A „Van nekem egy álmom” dal szenzációs hatással volt a gyerekekre, motiválta őket az utána következő feladat koncentrált elkészítésére. A mese elolvasása és megbeszélése után a tanulók „Látom a jövőt!” – Varázsecset szellemében illusztrációkat készítettek jövőbeli lehető legjobb életükről. Mindeközben lelkesen meséltek terveikről.
Boldogságóra Alapprogram
A másodikosok számára a 2025-ös év fontos mérföldkő lehet, hiszen ebben az életkorban kezdik el igazán felfedezni a tanulás örömeit és kihívásait. A rövid távú céljaik gyakran az iskolai feladatok teljesítése, a házi feladatok rendszeres elvégzése, és az új tantárgyak megértése. A tanulás iránti érdeklődés, a kitartás és a céltudatosság erősödése ezekben az években segíthet nekik abban, hogy magabiztosabbá váljanak a mindennapi kihívásokkal szemben. Bár a legtöbb másodikos még nem gondolkodik a jövőbeli karrierjén, sokan álmodoznak arról, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek. A 25 év múlva megvalósuló álmok között szerepelhet építész, mentős, tanító néni, vagy éppen állatorvos, mindezek pedig a céltudatosság és a kitartás eredményeként válnak elérhetővé. A legfontosabb, hogy bármi is legyen, amit választ, szeretné, ha a munkája hozzájárulna a világ jobbá tételéhez. Bízom benne, hogy tanulóim olyan felnőttek lesznek, akik büszkén tekintenek vissza a gyermekkori álmaikra, céljakira. A jövő pedig tele van lehetőségekkel – csak bátran kell lépni és követni a szíve útját!
December 19-én különleges karácsonyi boldogságórát tartottam, amelynek fő témája a boldogító jó cselekedetek, pozitív énkép és szeretet volt. A célom az volt, hogy a közelgő ünnepekre hangolódjunk közösen, egy szeretetteljes, meghitt légkörben. Az óra különlegessége, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is részt vettek, így összesen 34-en gyűltünk össze a tanteremben.
Köszöntés és ráhangolódás
Az óra kezdetén a köszöntés után az egyik kedvenc mondókánkkal, az „Ezzel látok, ezzel is…” kezdtünk. Ez a rövid, kedves rituálé már a kezdetektől meghitt hangulatot teremtett, és láthatóan megérintette a szülőket, hiszen többen is meghatódtak. Ezután egy közös feladattal folytattuk: szeretetláncot alkottunk szavakkal. Minden gyermek mondott egy kedves gondolatot a szüleinek, például: „Szeretem, hogy mindig meghallgatsz.” A szülők pedig szintén kifejezték szeretetüket gyermekeik iránt: „Szeretem, hogy mosolygós vagy.” Mindezt egymás kezét fogva tettük, ezzel is erősítve az érzelmi köteléket.
Boldogságfa és közös alkotás
A következő tevékenység az osztály karácsonyi boldogságfájának elkészítése volt. Minden gyermek-szülő páros kapott egy karácsonyfadíszt, amelyre egy jókívánságot vagy kedves gondolatot írtak. Ezek a díszek, tele szeretetteljes üzenetekkel, színesítették a fánkat, amely így az osztály közös boldogságának szimbólumává vált. A díszítés közben „Jó emberré csak szívemmel válhatok” című Bagdi Bella-dal szólt, és mindenki mosollyal az arcán dolgozott.
Érzelmek és tanulságok a mesén keresztül
A fa elkészítése után egy rövid karácsonyi animációs filmet néztünk meg. A film tanulságait közösen beszéltük át, és a gyerekek meglepően érett gondolatokat fogalmaztak meg arról, hogy az egyes szereplők milyen nehézségekkel küzdöttek, és mi segített nekik a megoldásban. Ez a beszélgetés segítette a gyerekeket abban, hogy jobban megértsék az együttérzés és a segítségnyújtás fontosságát.
Szeretetkosár és boldogságcsillag
Az óra egyik legmeghatóbb része a szeretetkosár készítése volt. Minden résztvevő írt egy üzenetet egy másik személynek, amely így kezdődött: „Köszönöm, hogy…” Ezeket az üzeneteket egy kosárba helyeztük, majd véletlenszerűen kihúztuk és felolvastuk. A kiválasztott üzenet címzettje boldogan fogadta a kedves szavakat, és ez az egyszerű gesztus is erősítette az osztályon belüli szeretetközösséget.
A boldogságóra emlékére boldogságcsillagot készítettünk. Erre a csillagra olyan gondolatokat írtunk, amelyek boldoggá tesznek minket, például: „Boldog vagyok, amikor együtt játszunk,” vagy „Boldoggá tesz, hogy szerethetlek.” Ezek a csillagok emlékeztetni fognak minket az együtt töltött időre és az ünnep igazi értékére.
Zárás és búcsú
Az óra végén a gyerekek egy karácsonyi jókívánságot választhattak szüleiknek, amelyeket saját szavaikkal adtak át. Az utolsó percek csendes meghittsége szinte tapintható volt, hiszen többször láttam könnyeket az arcokon – mind a gyermekek, mind a szülők szemében.
Összegzés
Ez a boldogságóra nemcsak a karácsonyra való hangolódásról szólt, hanem a szeretet, az egymás iránti tisztelet és megbecsülés kifejezéséről is. A szülők és gyerekek között elhangzott kedves szavak, a közös élmények és alkotások mind hozzájárultak ahhoz, hogy emlékezetes, szívmelengető élményben legyen részünk. Ez az óra számomra is különleges volt, hiszen láthattam, hogyan erősödik az összetartozás érzése a közösségben. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem ennek a meghitt pillanatnak, és már most várom, hogy hasonló órákat tarthassak a jövőben.
2025. 01. 28-án a Meixner Ildikó EGYMI Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola borjádi telephelyén megtartottam Célok kitűzése és elérése témakörében az Együtt is lehet című boldogságórát.
Tanulóink életében fontos az állandóság, ami biztonságérzetet nyújt. Ezt az állandóságot a boldogságóráinkon a Napüdvözlet jelenti számukra, melyet dalhallgatás és ritmushangszerekkel történő kísérés követett (Bagdi Bella: Van nekem egy álmom).
A témát a következőképpen dolgoztuk fel: a gyerekek életéből hozott egyszerű példákon keresztül beszéltünk arról, hogy ha valamit szeretnénk, akkor azt hogyan érjük el, lehet segítséget is kérni, és együtt is, apró lépésenként is haladhatunk célunk felé.
Ezt követően megnéztük A kis hajó című mesét, majd megneveztük a mese szereplőit, tárgyképekkel egyeztettük őket, és összeállítottuk a „megoldás” folyamatábráját. Mi is kitűztük célul, hogy összeállítunk egy kis hajót, ahogy azt a mesében láttuk. Kiválasztottuk a mese szereplőit a mesefigurák kártyáival (kispipi, egérke, hangya, katicabogár), és a hozzájuk tartozó valós tárgyakkal (falevél, dióhéj, szalmaszál, cérna). A gyerekekkel összeállítottuk kis hajónkat. „Hajóhintába” szállva újra meghallgattuk a Van nekem egy álmom című dalt, és mi is örültünk, hogy együtt elértük célunkat, ahogy a mesében a kis állatkák.
A foglalkozás lezárásaként értékeltem az órát, mely jó hangulatban telt, a gyerekek motiválhatóak voltak. A mai óra utolsó céljaként a rendrakás következett.
Kovácsné Vadász Szilvia
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Az új évben naptárt készítettünk, melyben mindenki – otthoni segítséggel – bejelöli a fontos családi ünnepeket. Megbeszéltük, ki tudja, ezeket a dátumokat. (Családtagok születésnapja, névnapja stb.) Készítettünk egy „Céljaink” dobozt is, melybe mindenki beletette azt a cédulát, melyre felírta, mit vállal, mit szeretne megvalósítani. Júniusban újra elővesszük. Meglátjuk, ki mit valósított meg! A Van nekem egy álmom című dal mellett még elénekeltük kedvenceinket és mozogtunk is rá.
Az 5. boldogság hónaphoz érkeztünk. A Január a célok elérése hónapja.
A boldogságminyonunk körbeszeretgetésével kezdődött el foglalkozásunk.
Relaxációnk: A puha meleg felengedek, meleg vagyok,elolvadok! Egy fészket alkottunk az ölelő karunkból, amit olyan meleg érzésekkel töltöttünk meg, hogy a jég is felolvadna.
Ezután a hónap dalára táncoltunk örömmel, vidáman. A hónap meséjének felidézésével a téma bevezetése történt. Meghallgattuk egymást, hogy kinek mi a célja. Nagyon bátran megnyilatkoztak egymás előtt. Megbeszéltük, a célok követése értelmet ad életünknek, a célok eléréséhez szükségünk van az együttműködésre.
A Láthatatlan törzsfőnök játék nagyon izgalmas és érdekes játék volt. Egy pillangós kisgyermek kimegy a teremből. Addig választunk egy törzsfőnököt, akit a többieknek utánoznia kell. A kint lévő gyermeknek majd a gyermekeket megfigyelve kell kitalálni hogy ki a törzsfőnök.
A következő játékunk a Varázshópehely játék volt.
Elképzeltük hogy esik a hó, és gyönyörű nagy varázshópelyhek is hullanak ránk néha. Amikor egy nagy varázshópehely ránk hullik, megállunk-jó mélyen belélegezzük .Ha 3 varázshópelyhet begyűjtöttünk, leülünk, és kívánhatunk valamit. Megbeszéltük mit éreztünk közben.
A foglalkozások játék során kis képeket felismerve tettük interaktívvá a történetünket.
A Mackós játék során Kismackó érkezett csoportunkba, aki sírva mondta el bánatát: eltévedt, nem talál haza az anyukájához.
A pillangós gyerekek nagyon segítőkészek voltak és minden próbát kiállva segítettek a macinak a hazajutásban.-Énekeltünk egy dalt, Lufi fújtunk-pukkasztottunk, Úgy jártunk mint a maci, háromszor mondtuk:mackómama jövök már.
Záróöleléssel fejeztük be boldogságóránkat.
A gyerekekkel beszélgettünk arról, hogy ki milyen célokat tűzött ki maga elé rövid távon és hosszú távon is. A céljaink eléréséért tenni is kell és nem mindig könnyű az út, amely ezek megvalósításához vezet. A célok kitűzése segít abban, hogy tudatosan éljük az életünket és elégedett, boldog emberek legyünk. Osztályközösségünk egyik jelenlegi célja, hogy farsangi produkcióval lépjünk fel az iskolai rendezvényen, így igyekszünk mindent megtenni azért, hogy sikeres legyen a farsangi táncunk.
Mai Boldogságóránk a kitűzött céljainkról, azok eléréséről és a kitartás fontosságáról szólt. A téma feldolgozását a Boldogvár c. mese bábos meseelőadásával kezdtük. Miután megbeszéltük, hogy a mese hősének mi volt a célja, és azt hogyan tudta elérni, a gyermekek is elmondták saját céljaikat (pl. Céljuk, hogy megtanuljanak biciklizni, többet játsszanak a tesóval, okosodjanak). Minden elhangzott cél után a gyermekek célbadobtak egy babzsákkal. Senki sem keseredett el, ha nem talált bele a célba, mindenki kitartóan próbálkozott addig, míg végül mindenkinek sikerült.
Azt is megbeszéltük, hogy céljainkat sokkal könnyebben elérhetjük, ha együttműködünk és segítünk egymásnak. Ennek szellemében egy kooperációs ejtőernyős játékot is játszottunk a csoporttal, amit nagyon élveztek a gyermekek.
Levezetésként mindenki kiszínezhette saját Boldogvárát. Az alkotás folyamán Bagdi Bella: Van nekem egy álmom c. dalát hallgattuk.
Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola
A negyedikesekkel bevezetésként meghallgatuk Bagdi Bella Van nekem egy álmomcímű dalát. A dalszövegből kiindulva elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ki mit álmodott. Majd azzal folytattuk, hogy ki miről álmodik, mire vágyik. Mindenki meghajtogatta a maga papírhajóját, és ráírta a saját vágyait, álmait. KIállítást szerveztünk a hajókból, megcsodáltuk egymás alkotásait. Befejezésül ismét meghallgattuk a dalt.
Az e havi boldogság-osztályfőnöki óránk témája a hála gyakorlása volt. Kötetlen beszélgetéssel kezdtük az órát, hogy kinek mit jelent a hála, miért lehetünk hálásak, kiknek, miknek lehetünk hálásak. A tanulásban akadályozott gyerekeknek nagyon nehéz az elvont fogalmakat megérteni, vagy megfogalmazni, mégis minden tanulóm tudott olyat mondani, amiből arra következtetek, hogy nagyon is érzik a hála fogalmát, fontosságát.
A foglalkozás végén a „HÁLA” szót tettük ki a padlóra különböző tárgyakból, amelyekért hálásak lehetünk, és közben el is mondtuk, hogy melyiknek miért vagyunk hálásak.