Relaxáció

letoltes.jpeg

Március hónapban az apró örömök témakörét dolgoztuk fel a 9.A osztályban.
A tanulókkal az óra elején beszélgettünk arról, hogy milyen apró örömeik vannak a mindennapjaikban, majd pedig azt, hogy ezek milyen hatással vannak rájuk. Sok örömet soroltak fel, például a családot, barátokat, edzést, alvást, zenehallgatást, filmezést, virágot, lustítást, jó időt. A többség azt mondta, hogy ezek a dolgok energizálják őket, boldogságot okoznak nekik, kevésbé lesznek befásultak és depressziósak.
A beszélgetés után relaxáltunk. Először furcsán érezték magukat, nevetgéltek, majd lassan elcsendesedtek a gyerekek. Sokan most találkoztak először a relaxációval. Amikor vége lett a feladatnak megkértem a tanulókat, hogy próbálják meg ábrázolni azt az apró örömöt, amit elképzeltek. Rajzolás közben beszélgettünk a relaxáció megéléséről: volt olyan tanuló, akinek nagyon könnyen ment a relaxáció, míg más nehezen tudott ellazulni. A tanulók elmondták, hogy nagyon tetszett nekik ez a feladat, ami szintén örömöt okozott nekik.
Megbeszéltük, hogy az elkövetkezendő pár napban minden nap készítenek egy fotót arról, ami aznap nekik örömet okozott. Örültek ennek a házi feladatnak, én pedig kíváncsian vártam az elkészített fotókat.

Képek