Körben ülve azt mondtam a gyerekeknek, hogy az van a dobozban aki a legügyesebb, nagyon örültek amikor megbeszéltük ,hogy mindenki a legügyesebb. A szeretetfolyosó bekötött szemmel igazi bizalom játék volt. Kedves jelzőkkel illették egymást igy mentek végig a folyosón. A fuss és ölelj kedves mozgásos játék volt, jól érezték magukat szívesen játszottak ilyet.
Spirituális vallásos megbeszélés volt kinek milyen tapasztalata van a közeledő ünnep. Meghallgattuk a dalt Jó emberré csak csak szívemmel válhatok.
Boldogságóra Alapprogram
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A 2. osztályosok a pörgettyű segítségével Judit néninek írtak kedves szavakat névnapja alkalmából.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekekkel szívesen beszéltük át a jó barát ismérvét. A hívóképek mind- mind a kedvességet, összetartozást, jókedvet sugallták. A mese segítségével összeszedtük, ki mit remél barátjától, és ő maga- milyen barát. Padsoronként írtuk fel egy hatalmas lapra, mik a barátság aranyszabályai. Azóta is termünk falán van. Végezetül egy szép karácsonyfát készítettünk, rajta a díszekkel, 1-1 fontos mondattal a barátságról.
A december hónap a Boldogító jó cselekedetekről szólt. Ilyenkor , az ünnepek közeledtével mindig sokat beszélgetünk a családról, szeretetről, ajándékozásról. Az elmúlt hónapban, Márton – napon is hasonló dolgokról beszélgettünk. A foglalkozás elején néhány mozgásos relaxációs gyakorlatot választottam a könyvből. Ezeket nagyon szeretik , örömmel végzik a gyerekek. Ezt követően az asztalhoz ültünk, mindenki kapott egy előre kivágott papírszivecskét, amelyet pirosra színeztek. Később elmondták, hogy kinek és miért adják oda a szívecskéjüket. A téli időszakban a tematikus tervünkben is szerepel a madarakról való gondoskodás fontossága. Ez is jó cselekedetnek számít. Elmeséltem nekik a Szívem kertje című mesét, majd közösen válaszoltunk a kérdésekre.
A boldogító jó cselekedetek témakörében a karácsonyi csillag meséjét dolgoztuk fel.
Előtte megbeszéltük, miért fontos az életünkben, hogy jó cseledeteket tegyünk. Szép gondolatok fogalmazódtak meg, hogy „Örömet szerezzünk másoknak!”, „Adni jó érzés.” ” Jó segíteni!” Ráhangolódás után pedig arról is beszéltünk, hogy ez a mi számunkra milyen pozitív hatással van, hogyan hat a jellemünkre, hogy észre tudjuk venni mások nehézségét.
Folyamatosan megnyíltak a gyerekek gondolatai és mondogatták, hogy otthon miben segítenek, vagy nehéz helyzetben lévőkön is segítenek, adományoznak. Sőt, az osztálytársuknak is kedveskednek olyan tárgyakkal, amiből neki több van és elhozza annak, akinek nincs és jól esik, ha kap.
A zuhanó csillagocska története az egyik kislányban egy pici korában megélt kellemetlen élményt hozott felszínre és elmondta, hogy milyen elveszettnek érezte magát, amikor egy nagy áruházban a szüleit elveszítette, hirtelen nem találta és az eladótól segítséget kért.
A történetet el is játszottuk és a szereplők elmondhatták, milyen érzések járták át a segítségnyújtó fa és a kétségbeesett csillag szerepe közben.
Az óra zárásaként csillagot kaptak a gyerekek. Feladatuk volt, hogy az osztályban gondoljanak valakire, aki velük szemben figyelmes és írják le azt a csillagba „Jobb veled a világ, mert…” kezdéssel, majd adják át.
Nagyon jól esett nekik a feladat, mert közben valami kellemesre gondolhattak.
Boldogító jó cselekedetek hónapja
Az ünnepek közeledtével nagyon aktuális a hónap témája, a boldogító jó cselekedetek. A témára hangolódás beszélgetéssel történt: „Mi az a jócselekedet? Tudod, mi az a jócselekedet?” Példákat gyűjtöttünk és egyszerű történeteket meséltünk, amelyekben valaki segített másokon.
A téma feldolgozása a „Szívem kertje” című mese felolvasásával történt. Beszélgettünk: Mi történt? Mit csinált Amália? Miért jó másokkal jót tenni?
A kézműves tevékenység alkalmával elkészítettük a Jó cselekedetek karácsonyfáját. A gyerekek csoportmunkában kiszínezték a fenyőfát, majd kiválasztották a számukra tetsző jócselekedet képét és kiszínezték, majd a fa ágaira ragasztották.
Zsuzsanna Lukácsi Pálné Besenyei
A társas kapcsolatokat nem csak osztály és iskolai szinten erősítettük ebben a hónapban, hanem külső, szociális kapcsolatokban is. Ellátogattunk a könyvesboltba és egy étterembe. Alkalmuk volt a gyerekeknek a kommunikáció és az illemtudó viselkedés gyakorlására.
A 9.A. osztállyal decemberben a jó cselekedetek témáját, és ehhez kapcsolódóan a szeretetről, a kedvességről beszélgettünk. A tanulóknak nagyon fontosak a jó tettek, karácsony közeledtével talán még inkább segítőkészek, adakozóbbak. Kiemelik a szeretet fontosságát nem csak másokkal szemben, hanem saját maguk szeretetét is. Szükségük van, hogy elfogadják őket, és saját magukat is elfogadják. Szerintük sokkal könnyebb adni, mint kapni. A kapott tárgyakat, kedves szavakat nehezen fogadják el, pedig erre is szükségük van.
A feladatok közül először a „Tükröm, tükröm… ” feladatot végeztük el. A tanulók többsége saját magát sajnos negatív minőségben látja, kevés a pozitív megnyilatkozás. A családban betöltött szerepükről szerencsére pozitívan nyilatkoznak, ami a baráti kapcsolataikra is igazak. A tágabb környezet és a saját maguk megélése között ellentét feszül; mást mutatnak, mint amilyenek valójában, így a környezetük többször tévesen ítéli meg őket.
Következő feladatnak a „Tenyér üzenetet” választottam. Mindenki felírta egy lapra a nevét, és a többiek írtak neki egy-egy kedves szót, üzenetet. A tanulók kíváncsian várták vissza a saját lapjukat, és örömmel olvasták az kapott kedves szavakat.
„Az igazi barát az, akire a szükségben is számíthatunk.”
A november hónap témája a Társas kapcsolatok ápolása jegyében zajlott.
Ez a téma nagyon tetszett a gyerekeknek, közel állt a szívükhöz. Az iskolában, osztályukban barátságok szövődtek, társakra találtak.
Bevezetésként arról beszélgettünk, mit jelent számukra az igazi barátság? Milyen egy igaz barát?
Sok szép szavak, gondolatok hangzottak el.Pl. segítőkész, őszinte, kedves, lehet rá számítani.
Játék: Barátság Manó továbbadása
A gyerekek az általuk kiválasztott legjobb barátnőnek, barátnak adták tovább a Barátság Manót, majd mondtak egy-két pozitív tulajdonságot az általuk kiválasztott társukról, társakról. Voltak ,akik több gyereket is választottak ki.
Közös feladat:
Egy barátság kör közepére rajzolták, vagy írták be a hozzájuk legközelebb álló barátot, barátnőt. A külső körbe pedig beleírták, miért szeretik, miért őt választották ki legjobb társnak.
A közös tevékenykedés közben meghallgattuk Bagdi Bella: A szeretet összetart c. szépséges dalát.
Végezetül mindenki odament egymáshoz egy ölelésre, közös tánc is megkoronázta a foglakozást.
Edit néni és a Némethesek kis csapata
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Minden kisgyerek egy-egy csillag az osztályunkban. Hasonlóak, de ha közelről megnézzük őket, mindegyikük más és más jellemzőkkel rendelkezik. Ettől ilyen színes, mégis egységes a 2. a osztály. Akárcsak a kis fenyő, ‘akit’ ezek a kis csillagok alkotnak.