Ebben az évben is az éves beszámolót választottam. Aki ismeri és követi a Lélekmelengetőket, az tudja, hogy az osztály tanulói ebben a tanévben már nyolcadikos diákokká váltak. Termünk ebben a tanévben sem változott sajnos. A számítástechnika terem számítógépei között töltötték a diákok a tanórákat. A boldogságórás foglalkozások főleg osztályfőnöki órákon, illetve délutáni foglalkozások keretében valósultak meg. Sajnos lehetőségünk sem volt ilyen körülmények között egymás arcát látni, ne adj Isten kört alakítani. Ezen alapfeltételek nélkül pedig egy boldogságórás foglalkozás sem valósítható meg. De aggodalomra és sajnálkozásra semmi ok. Amikor lehetett teremcserével segítettek a kollégáim, illetve egy –egy testnevelés órán lévő osztály helyére igyekeztünk beférkőzni, hogy lássuk egymás tekintetét, egymáshoz beszéljünk, s nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is egymáshoz forduljunk. Tavasszal pedig nem is volt annál jobb, amikor a Tudáskertünk fája alá le tudtunk ülni.
Ez volt a fő oka annak, hogy nem havi beszámolót készítettünk, hiszen minden hónapban másként , máshol és máshogy oldottuk meg a csoportfoglalkozásokat. Falusi kisiskolaként ezek nekünk természetesek. A diákok sem érzik nagy hátránynak mindezt, sőt alkalmazkodó képességük, kreativitásuk biztos jobban fejlődött.
Természetesen minden hónapban az adott témakörre koncentráltunk. Tettük mindezt immáron negyedszer. De a téma minden évben az adott életkorú osztályomhoz lett igazítva. Mást jelent a hála egy tíz éves gyereknek és egy ballagás előtt álló 14 éves diáknak, és bizony a célok kitűzése is teljesen más értelmet nyert a továbbtanulási időszakban, mint kis ötödikesként.
Eddigi beszámolóim mind arról szóltak, hogy mit kaptak a gyerekek a foglalkozások során. Hogyan fejlődött, változott a pozitív szemléletmódjuk, mennyire lettek tudatosak a lelki egészség megóvása és fejlesztése terén. Most arról szeretnék írni, hogy az egyes hónapokban mit tapasztaltam, hogyan érett be a munkám gyümölcse, s mit kaptam én a diákoktól a boldogságórás foglalkozások hozadékaként.
Azt tapasztaltam, hogy ez a nyolcadik osztályom sokkal tudatosabban töltötte a napjait az utolsó évben, sokkal inkább a jelenben éltek.
A hála kifejezésével kezdve egyre nagyobb eszköztáruk volt az adott érzékeny szituációk kezelésére és a hála kifejezésére. Rég túlléptek a felnőtt szavait megismétlő köszönömön. Hálásak voltak egymásnak is, igazi csapatként segítették egymást a nehezebb délelőttökön és ami nagyon fontos, együtt töltötték a délutánok nagyrészét is, s nemegyszer voltam tanúja egy-egy szívmelengető pillanatnak, amikor megköszönték a másik segítségét. Számomra felemelő és tanulságos pillanat volt, hogy az alkalmasságira menet egyik diák minden okiratát otthon hagyta és tőlem kért legelőször telefonos segítséget. A megoldott helyzet után a tekintete hálával teli volt, s biztos vagyok benne, hogy az én mentalitásomat viszi majd tovább, ha neki is segítenie kell valakinek a szorult helyzetében.
Talán az optimizmus területén igényelték a legnagyobb támogatást tőlem. Nem csoda, hiszen továbbtanulás előtt álltak és átérezték a döntés fontosságát. Kamaszként nem mindig jól kommunikáltak szüleikkel s a szülők is kérték, hogy egyfajta mediátorként tereljem a gyerekeket s a beszélgetéseket. Októberben sokat beszéltünk az egyén határairól, az optimista és a felelőtlen döntés közti különbségről. Ezzel együtt kijelenthetem, hogy jól tudnak célokat kitűzni rövid és középtávon, s igyekeznek hosszú távon is előre gondolkodni. Így júniusban már kijelenthetem, hogy minden diákom a neki megfelelő oktatási intézménybe tanul majd tovább.
A megbocsátás és a megküzdési stratégiák ismét két nagyon nehéz téma volt. Nem tudom van-e összefüggés aközött, hogy évekig nekem is nagyon nehezen ment a témához való közelítés személyes okokból. Én szerencsére hatalmas szintet léptem s ennek a felszabadító energiájából táplálkozva vezettem be újra a diákokat a megbocsátás fontosságába. Egy fiús osztályban sok-sok helyzetgyakorlatot végeztünk s elemeztük az adott szituációt. Mindezekhez segítséget kértem a Rendőrkapitányságtól és a helyi családsegítő szolgálattól is, s a megbántás, megbocsátás kapcsán szót ejtettünk a bullyingről. A megküzdési stratégiák esetében azt látom, például a szóbeli felvételik alkalmával, hogy jól kezelték a gyerekek a helyzetet. Alkalmazták azokat a praktikákat, technikákat, melyeket megbeszéltünk, lemodelleztünk. Figyelnek a gyerekek a saját testük jelzéseire, s lassan elkezdik ismeretlen helyzetekben is megismerni önmagukat.
A fenntartható boldogság témakörében szintén együtt haladtam a gyerekekkel az úton. Mindenki a saját életére és élethelyzetére vetítette ki a az adott témát, s aki igényelte, annál ötletbörzét is tartottunk. Itt látszott meg igazán, mennyire ismerik egymást a gyerekek, s megdöbbentő volt számomra, hogy kimondott szavak nélkül is mennyire pontosan figyeltek rám is, mint osztályfőnökre, a rezgéseimre, az energiáimra.
Az utolsó témakör a testmozgás volt. Ez egy igazi jutalomjáték volt a 90%-ban fiú, atletikus testalkattal rendelkező diákok között. Megannyi mozgásformát kipróbáltunk együtt, s ide időzítettünk egy vízi testnevelés órát is.
Nyugalommal és hálával a szívemben zárom le ezt a négy éves korszakot és nagyon megnyugtató, hogy tanulóim jelentős része olyan középfokú intézményben folytatja majd tanulmányait, ahol léteznek boldogságórát tartó pedagógusok, akik csatlakoztak évekkel ezelőtt ehhez a nagyszerű dologhoz. Jó helyen lesznek a gyerekek.

Iskolánkba hagyománnyá vált a tanár-diák labdarúgó mérkőzés a gyereknapon. Igazságos döntetlen lett a végeredmény. Nagyon élvezte mindenki az összecsapást.

Az iskola összes tanulója a gyereknap alkalmából különböző izgalmas programokon vett részt. Itt mindenki azt csinált, amit szeretett volna, ezáltal mindenki jól érezte magát.

BESZÁMOLÓ AZ IDEI TANÉV BOLDOGSÁG ÓRÁIRÓL

Szeptemberben elkezdtük hagyományos boldogságóráinkat a nyolcadik osztályos csoporttal. A szeptember témája a hála volt. Csoportom óráját a gyerekek hangulatához igazodó zenehallgatással és önbizalomerősítő mozgással kezdtük, majd elénekeltük a hála dalunkat. Felidéztük, hogy mit tanultunk az előző évben a háláról, majd a gyerekek meséltek arról a személyről (barátról, családtagról stb.), akinek hálásak valamiért. Számítógépes bemutatót készítettek a megbeszéltekről. Az óra végén megmutattuk egymásnak az elkészült munkákat, majd meditációval zártuk az első boldogságóránkat. Mindenki örült annak, hogy ebben a tanévben is folytathatjuk ezeket az órákat.
Októberben nagy eseményre készültünk, hiszen osztályunk készítette október 23-ra az iskolai ünnepi műsort. A boldogságórán amellett, hogy elénekeltük a hónap dalát, beszélgettünk arról, hogy nemzeti hőseink életében is fontos szerepe volt az optimista szemléletnek. Áldozatvállalásuk példaadás volt a jövő generációinak. Ezután a Keresd meg a 4 bölcs, optimista mondatot a színek alapján! – feladat következett. A gyerekek párban dolgoztak, egy megkezdett mondatot kellett befejezniük optimistán és pesszimistán. Ezután megbeszéltük együtt, ki milyen befejezést talált. Otthoni feladatként szófelhő készítését kértem. Az órát meditációval zártuk, és elhatároztuk, hogy optimizmusunk elkísér minket az egész tanévben.
A novemberi boldogságóránk témája a társas kapcsolatok ápolása volt. Beszélgettünk arról, hogy milyen a jó barát, ki hogy érzi magát az osztályközösségben. Az őszinte, de mások számára nem bántó megbeszélés sokat javíthat a közösség összetartó erején. Boldogságóránkat bizalomjátékkal, majd egy jó hangulatú közös dallal zártuk.
A decemberi boldogságóránkat, melynek témája a jó cselekedetek volt, empátiafejlesztő gyakorlattal kezdtük, majd elénekeltük a hónap dalát. Hétköznapi példákat soroltunk fel arra vonatkozóan, hogy a jó cselekedet sokszor többet ér, mint egy drága ajándék. A nyolcadikosok egyik jó cselekedete ebben a hónapban az volt, hogy Mikulás jelmezbe bújva átadták az ajándékot az alsóbb évfolyamosoknak. Készítettünk karácsonyi üdvözlőlapot, mellyel örömet szereztünk szeretteinknek.
Januári boldogságóránkat a „Van nekem egy álmom” című dallal kezdtük, majd beszélgetőkör következett arra vonatkozóan, hogy ki milyen célokat szeretne megvalósítani az elkövetkező években, melyeket elmesélnek majd az öt éves osztálytalálkozón egymásnak. Több esetben meglepődtek egymás céljain, vágyain, melyek megfogalmazódtak a tanulókban. Egymás megismerésében sokat segített ez a játék. A rövid és hosszútávú célokat leírtuk, és lépésről lépésre kidolgoztuk, számos közbülső konkrét, mérhető és időhöz kötött célra bontottuk. Érdekes és tanulságos volt mindannyiunk számára ez az időutazás. Az órát meditációval zártuk.
A februári boldogságóránkat zenés relaxációval kezdtük, mert az éneklés az egyik leghatékonyabb feszültségoldó technika. Olyan szólásokat, közmondásokat gyűjtöttünk, értelmeztünk, melyek segítenek mindennapi nehézségeink leküzdésében. Felidéztük, hogy milyen fontos az ember életében a megküzdés, mert a boldogság fenntartása attól függ, hogyan küzdünk meg fájdalmas élményeinkkel. Átismételtük a problémaközpontú és az érzelemközpontú megközelítést. Az órát meditációval zártuk, házi feladatként kértem, hogy készítsenek számítógépes fotómontázst, mely a megküzdést szemlélteti.
Március hónapban a hónap dalának eléneklése után kértem a tanulókat, hogy most egy újabb megközelítésben gyűjtsünk apró örömöket életünkből. Elsőként említették a farsangi jelmezünket és táncunkat, mely a közelmúlt egyik örömforrása volt. Ezután érzékszerveink szerint csoportosítottuk azokat a dolgokat, eseményeket, melyek boldoggá tesznek bennünket. Megismerkedtünk Reményik Sándor Csendes csodák című versével, melynek megbeszélése során értelmeztük az apró örömök megjelenését a versben. A Jó befogadása gyakorlathoz Bagdi Bella zenés meditációját használtuk. Házi feladatként interjúkészítést kaptak a gyerekek arra vonatkozóan, hogy családtagjaik milyen apró örömöket élnek át mindennapjaikban.
Az áprilisi boldogságórát „Az izom feszülésének és ellazulásának tudatosítása” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd elénekeltük a hónap dalát. Felidéztük a korábban már megismert „A megbocsátás jele” című történetet. A tanulók emlékeikben kerestek olyan szituációt, mikor valakit megbántottak, és megbeszéltük a megbocsátás lépcsőfokait is. Ezután beszélgetőkör következett, értelmeztük az alábbi mondatokat:
Szabadítsd fel magad a harag terhe alól!
Tedd le végre a mázsás súlyokat, amiket cipelsz!
Tapasztald meg a megbocsátás felszabadító erejét az életed minden területén! Az óra végén meditáció következett.
Már hagyomány nálunk, hogy a májusi boldogságóránkat összekapcsoljuk a Kihívás napi rendezvényeinkkel. Ebben a tanévben a gyerekek az iskola falai között és az udvaron különböző állomásokon tehették próbára ügyességüket, kitartásukat. Az ezt követő napon beszélgettünk a mozgás öröméről, mindannyian egyetértettünk abban, hogy az emberi jóllétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás. A fittség megőrzéséhez hozzátartozik az elegendő és pihentető alvás, az egészséges táplálkozás, a különböző élvezeti szerek kerülése. Azok a tanulók, akik rendszeresen sportolnak, elmesélték, hogy az elmúlt évben milyen eredményeket értek el.
Az idén sem szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a tanév utolsó boldogságóráját az éves munka áttekintésére használjuk fel, emlékezünk boldog pillanatainkra, fotókat nézegetünk. Ennek a tanévnek a végén nyolcadikosaim elballagnak, és jómagam is megkezdem 40 év szolgálat után nyugdíjas éveimet. Visszatekintettünk tehát az elmúlt évekre, és előszedtük a régebbi képeket is, és kis közösségünk változásairól kezdtünk beszélgetni:
Sokat változtunk az elmúlt években. Egymással szemben elfogadóbbak lettünk, a felmerülő konfliktusokat megbeszéljük, és mindannyian érezzük a közösség összetartó erejét. Jó volt látni a gyerekek arcán a boldog mosolyt, amelyet a boldogságórákon szerzett élmények csaltak elő. Előkerestük, végignéztük elkészült műveinket, melynek során örömmel láttam, hogy a boldogság fenntartására való képességük ebben a tanévben ismét fejlődött. A tanórát most is meditációval zártuk.
Végül néhány szót írok arról, hogy én mit kaptam az elmúlt hat év boldogságóráitól: rengeteg élményt, emlékezetes pillanatokat, és olyan empatikus hozzáállást, mely a további utamon is elkísér és segítségemre lesz.
Köszönöm szépen a munkám támogatását!
Üdvözlettel:
Horváthné Stier Katalin
tanár