A februári hónap a megküzdési stratégiák hónapja, és ahhoz, hogy egy újabb lépcsőfokot léphessünk ,bizony teljesíteni kell néhány fontos feladatot. A Bogyó és Babóca csoport vendégségbe hívta a Masómaci csoportot, mert úgy gondoltuk, együtt erősebbek vagyunk. Hiszen segítenünk kell a kis pingvineknek, meg kell küzdenünk a rossz kedv és a jégtábák ellen és nem utolsó sorban teljesíteni kell a ritmuspad feladatát is. Miután megérkeztek a vendégeink közösen bemelegítettünk néhány járás gyakorlattal, ahol kis totyogós pingvinné majd felnőtt pingvinné váltak a gyerekek, ezt követően pedig jegesmedve szerepbe bújtak, eközben a hónap dalát hallgattuk meg és énekeltük közösen. A relaxáló bemelegítést követően a Pingvin és a fóka című mesével készültem , melyet egy Sarkvidéki makett és síkbábok segítségével meséltem el. A mese interaktív volt, a gyerekek segítettek a szereplőknek. A történet végén megbeszéltük a főhősök tulajdonságait. Beszéltünk arról,hogy melyik szereplőnek mivel kellett megküzdenie. A gyerekek is elmondhatták azt a problémát ami miatt rossz kedvük van ,amivel megkell küzdeniük. Ügyesen elmondták, hogyan lehetne jobb kedvük. Ehhez a játékhoz mosolygós és szomorú arcokat használtam fel. A jó hangulat fokozásaként megküzdöttünk a jégtáblákkal méghozzá a ragadj össze c. játékkal. A játék célja, hogy amikor megáll a zene a gyerekek párt válasszanak és mozdulatlanul álljanak egy-egy jégtáblán. Élvezettel játszották újra és újra. Majd a ritmus pad segítségével a zene lüktetését üthettük/dobolhattuk el. A nap zárásaként egy mozidélelőttöt tartottunk, ahol a Táncoló talpak c. mesét vetítettük le a gyerekeknek. A mese éppen a megküzdési stratégiák jó példája. Számomra és a gyermekek számára is tanulságos volt. Azt gondolom, hogy fontos már óvodás korban megtanulják, hogyan is küzdhetnek meg egy- egy problémával, vagy hogyan kérhetnek segítséget.
A nap fénypontjaként pattogatott kukoricát és szörpöt készített a dadus nénink a gyermekek számára. A Boldogságóra foglalkozása alatt segítsegemre volt a Masómaci csoport óvodapedagógusa, ezáltal egy csodálatos napot tudhatunk magunk mögött.
Boldogságóra Alapprogram
Már gyermekként is nagyon sok mindennel kell ,,megküzdeni”. Nekünk felnőtteknek ugyan nem tűnik nehéznek egy-egy dolog de a gyermekeknek az igen is nagy és nehéz. Nap mint nap nagyon sok nehézségekbe ütköznek a gyerekek. Mi itt a Tulipán csoportos óvónők próbáljuk őket önállóságra nevelni, ezáltal mindennap találkoznak egy-egy olyan helyzettel amivel meg kell küzdeni pl.: egyedül megkenni a kenyeret, egyedül önteni teát, egyedül bekötni a cipőfűzőt. A gyermekek nem ijednek meg ezektől a feladatoktól, hiszen önállóságra, kitartásra neveljük őket. Ha nem tudnak valamit mindig próbálkozni kell, ha mégsem sikerül nincsenek egyedül mernek segítséget kérni és társaik vagy mi felnőttek segítünk nekik. Nagyon szépen megtanulták már itt a gyerekek, így nagyon kevés csalódás éri őket. Megtanulták, hogy mindig igyekezniük kell megoldani a problémát és nem feladni. Biztatjuk, dicsérjük őket ami ösztönzően hat rájuk.
A témát a gyerekeknek a „vak kígyó” nevű játékkal vezettük be. Majd megkérdeztük tőlük, hogyan érezték magukat a játékot követően. Ki segített nekik abban, hogy biztonságban célba érjenek? Ezt követően egy mesét hallgattak meg, itt megbeszéltünk a mese szereplőit, tartalmát majd azt, hogy milyen párhuzamot találnak a mesében és a játékban. A bizalom és a segítség kérés. Ezután kifejtettük, hogy kiktől kérhetnek segítséget ha elakadnak valamiben, otthon vagy az iskolában. Végül arról beszéltünk, hogy milyen érzelmeket ismernek legyen az pozitív vagy negatív és ezeknek az érzelmeknek a megélése milyen testi tünetekkel párosulhatnak. És ezeknek a negatív érzéseknek a tapasztalásakor forduljanak segítségért, hogy helyesen tudják kezelni.
A foglalkozást az Irka-firka nevű relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk a hónaphoz tartozó dalt, Bagdi Bellától, amely az Ellazulni jaj de jó! címet viseli.
Ezt követően az Aranykulcs című mese feldolgozása következett.
A munkafüzetből, pedig a 47. oldalról színeket párosítottunk érzelmekkel.
A gyerekek többsége ugyanazon helyen színezte az emberalakot érzelmenként, ami nagyon meglepett. Kérdéseimre feltűnően érett magyarázatot adva.
A munkafüzet azon feladatát is elkészítettük, ahová a gyerekek azt rajzolták le, hogy hol érzik magukat a legnagyobb biztonságban, itt is körülbelül egyforma gondolatmenet után, egyforma rajzok születtek.
Az órát egy rövid kis kártyázással zártuk, a Szívmanó kártyajátékkal.
A foglalkozást a „Napimádás” nevű relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát.
A gyerekek a dal meghallgatása után sok érzelemről számoltak be a maguk szegényes szókincsével. Különleges, bensőséges hangulat lett úrrá a tanterembe.
Majd a mesefeldolgozás (Boldogvár meséje) folyamán lassan eljutottunk a saját célunk meghatározásáig, ami: minden gyerek tanév végére jobban tudjon olvasni.
Ehhez készítettünk mindenkinek a saját ízlésének megfelelő könyvjelzőt, amit az olvasókönyvbe tettünk.
Majd készítettünk egy színezőt amelyen egymást fogják a gyerekek a kezüket és körben állnak,ezzel is szimbolizálva a közösségünk egységét.
Óra zárásaként pedig elénekeltük a Pozitív gyerek vagyok című dalt többször is.
A gyerekek havi feladata az volt, hogy álmodják meg, milyen lenne álmaik városa 2050-ben. A városnak nevet kellett adni, le kellett írni, hogy milyen, készíteni kellett róla egy képet vagy térképet, valamint egy plakátot hozzá. Az utolsó órán mindenki bemutatta a elkészült műveket a többieknek.
Lehetett párban vagy egyedül dolgozni. A feladatra 3 tanóra volt engedélyezve, és az utolsó fél órában meghallgattuk és megtekintettük a városok bemutatóját.
Az idei hónapba a megküzdési stratégiákról beszélgettünk. Az életben nagyon sokszor jönnek problémák amiken át kell lendülni, túl kell lépni, legyen szó a magánéletről vagy az iskolai problémákról. Sorra vettünk néhány adódó dolgot hogy ezeken hogyan lehet változtatni vagy túllépni, és hogy a jövőben hogyan kezeljük ezeket.
Az idei hónapba a megküzdési stratégiákról beszélgettünk. Az életben nagyon sokszor jönnek problémák amiken át kell lendülni, túl kell lépni, legyen szó a magánéletről vagy az iskolai problémákról. Sorra vettünk néhány adódó dolgot hogy ezeken hogyan lehet változtatni vagy túllépni, és hogy a jövőben hogyan kezeljük ezeket.
November hónapban egymás megismerése volt a fő cél a Szerencsések csoportban.
Az egyik feladat során az alapérzelmekkel ismerkedtünk meg. Rendelkezésre állt hat kártya, mindegyiken egy-egy alapérzelem szerepelt. Mindenki húzott egy-egy kártyát, amin levő alapérzelmet csupán arcjátékkal úgy kellett felidézni, hogy a többiek felismerjék. A csoport többi tagjának le kellett írnia, mit lát, és összegeztük, melyik érzelem mennyire volt felismerhető. Ezek után beszélgettünk az érzelmek felismerésének fontosságáról és az empátiáról.
Egy másik feladatban a közösség erejét bemutatva a gyerekek feladata az volt, hogy a tanárt kibillentsék a helyzetéből. Először egy diák próbálkozott, majd kettő, és addig növeltük a számukat, amíg nem sikerült a tanár kibillentése. Ezzel a egyszerű és szórakoztató feladattal a közösség erejét mutattuk be.
A következő feladat során különféle pozitív belső tulajdonságokat írtunk össze, amik alapján mindenkinek mindenkiről le kellett írnia, hogy szerinte melyik tulajdonság a leginkább jellemző rá. Mindenki írt magáról is. Ezt összegeztük, így kiderült, hogy kit milyennek lát a csoport, és hogy vajon az önmagáról gondolt kép megegyezik-e a csoportban róla élő képpel. Így kaptunk egy átfogó képet a csoportról, valamint minden résztvevő arról, hogyan gondolnak rá a többiek.