December hónapban a közeledő ünnepről beszélgettünk, a szeretetről, hogy hálát adunk azért, hogy egészségben, szeretetben élhetünk családtagjainkkal. Óvodai közösségünk tagjaival együtt lehetünk, egymásnak örömet szerezhetünk, egymást megajándékozhatjuk (pl.: egy saját készítésű rajzzal, odaadhatjuk a kívánt játékeszközt….).
Mint minden évben, szülői közösségünk tagjaival ajándékot készítünk a gyermekeknek a karácsonyfa alá, – idén egy kis kutyus báb formájában tettük mindezt-, hogy mindenki a nap végén magával vihesse.
Ünnepélyesen feldíszített csoportszobánk pedig ünnepi hangulatot áraszt.
Boldogságóra Alapprogram
A gyerekekkel a föld napja alkalmából több dokumentumfilmet néztük a Föld jelenlegi állapotáról. Kivételesen nem a csodálatos, gyönyörű oldalát tanulmányoztuk, hanem azt, hogy az ember mennyire tönkretette saját otthonát. A gyerekek teljesen ledöbbenve tapasztalták, milyen szennyezettek a vizek, milyen problémák vannak a természetes vizeinkkel, milyen hatása van a globális felmelegedésnek.
Fontos, hogy érezzék a tetteiknek a súlyát, legyen az egy kisebb vagy nagyobb cselekedet. De még lényegesebb, hogy érezzék, megbocsátanak nekik akkor is, ha valami rosszat csináltak.
A tavalyi tanévhez mérten ismételten az intézmény összes osztálya, akik a Boldogságórákban részt vesznek, közösen elénekeltük Bagdi Bella Gyújts egy gyertyát a Földért c. énekét.
A csoporton belüli baráti szálak, játszócsoportok kialakítása/kialakulása közösségi életünk egyik építő, és összetartó eleme. November havi témánk már szokásunkhoz híven.
• Barátságok alakulhatnak ki, ha egymás közelében minél többször, és több időt töltenek a gyermekek a mindennapok folyamán.
• „Mondd meg miért jó mellettem lenned!, Mit szeretsz bennem?” ismerkedő játék, ahol akár mikrocsoportos spontán tevékenységek során is lehetőség nyílik a barátkozásra.
Azt tapasztaltam munkám során, hogy a gyerekek nehezen tudnak örülni akár nagyobb, akár kisebb dolgoknak. Fontos, hogy mindig emlékeztessük őket arra, miért lehetnek boldogok, milyen apróságokért örülhetnek a mindennapokban.
A gyerekekkel egy kézműves foglalkozást végeztünk, ahol egy szívet készítettünk írisz technikával. Amikor megmutattam nekik a mintát, sokan felháborodtak, hogy ezt meg se tudják csinálni, ez túl nehéz. Mondtam nekik, hogy ne izguljanak, minden egyes lépést el fogok mondani.
A gyerekek türelmesen, szépen dolgoztak, élvezték a szív kivágását, hogy ők választhattak maguknak színeket és hátteret. Elrepült az idő és el is készültünk a szívvel.
A gyerekek örültek, hogy meg tudták csinálni és milyen szép lett az eredménye.
Ezzel is megtapasztalták, hogy az egészen apró sikerek, dolgok is örömet okozhatnak és merjenek örülni.
Október havi témánk az optimizmus gyakorlása volt, mely életünk részét képezi, irányítja cselekedeteinket, meghatározza tevékenységeinket. Ha elhisszük, hogy fel tudjuk építeni a vár tornyát, akkor menni fog. Ha bízunk abban, hogy a születésnapi tortánk összes gyertyáját el tudjuk fújni, akkor képesek leszünk rá.
Ha eddig nem tudtunk nyitni gyermektársaink felé, de ma úgy érezzük, hogy odaülnénk hozzájuk, akkor képesek leszünk még erre is.
A tavalyi tanévben már beszéltünk a gyerekekkel arról, milyen megküzdési stratégiák vannak, kire melyik igaz. Idén gyakorlatban is szembesültek ennek a megvalósulásával, amikor elmentünk korcsolyázni. Minden tanuló máshogyan reagált arra a helyzetre, hogy nehezen megy a korcsolyázás.
Volt, aki:
– bukósisakban végigküzdötte a 60 percet;
– megijedt, ezért negyed óra után levette a korcsolyáját;
– leküzdötte félelmét és a végén egyedül korcsolyázott a pálya közepén.
A tapasztalatszerzés után átbeszéltük, ki hogyan reagál nehéz helyzetekben, hogyan lehet a nehézségekkel megküzdeni.
Az óvodába való visszatérés nehéz próbatétel elé állítja a gyermekeket minden nevelési év szeptemberében. Egymás elfogadása, meghallgatása az, amiért hálásak voltunk ebben a hónapban.
Mindezt játékos formában valósítottuk meg:
• Csendkirály c. játékkal tudatosítjuk az egymásra való ráhangolódást;
• Téged hallak! – egymás mondanivalójának meghallgatása
• Mit jelent a hála? Mik a hálát kifejező szavaink? – beszélgetés a témával kapcsolatban
• Halász Judit: Ó napsugár c. dalának eltáncolása – egymásra való odafigyelés