Egészséges ételek és egy kis mozgás
Boldogságóra Alapprogram
Müncheni Családok Klubja- Macska
Mik az egészséges és egészséges ételek?
Olyan plakátok készültek, ahol szinek szerint csoportositottuk az ennivalókat
A havi témánk a testmozgás volt. A gyermekekhez nagyon közel áll ez a téma, hiszen nagyon sokat szeretnek mozogni. A foglalkozást relaxáció előzte meg: Bagdy Emőke:” Malomkörzés”. Az „Egy-kettő-három-négy” mondókára bemelegítettünk. Tűz, víz, repülőt és Vigyázz a várra! játékot játszottunk.
Bezzeg Anna: A lusta király c. mesét dolgoztuk fel, melyhez szegény ember, király piros madarak bábokat is készítettünk. Beszélgettünk az egészséges dolgokról és arról is mi árt az egészségünknek. Megbeszéltük, hogy miért jó ha az ember sokat mozog, mit tesz velünk a testmozgás és az egészséges életmód. Nagyon sokat sportoltunk, mozogtunk a jó levegőn. és sportoltunk közösen a szülőkkel is. Nagyokat táncoltunk Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie zenéjére. Egészséges édességeket, finom szendvicskrémeket készítettünk, kóstoltunk, valamint ízletes gyógyteák is kerültek az asztalra.
Müncheni Családok Klubja- Macska
Hogyan képzeljük el az Almajárót?
Mi a feladata? Mit csinál? Ki is ő? Erről beszélgettünk:)
A fagyi napján közösen sétáltunk a fagyizóba, ez a gyerekeknek igen nagy örömet okozott. A sokféle fagyiból alig tudtak választani. A madarak és fák és méhek világ napján, az udvarunkon megfigyeltük az élőlényeket és madarakkal, méhekkel díszítettük csoportunkat és az óvodát a gyerekek bevonásával. Megfigyeltük a kihelyezett rovarszállóba mik költöztek be. A gyereknapon a szülőkkel közös programokat szerveztünk az udvarunkon. A kihívás napján sokat tornáztunk és futottunk, nagy élmény volt a csoportnak.
A hónap témája napi szinten aktuálissá válik a csoportunkban. Óvodába kerüléssel arra neveljük gyermekeinket, hogy ha hibáznak kérjenek bocsánatot, és bocsássanak is meg egymásnak. A foglalkozás kezdetén meghallgattuk a Sajnálom, kérlek bocsáss meg (Hooponopono) kezdetű dalt. Ezt követően a Tündéri bocsánat c. mesét hallgattuk meg, majd körüljártuk a megbocsátás szót. Gyűjtöttünk a mindennapi életből példákat a megbocsátásra, amikor ők bocsátottak meg vagy nekik bocsátottak meg. Megbeszéltük az érzéseket, melyek kísérték a megbocsátást, és azt is miért fontos megbocsátani. A megbocsátás témája az óvodás korosztály számára még elég nehezen érthető. Személyes példával, történettel, mesével, szituációs játékkal érzékeltettem, hogy a megbocsátás jó érzéssel tölti el a szívünket. A mögöttük rejlő érzések, segítenek elfelejteni a haragot, a kellemetlen érzéseket. Fehér galambot készítettünk hajtogatással, mely segítségünkre volt Jézus mennybemenetele, bibliai történet kapcsán. Ezekkel a fehér galambokkal táncoltuk körbe a csoportszobát a foglalkozás zárásaként.
A testmozgást most másként valósítottuk meg.
Kihasználva a jó időt, a szabadban mozogtunk. Mindenki választhatott olyan sportot, ami szívesen csinál.
A rollerverseny alatt hangosan biztatták egymást a győzelemre. Még a bátortalanabbakat is.
A fiúknál a foci elmaradhatatlan volt, s természetesen a tollasütők is előkerültek, amit párosával, kettes párokban is szívesen játszanak.
A legtöbben a közös játék örömét választották, s a Twister lett a nap kedvence.
A mozgást a sok nevetés tette igazán feledhetetlenné.
Év végén mindig igyekszünk egy családi kirándulással lezárni a tanévet. A gyerekek nagyon szeretik ha a szüleik is velük vannak egy ilyen izgalmas napon. Ha lehetséges olyan helyet választunk, ahol az egész csoport együtt lehet. Jó lehetőség arra, hogy összekovácsolja még jobban a csoportot.
Az óvodás életkorú gyermekeknél kritikus pont a megbocsátás. Életkori sajátosságaik által egyre inkább törekszenek akaratuk érvényesítésére, ami sokszor ütközik mások elképzeléseivel. Ezek súrlódásokat eredményeznek, melyek feloldása nagyon fontos. Ebben az életszakaszban meg kell tanulni és gyakorolni a megbocsátást. Csoportunkban mindennaposak a konfliktusok. Törekszünk arra, hogy a gyermekek próbálják meg önállóan megbeszélni, megoldani a konfliktusokat. Ezek a helyzetek lehetőséget nyújtanak a megbocsátás gyakorlására. Mindennapjaink része, hogy különböző élethelyzetekben megbántottnak, sértettnek érezzük magunkat. Szinte elkerülhetetlen, hogy időről időre olyat tegyünk vagy mondjunk, amivel ne okoznánk sérülést, fájdalmat másoknak, szeretteinknek. Ezért fontos a gyerekeket megtanítani a bocsánatkérés fontosságára a megbocsátás erejére. A téma bevezetéseként beszélgettünk arról, hogy mit jelent a gyerekek számára a megbocsátás fogalma. Kértük őket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket amikor valami rosszat tettek másokkal, s hogyan kértek bocsánatot attól akit megbántottak. Ezután bemutattuk nekik Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat című meséjét, melynek megbeszéltük tanulságát. Bocsánat szíveket osztottunk egymásnak, ha valamiért megbántottuk a másikat. A záró részben felelevenítettük, hogy miért is jó dolog a bocsánatkérés és megfogadtuk odafigyelünk ezután is egymásra. Végezetül szituációs és feszültségoldó játékokat játszottunk.