A terveim között szerepelt, hogy Boldogságóra nyílt napot rendezek az óvodai kollektíva egyik felének, így betekintést nyerhetnek a foglalkozások menetébe.
A foglalkozás elején a gyerekek a szőnyegen állva köszöntötték a megjelent óvónéniket. Egyből a relaxációs gyakorlattal kezdtük, amely a „Napimádás” címet kapta. Mivel a csoport gyerekei szeretnek énekelni, ezért esett a választásom erre a gyakorlatra. Ez az „Á” hang erős kitartásával kezdődik és aztán szép lassan elhalkul és közben egy mozgástevékenységet végzünk. A gyerekek meglepődtek a saját hangjuktól, de aztán egyre bátrabban kezdték kiereszteni.
Utána elmagyaráztam nekik, hogy a megbocsátásnak két oldala van. Van, amikor megbántanak minket, szóval vagy tettel és akkor a másik félnek kell bocsánatot kérnie. De bizony van olyan, amikor mi bántunk meg másokat és akkor nekünk kell bocsánatot kérni.
Ezért egy olyan játékot hoztam nekik, ahol mindenki aktivizálhatta magát, mert minden gyerek kapott egy mosolygós és szomorú smiley-t. A korosabb gyerekek között osztottam szét néhány képet, amelyen jó és rossz cselekedetek voltak. A gyereknek el kellett mondani, hogy mit lát a képen és a többi gyereknek ezt fel kellett fogni és dönteni, hogy jó vagy rossz cselekedetről van szó és annak megfelelően kellett a smiley jelet felmutatni. Megerősítésként a szekrény oldalán ki voltak függesztve ugyanezek a képek és ott ellenőrizhették a megoldásokat. A kisebbek inkább csak egymást figyelték, illetve a nagyobbakat, de a végére már ők is belejöttek a választásba és könnyebben el tudták dönteni a választ. A differenciálás tehát abban jelent meg, hogy a nagyobbaknak képet is kellett olvasni, úgy, hogy a kisebbek azt megértsék, sőt többször még a válasz is megszületett, hogy jó vagy rossz cselekedet, amit a képen látnak. A nagyoknak még arra is választ kellett adniuk, hogy a képen kinek kell bocsánatot kérni.
Ezt követte a mese: A két kicsi bocs meg a róka, amelyet élőszavas előadásban, bábok segítségével adtam elő. A gyerekek elmélyülten, csendben hallgatták végig ezt a bábjelenetet. A végén megkérdeztem őket, hogy ki melyik szereplő lett volna ebben a mesében és kb. a fele – fele arányban választották a kis bocs és a róka szerepét.
Elmondtuk a „Dirmeg, dörmög a medve” … kezdetű mondókát és elénekeltük a „Mackó, mackó ugorjál… kezdetű dalt, hogy az ülés után a mozgással egy kicsit felfrissítsem őket. Az asztalokra ki volt helyezve a megbocsátás jele, amelynek a hátoldalára előre rárajzoltam a jeleket, így a gyereknek csak a saját jelét kellett megkeresni, ami a gondolkodását is fejlesztette azáltal, hogy a sok jel közül analizálta a sajátját. Mindenki olyan színre színezhette, amilyenre akarta, a kreativitás és alkotói szabadság engedélyezett volt. Közben hallgatták a gyerekek a hónap ajánlott zeneszámát.
A foglalkozás zárásaként megint feltettem nekik a kérdést, hogy hogyan tetszett ez az alkalom és a gyerekek mindegyike a mosolygós smiley jelet tette a megszokott szekrényajtóra.
Összegzésként talán ez a téma a legnehezebb, amit a gyerekeknek el lehet magyarázni és megértetni velük, hogy miért is fontos a bocsánatkérés. 3 – 4 éves korosztályba ez nem egyszerű feladat, de fontos a megismertetés, hogy a három év alatt valami rögzüljön a gyermekek fejében.
A kollegák részéről elismerő és bátorító szavakat kaptam, hogy így folytassam tovább az eddigi munkámat.