Az ünnepváráshoz kapcsolódóan díszített mézeskalács-házikót készítettünk a gyerekekkel, mellyel megajándékoztuk óvodánk Napraforgó csoportját. A meglepetés csoportszobájuk karácsonyi hangulatát fokozta.
Boldogító jó cselekedetek
Medgyesegyhàzi Varàzserdő Óvoda
Segítség nyújtás, azok számára, akik mèg nem olyan ügyesek (vagy már, nem olyan mozgèkonyak) mint, Mi.
Jobb adni, mint kapni, ezzel a fontos gondolattal indítottuk el a boldogságóránk elméleti részét, majd közösen készítettünk karácsonyi díszeket, melyeket az óvodai egységrészbe ajándékoztunk.
December a boldogító jó cselekedetek hónapja. Ezt a témát dolgoztuk fel nagyon sok beszélgetéssel, játékkal. Próbáltam tudatosítani a gyerekekben azt, hogy milyen fontos az emberek életében a jó cselekedet. Milyen jó érzés adni és segíteni másoknak. Ez a téma nagyon jól kapcsolódott a közelgő ünnephez az adventi időszakhoz. A „Szívem kertje” című mese nagyon tetszett a gyerekeknek, amit többször is elmeséltem, sokat beszélgettünk róla. A foglalkozásokon mindenki nagy örömmel vett részt.
Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola
7-8.-os diákjaim a rajzos feladatot választották. Páros munkaformában dolgoztak.
Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
A diákok ismét a rajzos feladatot választották. Munka közben előjöttek a személyes történetek is. elmesélték, hogy ki kit hogyan szokott karácsonykor meglepni különböző apróságokkal.
A hónapban is sok mozgásalapú relaxációs gyakorlatot végeztünk a gyerekekkel. Az „Irkafirka” és a „Puha meleg, felengedek, meleg vagyok elolvadok” volt a kedvencük. Ehhez „saját élményt” is szereztünk, hiszen nagy hó esett, amiből a csoportszobában olvasztottunk és megfigyeltük az olvadás folyamatát, feltételeit. A madárkáknak madáretetőt készítettünk és eleséget gyűjtöttünk, majd kivittük az udvarunkon a fára. Utána a csoportszobából jól láthattuk, hogyan csipegetik a cinkék. Szőnyegen vadasparkot építettek a gyerekek, és abban is minden állatkát megetettek. Sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan is védelmezhetjük télen az állatokat. A jó cselekedetek hónapja, és a közelgő ünnepre készülve, ajándékot készítettünk a községünk Biztoskezdet gyermekház lurkóinak.
Jótetteink2- Osztályom tanulói nehéz körülmények között élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Tudja ezt mindenki az iskolában, ezért ahol tudnak segítenek: egy kis cipő, egy törülköző, karácsonyi képeslapok. A takarítók párnát varrnak, a konyhai dolgozók összegyűjtik a maradék gyümölcsöt, a szociális segítő beszerzi az úszásoktatáshoz szükséges dolgokat. Az egész évben nyújtott kiemelt figyelem meghatott minket, ezért az iskola dolgozóinak egy kis műsorral köszöntük meg a fáradozásukat. Együtt ült az iskolaigazgató, az iskolatitkár, a gyógypedagógus, a konyhai dolgozó és a takarító. A szövegek, a dalok a hála hangján szólaltak meg.
Idézet a műsorból: …néha rosszak vagyunk és mindenkit kiborítunk. … de a szívünk jó, és tele van szeretettel!
A könnyes ölelkezés után egy kis beszélgetés, spontán táncolás zárta a programot.
Jótetteink1- Osztályomba halmozottan hátrányos helyzetű tanulók járnak. Naponta küzdenek meg a szegénységgel. Életük része a nélkülözés, a lemondás, mégis szívesen segítenek a rászorulókon.
A Szent Ágota ÁLLAMI GONDOSKODÁSBAN ÉLŐ ÉS VESZÉLYEZTETETT FIATALOK TÁMOGATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY felhívására azonnal gyűjtésbe kezdtek a családok, és önzetlenül küldték ajándékaikat. Büszkék vagyunk arra, hogy osztályunkból mindenki adományozott. Volt aki megunt játékokat hozott, volt aki a saját Mikulás csomagjából vette le a csokikat. Az alapítvány munkatársait is meglepte, hogy milyen sok doboz telt meg. Már úton vannak a csomagok és jó érzéssel tölt el minket, hogy valamennyi ajándék időben a fenyőfa alá kerül.
Az elméleti háttér megbeszélése után, mézeskalácsot sütöttünk a tankonyhákon. Az elkészült finom falatokat ajándékba készítettük a szülőknek.