emberek gyermekeként nőtt fel. Katalin édesapja hentesként dolgozott. A kislány nem járt elit iskolába, de hetedikes korában már természettudományos tárgyakból versenyeken vett részt. Krausz Ferenc édesapja kőművesként, édesanyja pedig szintén kétkezi munkásként gyárban, valamint takarítónőként dolgozott. Krausz Ferenc először a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában „Kiss tanár úr” „érdekfeszítő” óráin, majd később a móri Táncsics Mihály Gimnázium tanóráin szerette meg a fizikát. A diák Karikó Katalinnak meghatározó olvasmányélménye Selye János stresszről írott könyve volt, melyben szinte önmagára ismert annál a résznél, hogy csak azok kapnak választ a természet kérdéseire, akiket a kíváncsiság szenvedélye hajt és képesek türelmesen, kitartással munkálkodni a problémák tömegén. Krausz Ferenc így szólt: „Sosem éreztem, hogy kiemelkedő lennék, de a célok eléréséért szinte minden áldozatra képes vagyok.”
A másik két személy Z generációs fiatal. Évente csaknem 8 ezer gyerek kezd el futballozni, belőlük átlagosan 5 játékos kerül az NB I-be, és mindössze egy-két labdarúgó kerül be a nemzeti válogatottba. Szoboszlai Dominik kitűzött céljait példamutatóan valósította meg. „Kiskoromtól kezdve úgy neveltek, hogy csak akkor kapok meg valamit, ha ezt vagy azt megcsinálom. Rögzült, hogy ha bármit el akarok érni, azért tennem kell.” A kőkemény munka iránti elköteleződés a korán árvaságra jutott édesapjától ered, s ezt adta tovább fiának is. Baukó Attila fiatalon, 14 éves korában kezdett videózni. 16 évesen döntött úgy, hogy énekelni szeretne, és a gitározást is ekkor kezdte el autodidakta módon. A zenei keverési és a hangmérnöki munkákat szintén online forrásokból tanulta meg. Autodidakta tanulás és céljai megvalósítása sikeres előadóvá tette.
A PPT bemutató után azt a feladatot adtam, hogy összegezzük, mi állhat a bemutatott négy sikertörténet hátterében. A következőben állapodtunk meg:
Olyan célok kitűzése, amelyekkel azonosulni tudunk, nem mások elvárásai
Olyan célok kitűzése, amelyek vonzanak minket, érdeklődésen, szenvedélyen alapulnak.
A tevékenységben örömöt lelünk („A munkám a hobbim”)
Önismeret: Melyek az erősségeim? A tehetség felismerése. Belső erőforrásaink kiaknázása, tehetségünkkel, erősségeinkkel összhangban.
Elkötelezettség, odaadás a feladat iránt (Más dolgokat is ennek rendelünk alá.)
Kitartó, több éves (évtizedes) mindennapos „munka” (olvasás, edzés, kísérletezés, alkotói tevékenység) /A helyes kérdésekre, problémákra lehetséges válaszokat keresni.
Nyitottság (kíváncsiság/ új vagy egyéni módszerek/ más felfogás, szemlélet, mentalitás, fejlődés, külföldi tapasztalatok)
Mentorok, tanárok, edzők elfogadása –folyamatos tanulás, gyakorlás, mások tapasztalatának befogadása. Megfelelő emberekkel együttműködni, akikkel tapasztalatot cserélhetek, akik előre visznek.
Autodidakta tanulás: Járj utána magad! (önművelés, önálló ismeretszerzés)
Kudarcokon és buktatókon való rágódás helyett eltökéltség, a hibák korrigálása, újratervezés.
Fókuszálás, koncentrálás a megvalósításra (merni új utakat, lehetőségeket keresni)
Megvalósítás: Támogatókat szerezni. Megfelelő teret keresni eredményeink bemutatására. Hol hasznosíthatók az általunk létrehozott eredmények?
Végül egy posztert készítettünk saját törekvéseinkről és céljainkról, majd kitűztük a falra.
A januári boldogságóra témája a Célok tervezése volt az 1/9.D osztályban. Az osztályfőnöki óra keretében a Célregény című gyakorlatot végeztük el. A diákok egy része kezdetben tanácstalan volt, de aztán egymásnak adtak ötleteket, így végül mindenki munkához látott és érdekes képregények születtek. Beszélgettünk rajzolás közben a célok fontosságáról, ki mit szeretne elérni az élete során.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Céltáblákra tűzték fel a tanulók rövid és hosszútávú céljaikat.