Osztályközösségen belül igencsak felkavarta a kedélyeket a megbocsátás hónapja! Mint a foglalkozásokon kiderült vannak olyan diákok akik még nem zártak le bizonyos konfliktusokat osztálytársaikkal. Sokat beszélgettünk és fogunk is még beszélgetni, hogy a bennük maradt “tüskéket” hogyan tudják a leghatékonyabban eltávolítani. Arra is rájöttünk, hogy bizony a megbocsátást is tanulni kell!
Boldogságóra Alapprogram
Bárczi Gusztáv Ált. Isk., Szakiskola , Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
A Föld napja alkalmából nemcsak énekeltünk és sok-sok interaktív feladatot oldottunk meg, mindenki készített egy színezőt egy élhetőbb bolygóról.
Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy általában milyen sérelmek szokták őket és családtagjaikat érni, milyen problémák merülhetnek fel az iskolában, amikor is megbánthatnak minket vagy mi bántunk meg másokat. Osztottam ki cetliket, amelyek különféle szituációkat vázoltak. Ez és az történt…Te ebben a helyzetben mit tennél, hogyan kérnél bocsánatot? Megvitattuk hányféleképpen kérhetünk elnézést, annak milyen formái vannak. Szóval, cselekedettel, apró ajándékkal, öleléssel.
Ezután rajzokkal szemléltettek egy-egy esetet.
Mindent összevetve arra jutottunk, hogy a harag rossz tanácsadó, ezért fontos, hogy meg tudjunk bocsátani és mi magunk, ha vétettünk, akkor tudjunk elnézést kérni.
Az ötödik osztály Zsibongók boldogságcsoportjával a megbocsátás és a hála témakörét beszéltük meg. Osztályfőnöki óra keretében – új belépőként- néhány témát összefésültem a gyerekekkel.
A Boldogságfalra a „Hálás vagyok, mert…”, „Bocsánatot kérek, mert…”, „Köszönöm, hogy…” kezdetű mondatokat írtak fel színes lapokra.
A Boldogságbödön pedig a jó tettek, vágyak, kívánságok és a jó kedvre sarkalló mondatokkal, idézetekkel telt meg.
Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Boldogan vártuk a következő boldogság órát. Téma a mozgás, ami lelkesedéssel tőltötte el a mókuskáimat. Imádnak táncolni, ugrálni és bármilyen mozgásos játékot. Az órát beszélgetéssel kezdtük, hogy miért is jó a mozgás, hogyan hat e testi és lelki jóllétünkre.
Ezután meghallgattuk a hónap dalát és lelkes mozgással kísértük.
Az udvaron különböző járásokat, tekergéseket végeztünk. Nagyon tetszett nekik, amikor egymással összekapcsolódva, egymást segítve kellett mozgást végezni.
A mozgásos feladat után az egészséges táplálkozásról beszélgettünk. Ezután kifestettük a mellékletben található képet.
Mindig mozgunk-ez a mottónk
Felidéztük, kinek milyen helyzetekkel kellett megbirkóznia, és a sérelmeiket milyen szinten tudta megbocsátani.
Megbocsátás
Egy kis hangulatteremtő játék, meseolvasás után megbeszéltük, kinek mit jelent maga a megbocsátás szó. Egészen régi, elsős korunkig visszanyúló emlékek jöttek elő. Pontosan meg tudtuk fogalmazni, mi is az a megbocsátás, mit jelent az adott feleknek.
A kis megbeszélés után elkészítettük a „sebtapaszainkat”, elhelyeztük azokat a táblára rajzolt sérülésre.
A foglalkozás végén pedig Nyúl Péter mintájára megbocsátottunk egymásnak, erősítettük egymást.
– Relaxáció:A haragom kifújom,mint a cica nyújtózkodom (Boldogságóra könyv 38./16.) -Mese:Az eltévedt kiselefánt (Örömvár könyv 60.oldal)
– Varázsszavak ( Boldogságóra könyv 182.oldal) -Szinező: Boldogságóra munkafüzet 60.oldal.
– Zárókör: Te kinek bocsátottál meg?
Április – a megbocsátás hónapja. Feldolgoztuk A három csibe c. mesét. Elkészítettük a megbocsátás hajóját, a gyerekek elhelyezték rajta személyes üzeneteiket.
A havi téma feldolgozása sok testmozgással és kreatív tevékenységgel történt. Megbeszéltük a sportágakat, annak jellemzőit. Nyílt nap alkalmával a szülők betekintést nyerhettek a boldogság óra tevékenységbe és ők is aktívan részt vettek a zenés bemelegítő tornába, illetve váltóversenybe.