Ehavi témánkba belevontam az édesanyákat is, hiszen ki is bocsátana meg többször a kis csínytevésekért, mint az édesanyánk. Naponta történnek apróbb kis dolgok, félreértések, rosszul megfogalmazott mondatok, amiket nem is biztos, hogy szándékosan mondunk, vagy csak később ébredünk rá, hogy ezt nem jól fogalmaztuk meg. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ilyenkor ők mit szoktak tenni, hogy oldják a rossz élményt az édesanyjukban. Nagyon lelkesen gyűjtötték össze a bocsánatkérő szavakat, ám hozzá tették azt is, hogy nem csak szavakkal, de gesztusokkal, mimikával, hangsúllyal is kísérhetjük. Érdekes volt, hogy a gyermekeink számára a bocsánatékérés nem csak feloldja, de el is tünteti az általuk okozott történést, több példára volt szükség ahhoz, hogy megértsék, hogy csak oldja a feszültséget, amit tettünk, az megmarad.
Számos tüske került elő a beszélgetés során a gyermekekből, melyet ez alkalommal megpróbáltunk oldani, a bocsánatkérésnek több formáját használva, jelképekként kis szívecskékkel. Volt olyan kisgyermek, aki szavak nélkül kért bocsánatot, volt olyan, aki csak szavakkal, a legtöbben érintéssel, öleléssel és szóval tették meg. Megbeszéltük, hogy mindannyian mások vagyunk, más módon tudjuk elmondani a varázsszavakkal a mondanivalónkat.