Mivel senkinek nincs két egyforma napja, ezért nekünk is elfogadónak kell lennünk, még ha ez nem is minden esetben megy könnyen. A csoportban a korona a jelképe annak, hogy bár nehéz sokszor akár bocsánatot kérni, akár odaadnia játékot, de mégis sikerül, mégis meg tudjuk tenni.
Boldogságóra Alapprogram
Nagyon sokat beszélgetünk a megbocsátásról, annak fontosságáról. S arról, hogy mindig el kell mondanunk a másiknak, hogy megbocsájtunk, mert attól mindenkinek sokkal jobb lesz.
Fenntartható boldogságot a 3 éves gyerekeknek úgy definiáltam, hogy a mindennapokban az örömre, a boldogságra kell törekedni. Ennek a korosztálynak fontos a napirend, s becsempésztünk egy kis mozgásos percet a mindennapjainkba, vagy ölbeli játékot, ami mindenkinek mindig boldogságot hozott a reggeleibe. Mi így értelmeztük még a fenntartható boldogságot.
Mindennap a csoportban célokat tűzünk ki, s ezt az elvet követve igyekszünk az óvodai életünket tölteni. Kitűzött célunk volt többek között, hogy a Télapó ellátogasson hozzánk, s mivel nagyon ügyesek a gyerekek, természetesen el is jött hozzánk a nagyszakállú.
Megtapasztalták a kis csoportos gyerekek, hogy a jó mindig kifizetődő. Ha mi jót cselekszünk valakivel, akkor azt többszörösen visszakapjuk. Ezért osszuk meg egymással a játékot, ezért legyünk kedvesek a társunkkal.
Az optimizmust a képen látható tobozzal szemléltettem. Bár leesett a termés a fáról, talán egyedül volt a fa alatt, de mégis milyen jó, hogy ott volt, mert mi megtaláltuk, és a csoportszobánk ékes dísze lett. És ez a kis toboz, boldogabb, mint valaha.
A kis méhecskék tudják, hogy az örömök csalnak mosolyt az arcunkra, s mindig megbeszéljük, hogy az aktuális cselekedeteinkkel örömet szereztünk-e a társunknak. Ha esetleg nem, akkor hogy mit kellett volna másképp csinálni.
Kis csoportos gyerekeknek próbáltam a mindennapokban rávilágítani a hálára, a hála fontosságára. Ehhez az udvarunkon lévő hálafát hívtuk segítségül, s körülötte fejeztük ki a hálánkat. Például azért, hogy hálásak vagyunk, hogy ilyen sok játékkal játszhatunk, vagy itt van nekünk a hálaadó fa.
A héten a tanév utolsó foglalkozásához értünk. A gyerekek meg is kérdezték: Akkor már több nem is lesz? De megnyugtattam őket, hogy szeptemberben folytatjuk…
Visszaemlékeztünk az elmúlt óráinkra, mit csináltunk, kinek milyen emléke, élménye maradt meg az emlékezetében? Örömmel hallgattam őket, hogy lelkesen idézték fel a számukra maradandó feladatokat, meséket, dalokat.
Az utolsó óránk sem maradhatott el a hónap dala nélkül. Közös rajzot is készítettek. Egyesével egészítették ki a rajzot a fantáziájuknak megfelelően. Önbizalomnövelő delfint is színeztek a gyerekek. Természetesen kibogoztuk mit is jelenthet a fenntartható boldogság is.
Jó hangulatú, vidám óránk lett ez is.
Ahogy végignéztük szeptembertől az elkapott pillanatokat,úgy szembesültünk azzal mennyi minden történt velünk ebben az időben ősztől nyárelőig. Nem sok idő, de mégis rengeteget tanultunk egymástól, sokat változtunk és szerencsére rengeteg boldog pillanatunk volt. Ez a legfontosabb szerintem. A gyermekek nevetése, kacaja a legszebb zene a világon.