A tevékenységen Az erdei állatok című mesét dolgoztuk fel, Kett pedagógia módszerrel, játékosan. A gyerekek nagyon szívesen vettek részt benne, öröm volt látni, hogy élvezik, bele tudják képzelni magukat az adott szituációba, elcsendesednek. A tevékenység során rávilágítottunk az optimizmus fontosságára, arra, hogy minden rosszból ki lehet hozni valami jót is, ha úgy állunk hozzá. A gyerekek megértették a mese mondanivalóját, szívesen válaszoltak a kérdésekre, és helyesen megoldották a hozzá tartozó feladatlapot is! A mese végén a színesebbnél, színesebb alkotásaik csak fokozták a hangulatot. Egy sikeres, hangulatos tevékenységen vehettünk részt! Köszönjük a témákat, ötleteket!
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban a 10.A osztály egy részével a megküzdéssel, önbecsüléssel, humorral és ezek kapcsolataival foglalkoztunk. Az óra eleji beszélgetés során a tanulók elmondták, hogy a fentebb említett fogalmak szorosan összekapcsolónak, és bár a megküzdéshez 1-1 erősség is elegendő lehet, de ha több erősséget használunk, és az önbizalmunk is a helyén van, akkor sokkal könnyebb a nehézségekkel szembenézni, problémákat megoldani. A humort kiemelt, elsődleges fontosságúnak tartotta a csoport, és mindenki hozott fel saját példát, hogyan is segítette át a nehéz helyzeteken.
Beszélgettünk a lámpalázról, és annak leküzdésének nehézségeiről is. A tanulók elmondták, hogy többségük nem szeret szerepelni, még kiscsoport vagy osztály előtt sem, mert félnek,hogy valamit elrontanak, és ekkor mi lesz a többiek reakciója (kinevetik, kicsúfolják őket).
Feladatként a Tira és a musical feladatot végeztük el, ahol összeszedtük a lámpaláz fizikális és mentális jellemzőit is. A történetből kiindulva a tanulók lámpalázáról és annak leküzdéséről is szó esett, hasznos ötletbörzét tartottunk (arra nézni, akiben megbízunk, valami jóra gondolni, helyes levegővétel, stb) .
Az óra végén a tanulók kitöltötték az önmegbecsülés kérdőívét, amiben mindenki legalább 35 pontot ért el.
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
A mese elolvasása után sok kérdés fogalmazódott meg bennünk. Milyen változásokon megyünk keresztül életünk folyamán? Kik nyújtanak nekünk támaszt? Milyen küzdelmeken kell túljutnunk? Megbírkózunk-e ezekkel? Felismerjük-e és elfogadjuk-e az előttünk kínálkozó lehetőségeket?
Szándékos figyelem gyakorlása légzőgyakorlatokkal.
Fejezd be a mondatot ! Megtanultam……. pl.10-ig számolni,késsel-villával enni stb.
A kismackó barátja – mese .
Mackók készítése nyírással,ragasztással,színezéssel,illesztéssel.
Karancslapujtői Kastélykert Óvoda
Minden kisgyermektől tanulhattunk valami kitalált mozdulatot a játék során. Nagyon tetszett nekik az irányító szerep, hogy társaik olyankor csak rájuk figyelnek. Többször is kérték, hogy játsszuk ezt a játékot.
Február hónapban a megküzdés témakörével foglalkoztunk. Sokat beszélgettünk arról, hogy ha gond van, kikre számíthatunk. Mi az, amit magunk is meg tudunk oldani, mikor kell segítséget kérni. Megbeszéltük , hogy a problémákat megpróbáljuk mindig pozitívan megközelíteni.
Egy egyensúly játékot játszottunk, ahol egymásra nagyon kellett számítani.
A következő témakör a megküzdési stratégiák voltak. Az óra felvezetéséhez egy történetet hallhattak a diákok, melyet utána elkezdtünk elemezni. Megbeszéltük, hogy milyen módszerekkel lehet a stresszt kezelni. Erre 5 rövid stresszkezelési módszert tanultak a diákok, melyeket otthon is akármikor eltudják végezni majd. Mindenki kiválasztotta a számára legmegfelelőbbet, leghatékonyabbat és az volt a feladatuk, hogy egy héten keresztül próbálják a megtanult technikát alkalmazni a mindennapokban. Ha feszültek voltak vagy idegesek, akkor jusson eszükbe ez a gyors és egyszerű technika.
Az osztály összes tagját megkértem, hogy írjon egy közeli célt egy lapra, majd gondolja át, miket kell megtennie a kijelölt cél eléréséhez. Ezen vonalon továbbhaladva, elképzelték magukat 10, 20 év múlva, hogy miket szeretnének addig elérni az életükben. Megbeszéltük, hogy ezek eléréséhez milyen akadályokat kell leküzdeniük.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Felvezető történettel és annak megbeszélésével kezdtük az órát ( A szamár története). Tisztáztuk, hogy mit is jelent a megküzdés, ill. annak két fő típusa, a problémaközpontú és az érzelmi központú megküzdés. A típusokra saját és irodalmi példákat is hoztak a tanulók. Gyakoroltuk az „apró feszültségoldókat”, majd a munkafüzet segítségével feladatokat csináltak a tanulók: legutóbbi problémájuk leírása: elsődleges és másodlagos értékelés;majd a Megküzdési Mód Preferencia Kérdőívet töltötték ki. Óra végén meghallgattuk Bagdi Bella A zenés relaxáció c. dalát, ill, küzdésről szóló idézeteket beszéltünk meg, és ezekből készítettünk tablót.