A tevékenységet relaxálással kezdtük, a „Rogybabává válok…”gyakorlattal.
A mese „A békák versenye”című volt a témához kapcsolódóan.Beszélgettünk róla,hogy kinek milyen félelmei vannak,hogy tudja leküzdeni.Nagyon sok félelem a felszínre került!
Készítettem egy akadálypályát,és páronként (egyikük bekötött szemmel) kellett keresztülmenni rajta.
A legbátrabbak egyedül, a tapsolásunkat figyelve is kipróbálhatta a pályát.
Boldogságóra Alapprogram
A tevékenységet a tüdőtakarítással kezdtük: egyenként hangoztattuk az „Á,É,Ó,Ú hangokat,figyeltük,ki bírja legtovább levegővel.😊
A témához „A kis búzaszem története”című mesét választottam. Beszélgettünk a témáról:ki milyen célt tűzött ki,mit szeretne elérni? Kicsit segítettem a munkafüzetben található képekkel.
A feldolgozáshoz egy „boldogságvárat”színeztek,ragasztottak, majd a közösen megbeszélt célok képeit is kiszínezték, és a várhoz vezető útra ragasztották. Az út szélét kidíszíthették különféle viràgokkal.
A Fenntartható boldogság témakörénél mindig egy picit megállok, végiggondolom az évet.
Büszke vagyok, hiszen hónapról hónapra láttam az óvodásaimon a fejlődést, amit a Boldogságóráknak köszönhettünk. Büszke továbbá azért, mert február hónapban elnyertem a Hónap pedagógusa címet. Hatalmas örömmel nézek végig óvodánk folyosóján elhelyezett okleveleinkre, gyakran megállok és nézegetem az eddig elért eredményeinket. Minden évben megállapítom, hogy az egyik legjobb döntés volt az életemben, hogy 7 évvel ezelőtt csatlakoztam hozzátok és Boldogságórákat tarthatok az ovisaimnak.
Bezzeg Andrea utolsó meséjével összefoglaltuk az elmúlt kilenc hónapot. Mindig nagy izgalommal tölt el, vajon mire emlékeznek a gyerekek, mit sikerült átadnom az órákon. Eszükbe jutott, amikor megtelt gondolatokkal a hálabefőttünk, felelevenedett bennük az optimista szemüvegek színezése, beszélgetés a barátság fontosságáról, együtt töltött programjaink, a decemberi jó cselekedeteink, év eleji céljaink. Nagyon elégedett voltam, hiszen sok-sok élmény előjött belőlük (és belőlem is).
Szeretném megköszönni nektek a bűvös 7. évet! Ősszel lelkesen és energikusan kezdem a 8. évünket!
A Boldogságórák témái ott vannak a mindennapjainkban. Mindenhol. Mindig. Csak meg kell találnunk!
Hálásan köszönjük!
A tevékenységet a „Napra forgó,a napraforgó” játékkal kezdtük,ezzel gyakoroltuk az irányokat is.
A téma feldolgozásához az”Egy barátság története”(veol.hu) című állatmesét választottam,amelyben a főszereplő Mackó Lackó megvédi a barátai (a méhek)által összegyűjtött mézet, Mézrabló Ferkótól. A mese végén barátok lesznek, mert a mackó meglátogatja otthonában a beteg Ferkót.
Beszélgettünk a barátok fontosságáról,és elmondtàk, kinek miért fontos,kik a barátaik.
A tevékenységhez a gyerekek méheket színeztek,ragasztottak(annyit,ahány barátjuk van) muffinpapír virágot készítettek.
A témával kapcsolatosan fő célom az volt, hogy a gyerekeket ráébresszem arra, hogy a mozgás létfontosságú és az egészségünket szolgálja. Elmeséltem nekik, hogy nagyon szeretek biciklizni, szinte mindenhova azzal járok, mivel nincs autóm. Gyakran megyek a barátaimmal, a családommal túrázni is, a természet feltölt és megnyugtat. Kérésemre néhányan felsorolták kedvenc sportágaikat: foci, futás, úszás. Megbeszéltük, hogy ezek is mind-mind egészséges dolgok.
Végre beköszöntött a jó idő, így a foglalkozások többségét a szabadban tartottam. Csoportunkra jellemző, hogy minden évszakban sokat sétálunk, játszóterezünk vagy felkeressük városunk nevezetes helyeit. Gyakran töltjük az időnket a Duna parton, a Rüdiger tónál vagy a Ligetben. Ilyenkor viszünk magunkkal gyümölcsöt és vizet, amit sokkal jobban esik elfogyasztani a természetben.
A gyermekhéten is a mozgást helyeztük a középpontba. Változatos és érdekes programokat szerveztünk a gyerekeknek. Az első napon ügyességi feladatokkal készültünk nekik az udvaron, második napon kipróbálták az ugrálóvárat és a buboréklabdát, harmadik nap az állatkertbe látogattunk, negyedik nap egy előadó zenéjére táncoltunk.
A május rengeteg programot tartogatott számunkra: múzeumban jártunk, sikeresen szerepeltünk a Bozsik Program által megrendezett ovifocin, részt vettünk a Komáromi Napokon és a Kulturált Közlekedés Világnapja alkalmából megrendezett eseményeken. Megtartottuk hagyományos Családi napunkat is, melynek egy igényesen kialakított parasztház adott otthont.
Amikor érzem a gyerekeimen, hogy nehezebben tudnak figyelni rám vagy csak úgy szórakozásból, előkerül a hangszóró és megszólaltatjuk a kedvenc dalainkat. A gyerekek kimozogják magukból a felesleges energiájukat, felgyülemlett feszültségüket. Meghallgattuk a „Jól érzem magam boogie”-t. Imádom ezeket a perceket! „A lusta király” történetét is elmeséltem, relaxáltunk és a munkafüzet feladatai közül is válogattunk.
A következő gondolattal zártam az órát: „Az egészség a legfontosabb a világon! Vigyáznunk kell rá! Mozgással, egészséges ételek fogyasztásával sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük!”
A tevékenységet relaxálással kezdtük, a „hervad a virágom,éled a virágom” játszottuk el.
A téma feldolgozásához „A szorgalmas és a rest lány”című népmesét választottam, majd beszéltünk a jó cselekedetekről, ki mit szokott csinàlni(segíteni,jót tenni másokkal),ez milyen érzés…
A témához kapcsolódóan textil kockàkból ragasztással szíveket készítettük,ami egy „szív virágot”szombolizált.A virág szára,az a szöveg volt,amit a gyerekek mondtak a jó cselekedetekkel kapcsolatban.
A téma lezàrásaként,felragasztottuk a Boldogság vára következő lépcsőfokára a „boldogító jó cselekedetek”szimbólumát(szívet).
Boldogság futás
A testmozgás témája úgy gondolom, az óvodáskorú gyermekekhez áll a legközelebb. Hiszen egyik fő jellemzőjük, hogy mindig futva közlekednek, imádnak felszabadultan ugrálni, hemperegni és még sorolhatnám. A kisgyerekek sosem fáradnak el. A Boldogságóra Program a mozgás örömének tudatosítására helyezi a hangsúlyt, vagyis, hogy ne csak végezzük, de érezzük is azt az örömöt és boldogságot, amely mozgás közben ér bennünket. Nos, szerintem az óvodáskorú gyermekek azok, akik érzik is a mozgás örömét,.
Bagdi Bella : Jól érzem magam boogie, Repülj velem, Tükördal a csoport kedvenc, energetizáló, vidám dalai, melynek szövegét, illetve a hozzá kapcsolódó mozdulatsorokat már jól ismerik a gyerekek. Ezekre a dalokra nap, mint nap vidáman, önfeledten táncolunk, tornázunk, mely felszabadító érzés.
Gyakran sétálunk el kedvenc játszóterünkhöz, ahol mindent kiadunk magunkból.
Boldogság futás
Óvodánk – mint minden évben – csatlakozott a Kihívás napjához, melynek most a „Két lábon, vagy két keréken” címet adtuk. Ezt autómentes napnak szerveztük, így tehát akik sétálva, futva, rollerrel, kerékpárral érkeztek óvodánkba, apró meglepetéssel (hűtő mágnessel) vártuk. Ez a nap a sportjátékokról szólt, óvodánk minden csoportja választott magának egy sportágat (labdajáték, szalagjáték, rollerezés, akadálypálya, kismotorozás)és ennek megfelelően sportoltak. Az egyik szülő mindenkit alaposan megmozgatott egy reggeli zenés torna keretén belül. Az autómentes napunk margójára lovas kocsikáztunk is egyet.
A Nyuszi csoportom és az Őzike csoport csatlakozott a Boldogságóra Program által kezdeményezett „boldogság futáshoz”, mely során 50 kisgyermek és kísérői szivecskés szalagokkal a kezükben körbe futották óvodánkat, különféle mozgás formák kíséretében (indián szökdelés, hangos futás, veréb szökdelés). Futás közben a szivecske szalagokkal megajándékoztunk egy-egy járókelőt és néhány közeli üzletet is.
Örömünkre szolgált hogy a Boldogságóra hálózat Magyarország legsportosabb közössége lett, melyhez egy kicsit mi is hozzá tehettünk. Büszke vagyok arra, hogy a csapat tagja lehetek!
Gyerekhét alkalmával nagy öröm a gyerekek számára, hogy egész nap az udvaron van lehetőség az ugrálóvárat birtokba venni. Vidám perceket töltenek el benne közösen, ami a testmozgás egy örömteli forrása.
A KRESZ pálya jó lehetőség a közlekedési ismeretek bevezetésére, gyakorlásra és természetesen a testmozgásra is.
Óvodánk minden évben gyerekhetet szervez, ahol minden nap izgalmas, mókás programok színesítik a gyerekek ballagás utáni napjait.
Ekkor mind a három csoport az udvari tartózkodás alatt közösen éli át ezeket az eseményeket, közösen vesznek részt benne, ami erősíti a társas kapcsolataikat. Új baráti kötősek alakulnak ki a csoport egy-egy gyermekközösségében.
A tanév utolsó hónapjának témája a „Fenntartható boldogság” volt. Ez lehetőséget adott arra, hogy felidézzük mindazt, amivel eddig foglalkoztunk, amiről eddig beszélgettünk. Mindenki ónállóan végig gondolta egy skála segítségével, hogy változott-e a tanév során. Utána gyönyörűen megfogalmazták a gyerekek, hogy miben szeretnének még fejlődni és mivel elégedettek önmagukkal kapcsolatban. A foglalkozás további részében családi jeleneteket játszottak el, ahol előtérbe kerülhettek a színészi képességeik is. Jókat nevettünk, vidám hangulatban teltek ezek a percek. Ezt követően dobókockás játékot játszottak és rejtvényt fejtettek a „boldogság” fogalmával kapcsolatban. Azután a boldogságkeresésről beszélgettünk, majd megfogalmazták azt, hogy mit jelent számukra a fenntartható boldogság. Az órát meditációval és Bagdi Bella dalával zártuk.