Júniusi témánk a fenntartható boldogság volt, melyet több tanórában dolgoztunk fel. Mivel az osztályom negyedikes, úgy gondoltam, hogy a leendő első osztályommal együtt tartunk Boldogságórát. A negyedikesekkel már előzetesen készültünk a foglalkozásra: a könyvjelzőket ők vágták ki; valamint begyakorolták a mese hangos felolvasását. Ez a foglalkozás betekintést nyújtott a leendő elsősöknek a Boldogságórák mentébe, valamint segített nekik az óvoda-iskola átmenet könnyítésében is. A negyedikeseim igazi segítőim voltak, nagyon lelkesen segédkeztek az ovisok körül.
A közös tevékenykedés 2 tanórát ölelt fel. Az első órát relaxációs gyakorlattal kezdtük: „Napraforgó a napraforgó; Totyog a liba, nagy a galiba…”. Míg színezték a vitorlás könyvjelzőket, ami a meséhez kapcsolódott, többször meghallgattuk a hónap dalát. Különböző vitorlás színező készült a negyedikeseknek és az ovisoknak is. Utána átbeszéltük az elméleti hátteret. Büszke voltam a gyerekekre, mert nagyon sok pozitív gondolatot fogalmaztak meg. A legfontosabb mondatokat felírtuk, úgy, hogy a kezdőbetűket összeolvasva a BOLDOGSÁG szó jött ki. A munkafüzetben található „Változtam?” feladatot úgy oldottuk meg, hogy felolvastam a meghatározásokat, és a gyerekek a kezükön mutatták a számot 1 és 10 között, hogy hogyan érzik magukat.
A második órán következett a mesehallgatás, Berg Judit: Micsoda idő! című mesekönyvből az Eső című mese. Ez a mesehallgatás kicsit rendhagyó volt a korábbiakhoz képest, mivel most nem én meséltem, hanem minden negyedikes olvasott egy-egy részt. Az ovisok nagy örömmel, lelkesedéssel hallgatták őket. Majd megbeszéltük a mese tanulságát. Ezután a meséhez kapcsolódóan feladatokat oldottunk meg a számítógép teremben, ahol a negyedikesek segítettek, felolvasták a feladatokat az ovisoknak. Végül elkészítettük a tablót, az elkészült könyvjelzőkből szívet formáztunk. A fenntartható boldogság témáját az iskola udvarán zártuk közös játékkal.
Boldogságóra Alapprogram
Óvodánk értékkülönbözősége a Mozgás. Mindennapos testnevelés és heti rendszeres torna foglalkozás, illetve óvodán kívüli programok mind ezt erősítik.
A rendszeres mozgás a testi-lelki jóllét alappillére.
Óvodánk minden évben megrendezi a Mozdulj Szapáry! programot, melyen minden kisgyermek lelkesen vesz részt. Rengeteg program, mozgásra ad lehetőséget ez a nap. Különböző sportágakkal tudnak megismerkedni, mely esetleg később motiváció lehet adott sportág rendszeres művelésére.
Báthory István Általános Iskola
Az első Boldog Iskola 5. b osztályának első felsős tanévértől készült kisvideó, amely bemutatja, milyen programokon vett részt az osztályunk.
Az osztályunk szeretetnyelve- egy közösen kitöltött teszt alapján- az együtt eltöltött minőségi idő, az éves összefoglalónk is ezt támasztja alá.
Nagyon szép, tartalmas tanév áll mögöttünk, jövőre folytatjuk!
Jármi- Papos-őr Általános Iskola
Mit jelent egy összeszokott osztályközösségnek a boldogság? Hogyan tartható fenn? Nem mással, mint hogy együtt vagyunk, tiszteljük és becsüljük egymást. Elfogadjuk a társaink jó és rossz tulajdonságait is, valamint nem bántunk senkit, azért mert különbözik tőlünk. Fontos, hogy a gyerekek értékeljék egymást, valamint a körülöttük élő, velük nap mint nap foglalkozó felnőtteket. Ezeket a fontos szempontokat beszéltük meg a tanév utolsó boldogságórák egyikén. Arra is felhívtam a figyelmüket, hogy a boldogságukat ne másokban, önmagukban keressék. Erre egy nagyon jó időszak kínálkozik a nyári szünetben. Az év során elsajátított stresszoldó, valamint lazító technikákat bátran gyakorolják, hogy az új tanévet megerősödve, kipihenve kezdhessék majd. Az utolsó boldogságórán értékeltük az előző időszak munkáit, valamint a gyerekek által választott játékokat játszottuk el.
A hónapunk mottója:
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz! (Charles Dickens)
Érzelmekkel teli, értékes tanévet zárhattam másodikos tanulóimmal. ♥
A boldogságot fokozó technikák felelevenítésével minden tanuló összeállította saját boldogság koktélját, majd bemutatta az osztálynak.
Bp. I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Május végén a 11. évfolyamos végzős kiránduláson csatlakoztunk a Kihívás napjához. Három osztállyal az abbáziai tengerparton szerveztük meg a közös futást. Igazán felmelő esemény volt.
2024. június
Fenntartható Boldogság
Kedden kezdtük a projektet, mégpedig reggel gyöngyfűzéssel, akinek volt kedve, illetve most már minden nap ki van téve a ballagók kiskönyve, azt bármikor elővehetik, ha szeretnék bármilyen élménnyel, rajzzal töltögetni. A ballagóknak volt másik feladatuk is ma, hogy rajzolják le magukat úgy, magasra tartott kézzel, mintha fognának egy lufit, vágjanak ki egy lufit színes papírból, és segítettem nekik megragasztani. A faliújságunkra készítjük a folyosóra, hogy lufit fogva átrepülnek az oviból az iskolába. A szőnyegen ültek, mikor elővettem dórit, aki nem akart kijönni a kincses dobozából, mert már összepakolt, hogy utazik nyaralni, de aztán mégis előcsalogattuk. megkérdeztem, hogy milyen évszak van, hogy mik a nyári hónapok, és hogy készülnek-e nyaralni valahova a szüleikkel. Azután elmondtam mivel fogunk most nyáron a Boldogságórán foglalkozni, így végig jártuk a lépcsőfokokat, és felidéztünk néhány emléket mindegyikkel kapcsolatban. Gyakoroltunk néhány búcsúzó verset, dalt, és elővettem a Pöttykönyv hanggal játszó részét. Persze nagyon élvezték a játékot. Meghallgattuk Bella : Jobb Veled a Világ dalát, és próbáltuk vele együtt énekelni.
Szerdán Lili rajzot hozott reggel, melyen lerajzolt minden felnőttet a csoportban, és Boldog Dórit is. Szintén kérték a gyöngyöket, egyre többen jöttek fűzni, Zolika hívta a barátait „gyertek barátság karkötőt fűzni!” Jöttek is, még a pici Emmát is hívták, és kiszolgálták, hozták neki a gyöngyöket, hogy „ezt fűzd fel, ez szép!” A nagyokat csapatokba verbuváltam, egyik felük az óvodát, másik felük az iskolát rajzolta le. Az iskola szivárvány színű lett, annyira szépre színezték, hogy féltékeny lettem. Mindenkinek a kézfejére rajzoltam arcfestékkel nevető smilekat, a tenyerükre meg szívecskéket. Szorosan össze kellett fogni a kezüket, mindenkinek a nevető arc látszódott, megráztuk egyszerre háromszor, és megfordították a kezüket, akkor a szívecske látszott. Ez mutatta az összetartozásunkat. Meghallgattuk a Hahó együttes Barátság dalát, amit nagyon szeretnek, mert a refrént már éneklik is: „béke, béke, barátság, mi volt ez a szamárság…” Körjátékokat gyakoroltunk, ismételtünk.
Csütörtökön kiskertet színeztünk, Hála kertet, hála virágokat, és azokat ki is vágtuk. A nagyobbak az évszakórát színezték a munkafüzetünkből, és gyakoroltuk rajta a jeleket, emlékek felidézésével. A lányok elkérték Boldog Dórit, avval játszottak. Befejezték az óvoda kiszínezését, kész a faliújságunk. Olyan jól tudják már a Sün Balázs verset, hogy már maguktól mondják, így kérték, hogy gyakoroljunk verseket is. Ma is interaktív könyvet hoztam, Érintsd meg a Csodafát! Ugyanúgy kell minden oldalon valamit csinálni a gyerekeknek, például simogatni, bökni, tapsolni, és akkor változik a fa. Vagyis a fa teljes éves ciklusát ők irányították. Gyümölcsevés után játszótérre mentünk, és Dadus nénink meglepte őket egy-egy fagyival.
Pénteken reggel már többen kérték a hála-kert színezőt, a kicsiknek segítettem a virágokat kivágni, így gyorsabban haladtak. A nagyoknak adtam színezőt, néhány kisebb is érkezett az asztalhoz, a feladatlapból színeztek, és rajzoltak a lépcsőfokokra ragasztott jeleket, illetve a legkedvesebbet le is kellett rajzolni. Folytattuk Tina történetét, amelyben Tina küzd barátnőjéért, aki nagyon rosszul érzi magát a másik iskolában. Az udvaron a kiskagyló medencét horgászos játéknak alakítottuk ki.
Hétfőn Hála megerősítések kártyából kellett mindenkinek húznia, és felolvastam nekik, mit húztak. Az érdekes az volt benne, hogy sok kisgyerekre illett a felolvasott mondat, magukra ismertek. Akinek kicsit elvontabb volt a szöveg, annak lefordítottam érthetőre egy óvodásnak. De végül mindenki mosolyogva ült le, mert várta, hogy pajtásainak mit olvasok fel. Végig próbáltuk, az évzáró verseit, dalait, körjátékait. Interaktívra terveztem a fellépésünket, vagyis a szülőket bevonjuk a műsorba, és táncokba. Ezt a gyerekek is tudták, ezért nagyon élvezték a próbát, mert elképzeltük a jeleneteket, vicces formában. Egy akadálypálya játékon vettünk részt, amit pályázaton nyert az óvoda, a tornaszobánkban.
Kedden befejeztük Tina történetét, evvel a könyvvel 5 könyvet olvastak végig e gyerekek, illetve hallgattak. Nagyon jó volt, végig izgulták, szurkolták, hogy Tina boldog lehessen. Szeretet alagutunkat kiegészítettük, üdvrivalgással, tapssal, csettintéssel, csikizéssel, szép szavak mondásával, simogatással lehetett végig menni. Szobor játékoztunk Bella zenéjére. Gyakoroltunk.
A héten többször kérték Dórit, hogy játszani szeretnének vele. Megetették, betakargatták, táncoltak vele. Mivel tíz kisgyerek búcsúzkodott a héten, így sokszor emlegettük a múlt kedves élményeit, többet ölelkeztünk, beszélgettünk az iskoláról, a látogatás lehetőségéről. Elkészítettük a kavicsot, homokos kisüveget, kiskönyvüket. Kerti Partinkon úgy mondták végig a Sün Balázst, hogy nem kellett nekik segíteni. Büszke vagyok rájuk!!
A Gomba csoportban a „Fenntartható boldogság” témakörét alkalmaztuk e hónapban. Örömmel idéztük fel az elmúlt időszakhoz kapcsolódó téma heteinket. A „Bolodgságkört” alkottunk, amely keretén belül elevenítettük meg, a legemlékezetesebb pillanatokat.
Bezzeg Andrea: Boldogerdő- Kerekerdő című meséjének cselekményei, sokat segítettek az élmények felidézésében, azok ismétlő átélésében.
Bagdi Brella dalainak hangulatát átérezve táncoltak a gyerekek. Különböző kreatív mozdulatokat találtak ki, amelyben visszatükröződött, hogy milyen nagy érzelmi töltéssel hat rájuk a zene mondanivalója, üzenete.
Végezetül elismerő okleveleket kaptak, hogy továbbra is ilyen pozitív megerősítéssel, gondolkodással éljék mindennapjaikat.
2024. június 18-án boldogság órákat tartottunk iskolánk 1.c
osztályában. A júniusi hónap témája a „fenntartható boldogság”.
Ráhangolódásként Bagdi Bella : Jobb veled a világ c. dalával indult az
óra, amit – kedves, könnyed szövege, dallama miatt – azonnal
énekelt az osztály. Ezután a pozitív érzelmekről, társas támogatásról,
optimális időzítésről, motivációról és a szokássá válásról
beszélgettünk. Kilian Jonettől idézve:
„Nem az az erős, aki elsőként ér célba, hanem az, aki a leginkább
örömét leli abban, amit csinál.”
A második órában Katica elveszett pöttyei c. nagyon kedves mese
került tanítói felolvasással bemutatásra. A gyerekek figyelmesen,
érdeklődve hallgatták végig a mesét és a feldolgozás után
csoportmunkában készítették el kreatív alkotásaikat. A 3. óra
kavicsfestéssel folytatódott, ahol a mese szereplőit festették meg a
tanulók temperával, vízfestékkel.
Végezetül a június 16-án ünnepelt Apák napjához kapcsolódva,
befőttesüvegbe névtelen rajzokat, üzeneteket írtak a gyerekek,
melyet apukájukra gondolva, apukájuknak címezve készítettek el.
Majd egymás után kihúzva ezeket, kitalálta az osztály, hogy ki
készítette, írta azokat.
Az órák nagyon jó hangulatban, boldogan, önfeledten teltek. Jövő
tanévben ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk! Köszönjük a sok
ötletet, lehetőséget, örülünk, hogy a program részesei lehetünk!
Fenntartható boldogság
A gyerekek már nagyon várták az utolsó találkozást Boldog Dórával.
A szokásos mesehallgatás után, Boldog Dóra vezette végig a gyerekeket a Csodálatos Boldog Kerekerdőbe. gyerekeknek egy egy állomáson feladatokat, kérdéseket kellett megfejteniük. Össze kellett szedniük a boldogság vár minden elemét, hisz az nyitja a boldogság várunkat. Ahogy megtalálták a szimbólumot, a vár lépcsőére kellett ragasztaniuk. A legvégén a szeretetfolyóson átkeltek, és be is jutottak a BOLDOGSÁG VÁRBA.