A gyakorolt után a gyerekek megosztották tapasztalataikat egymás közelségéről.
Boldogságóra Alapprogram
A május rendkívül izgalmas volt számunkra, mivel a Jobb Veled a Világ Alapítvány felkért minket, hogy fogadjunk egy dániai szakértői csapatot, akik Aaalborg városában szeretnék bevezetni a boldogságórákat. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztük, hogy meglátogatnak minket és megnézik milyen nálunk egy boldogságóra.
A látogatást megelőzően izgatottan terveztük meg az órát a csoportommal és együtt találtuk ki ” Mágikus foci” című játékot.
Nagy volt az öröm, amikor az órán Bagdi Bella is megjelent, nem tudtunk róla, hogy eljön. El sem tudom mondani, hogy mekkora boldogságot okozott az, hogy együtt táncoltunk és énekeltünk Bellával a „Jól érzem magam boogie” című dalára! Ezt a napot soha nem fogjuk elfelejteni!
Thomas Overgaard, Anders Moller és Soren Andersen dán szakértők, valamint Jozifek Zsófia, a Boldogságóra program szakmai koordinátora az iskolánk látogatását egy néptáncóra megtekintésével kezdte, ahol Kovács Zsuzsa néptánctanárunk fergeteges csángó körtáncot tanított a gyerekeknek és a táncba a vendégeket is bevonta, így tökéletesen megalapozta a jó hangulatot és a ráhangolódást a boldogságóra ’Testmozgás’ témájú órájára.
A boldogságórát egy közös „Szinkronlégzés” gyakorlattal kezdtük. Ezután átismételtük az előző hónap témáját, ami nem más volt, mint a „Megbocsátás”, majd megbeszéltük a boldogság és a testmozgás közötti összefüggéseket, és azt is, hogy mennyi testmozgásra van szükségünk ahhoz, hogy a boldogságot okozó endorfinok felszabaduljanak a testünkben. Az elmélet megbeszélése után, Bagdi Bella „Jól érzem magam boogie” című dalára táncoltunk és mozogtunk, amiben a dán szakértők is örömmel részt vettek.
Az órát az iskolaudvaron folytattuk, ahová a gyerekeknek kreatív módon kellett kijutniuk. A közeledő Kihívás Napja alkalmából a diákok lassított felvételben, hátrafelé menet, cigánykerekezve, csukott szemmel, táncolva és más mókás módokon értek el a kviddics pályára. Itt egy új, az 5. a osztállyal közösen kitalált játékot, a „Mágikus focit” játszották habszivacskardok és egy labda segítségével. A cél az volt, hogy minél többször juttassák a labdát az ellenfél kapujába. Minden csapatban volt egy játékos, aki mágikus erővel rendelkezett és 5 másodpercre leállíthatta a játékot. A diákok nagyon élvezték a játékot, és élőben tapasztalhatták meg a testmozgás által felszabaduló boldogsághormonok hatását.
Az eseményt a „Stabil vagyok, mint egy hegy” meditációval zártuk.
Június havi téma a fenntartható boldogság. A hónap dalának meghallgatásával indítottuk boldogságóránkat. Ezt követe „A katica elveszett pettyei” című mese tanítói bemutatása. A gyerekeknek nagyon tetszett a mese. Többen azt mondták, hogy sokat lehetett tanulni belőle. Megbeszéltük a szereplők tulajdonságait, valamint azt is, hogy emberekre is jellemzőek lehetnek ezek a tulajdonságok. Eszmét cseréltünk arról, hogy a meseszereplők jó és rossz tulajdonságainak milyen következményei voltak a mesében, és mi lehet a való életben. Szó esett arról, hogyan lehet változtatni. Mit lehet tenni az esetleges hibáink kijavítása érdekében. Azt is megbeszéltük, hogy miért és kinek jó dolog a megbocsátás. Nagyon tanulságos beszélgetés volt, sok érdekes gondolat fogalmazódott meg. Az óra második részében a katicás színezőt színezték ki a gyerkőcök.
A téma bevezetése után elolvastuk és megvitattuk Amy Biehl történetét.
Megbeszéltük, hogy a boldogság egyik legfontosabb forrása a megbocsátás, és tisztáztuk, hogy mit is jelent pontosan.
Miután bemutattam a „megbocsátás három lépcsőjét”, arra kértem a gyerekeket, hogy egyedül dolgozzanak fel egy saját történetet, amiben végig mennek a három lépcsőn, és tegyenek oda egy pipát, ahol úgy érzik, már sikerrel jártak.
Végül az iskola udvarán a gyerekek készítettek egy „Landart” alkotást, amelyet körbeálltak. Először kézen fogva meghallgattuk a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt, majd megkértem a gyerekeket, hogy gondoljanak valakire, aki megbántotta őket, és hangosan mondja ki a következőket:
„Kívánom, hogy biztonságban légy!
Kívánom, hogy egészéges légy!
Kívánom, hogy boldog légy!
Kívánom, hogy könnyen élj!”
Az órát boldogan és megkönnyebbülve zártuk.
Júniusban a gyerekek egy nagyon izgalmas mesét hallgattak meg, illetve olvastak el. Végig figyelmesen követték a történetet. Ehhez nem csak a színezőt színezték ki, hanem ki is egészítették a rajzot. Megtanulták, hogy a kényeskedés nem pozitív tulajdonság, illetve azt, hogy nem szabad másokat ok nélkül gyanúsítani, számonkérni.
A tanév utolsó boldogságóráján összegeztük az éves munkánkat. Megbeszéltük miket dolgoztunk fel, kinek melyik havi téma tetszett a legjobban. Képünkkel azt szerettük volna megmutatni, hogy mi mindig kézen fogva, boldogságban járunk és összetartozunk.
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Fenntartható boldogság
Ez a hónap a nevelési év és a Boldogságóra program utolsó hónapja, ezért a gyermekek már nagyon várták a Boldogságórájukat. Témánk a fenntartható boldogság volt. Ezt az órát különlegessé szerettem volna tenni, ezért kitaláltam, hogy hátizsákkal útra kelünk a csoportszobába. A hátizsákomba beleraktam az elmúlt 9 hónap témájának jeleit. Útközben megálltunk akadályokat teljesítettünk és egy-egy állomásnál egy gyermek kihúzhatott egy jelet, amihez játékos feladat kapcsolódott. Közben visszaemlékeztünk, hogy milyen mesét, játékot játszottunk az adott témával kapcsolatban. A gyermekek mindenre emlékeztek és ügyesen összedolgoztak. A Boldogságóra végén kérték tőlem, hogy ha már elmennek az iskolába, emlékül fényképezzem be nekik Boldog Dórát és készítsek róla képeket nekik. Így született meg az alábbi kép is. Ezen nagyon meglepődtem, mert rájöttem, hogy a Boldogságórák tényleg megérintették a gyermekek lelkét.
Támákhoz az alábbi játékok tartoztak:
• Hála: Add tovább a hálavirágot /virágok körbeadása, nem szabad, hogy utolérjék egymást a virágok-„közben elmondtam, hogy a hálánk is így terjed a világban”/
• Optimizmus: Tükörjáték jó tulajdonságok elmondása
• Társas kapcsolatok ápolása: mindenki párba állt és különböző feladatokat kellett együtt megcsinálni
• Boldogító jó cselekedetek: szituációs játék-eljátszottuk, hogy az egyik kislány beteg, miben tudnak a többiek segíteni?
• Célok kitűzése és elérése: versenyzés babzsákkal
• Megküzdési stratégia: Cápatámadás játék
• Megbocsátás: Jön a Zombi játék
• Testmozgás: kedvenc futójátékuk eljátszása
• Apró örömök élvezete: ezt a témát utoljára hagytam, hiszen felértünk a 10.-ik lépcsőfokra, ahol kitárult Boldog Dóra ajtaja és vendégségbe hívta a gyermekeket egy kis nasira
Az elmúlt hónapok témáinak közös értékelése, megbeszélés.Elméleti megközelítés. A pozitív érzelmekről, és annak jótékony hatásairól. A társas támogatásról, hogyan lehet egymást támogatni a mindennapok során. Csokiztunk, együtt voltunk.
Idézetek kiosztása, megbeszélése, vélemények megfogalmazása. A testedzés és a sportolás jótékony hatásainak megfogalmazása. Világnapi móka májusban – általuk választott világnapról plakát készítése. Testmozgás ábrája –POSZTER készítése a gyűjtött szavakból. Az órát az Evolúciós játékkal fejeztük be, amit nagyon élveztek a diákok.
Idézetek kiosztása és megbeszélése. „Érzések játéka” párban érzésekkel párbeszéd elmondása. „ Föld napi üdvözlet” testbeszéddel, mozdulatokkal. „Szólás montázs” állókép. „Bocsánat állatunk”- rajz készítése. „A megbocsátás előnyei” értékelni önmagunkat, ha megbocsátanak nekünk. „Bölcs Betti Bonyodalma” képregény készítése. Óra végén a Pozitivity társasjátékkal játszottunk.