A gyerekekkel nagy kartonra készítettünk a napköziben mézeskalács házakat, amiket kifestettek, majd olyan szavakkal díszítettek, ami a házikókban mindenkinél megtalálhatóak: szeretet, segítség, nevetés, öröm és így tovább.
Boldogító jó cselekedetek
A hónap Boldogságóra témája a Boldogító jó cselekedetek gyakorlása volt. A tevékenységeket Bagdi Emőke relaxációs gyakorlataival kezdtük: „malomkörzésekkel és hintaszék” mozdulatokkal segítetem a gyerekeket ráhangolódni, elcsendesedni, és megérkezni a jelen pillanatba. Ezt követően közösen meghallgattuk Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát a jól ismert mozdulat sorokkal kiegészítve.
Ezután beszélgetést kezdeményeztem arról, mit jelent jó cselekedetet véghez vinni. A gyerekek megfogalmazhatták saját élményeiket, apró kedvességeket, amelyekkel segítettek valakinek. Kérdésekkel támogattam gondolkodásukat: „Mikor érezted, hogy jót tettél?” „Hogyan láttad másik arcán az örömöt?” „Szerinted miért jó segíteni?” A beszélgetés során hangsúlyt kapott, hogy a jócselekedetek boldoggá teszik a szívet, örömet hozva másoknak is. A foglalkozás során a gyermekek pozitív visszajelzéseket kaptak saját és társaik jó tetteiről, így fejlődött önértékelésük, önbizalmuk, és nőtt felelősségérzetük saját viselkedésük iránt.
A téma elmélyítését segítette a kolléganőkkel bemutatott dramatizálásunk: eljátszottuk a „Télapó kesztyűje” című mesét. Ez a történet jó példája annak, hogy a segítségnyújtás, a kitartás és a jószív sok nehézségen átsegíti az embert, és örömöt hoz a végén. A dramatikus játék erősen támogatta a szociális és érzelmi kompetenciák fejlődését. A gyerekek megélhették az együttérzés, a segítés, a kitartás és a probléma-megoldás helyzeteit. A történetben a kis nyuszi jó szándékú tette modellként szolgált, erősítve a belső motivációt és a proszociális viselkedést. A beszélgetés a jócselekedetekről elősegítette az érzelmek verbalizálását, a társas helyzetek megértését és az empátia erősödését.
A dramatizálás után ráhangoló kérdéseket tettünk fel: „Mit tennél te, ha találnál valamit, ami nem a tiéd?” „Mi segített a nyuszinak, hogy tovább jusson?” „Szerinted boldoggá tette a Télapót, hogy visszakapta kesztyűjét?”
A Mikulás érkezése is remek alkalom volt a jó és rossz cselekedetek megfigyelésére. A gyerekekkel arról beszélgettünk, hogy a manók gyakran figyelik a tetteinket, és továbbadják a Mikulásnak, mit láttak. Példaként elhangzott: „A manó ma azt látta, hogy segítettél felvenni a cipőt a barátodnak.” Ez játékosan ösztönözte őket a jó cselekedetekre.
A témához kapcsolódóan ünnepi, mesés illusztrációkat színeztünk, amelyek tovább mélyítették az élményt és az ünnepvárás örömét. Ezután szituációs játék következett: a gyerekek közül néhányan a szánhúzó szarvasok szerepébe bújtak, míg a Mikulás „befogta” őket és útnak indultak együtt a Boldogság várához. A cél az együttműködés örömének megélése és a közös cél elérése volt. A szituációs szerepjáték révén a gyermekek együttműködési készsége és szabálykövetése fejlődött. A szerepek egyeztetése, a közös célok megélése támogatja a társas kapcsolatok alakulását. A manók „figyelő” szerepének bevezetése segítette a gyermekeket abban, hogy megértsék tetteik következményét, és belülről irányított viselkedést gyakoroljanak.
Az ajándékozás élményét is megélték: apró meglepetést adtak egymásnak, és szeretettel megölelték társukat. A szülőkkel közösen karácsonyi barkácsolást szerveztünk, ahol saját készítésű ajándékokat készíthettek szeretteiknek. A közös karácsonyi ajándékbontás különleges pillanatot adott, amelyben együtt örültünk egymás jelenlétének és ajándékainak.
A zárásban Bagdi Bella: „Boldog vagyok” című dalát táncoltuk, amely felszabadult, örömteli lezárást adott a foglalkozásnak, és megerősítette a gyerekekben: a boldogság bennünk kezdődik, és a jó cselekedetek útján továbbadható másoknak. A közös éneklés és tánc oldotta a feszültséget, felszabadult örömérzést hozott, és segítette a boldogság megélését közösségi élményként.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
A gyerekek által készített díszekből alkottuk meg a karácsonyfánkat.
A decemberi Boldogságórák során a Méhecske csoport legkisebb gyermekeivel az apró örömök felismerésére, megnevezésére és megélésére helyeztük a hangsúlyt. A csendes várakozás, a közös készülődés és az ünnepi pillanatok mind olyan kis örömforrások voltak, amelyek biztonságot és meghittséget adtak a gyermekek mindennapjaiban.
Az apró örömök megjelenítését szolgálta a nyírfaligetünkben elhelyezett, a gyermekek nevével ellátott kerámiaszívek készítése és kihelyezése is. A szívek az egyéni jelenlét, az odatartozás és az „itt vagyok, fontos vagyok” érzésének apró, mégis jelentős örömeit jelképezték.
A Mikulásvárás és az angyaljárás során megélt ajándékbontás nem a tárgyi ajándékokról szólt, hanem az apró örömök felismeréséről: az izgatott várakozásról, a közös rácsodálkozásról, az öröm megosztásáról egymással. Ezek a pillanatok segítették a gyermekeket abban, hogy észrevegyék a figyelem és az együttlét örömét.
Az adventi ceremóniák és a közös gyertyagyújtás során a gyermekek megtapasztalhatták a lelassulás apró örömeit: a fény megjelenését, a csendet, az összebújás és a közös jelenlét biztonságát. A program egészében az apró örömök tudatos megélése járult hozzá a gyermekek érzelmi fejlődéséhez és ünnepi élményeik elmélyítéséhez.
DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
„A LEGJOBB MÓDSZER, HOGY BOLDOGGÁ TEGYÜNK MÁSOKAT,
HA ÖNMAGUNKAT BOLDOGGÁ TESSZÜK.” (GRETCHEN RUBIN)
Az angyalporos jócselekedetek által mi hiszünk a fahéj illatú mézeskalács boldogságában, a mese szépségében, a karácsonyi csodában és az ünnep varázsában.
BÜSZKE vagyok rá, hogy két BOLDOGSÁGÓRÁS osztály ÖSSZEFOGÁSA mennyi apró örömöt csempészett a decemberbe!
Az Angyalok nélkül nincs ünnep, és nincsenek hétköznapok sem. A derecskei iskolában a 4. a és b BOLDOGSÁGÓRÁS osztály vállalta az angyalpor szórást advent időszakában. KI AZ A SZERETET? című karácsonyi műsorunkkal nagy örömet szereztünk az iskolánkba járó több mint 700 tanulónak, az itt dolgozó pedagógusoknak és városunk lakóinak is.
Amint a tüdő nem tud meglenni oxigén nélkül, úgy az emberi szív sem tud meglenni öröm nélkül. Az öröm keresése az emberi viselkedés egyik vezérelve. És mindig van okunk örömre! Ingyen kapjuk, és ingyen adjuk tovább!
Nem megvehető!! Sem forintért, sem kincsekkel… mert ez a szív ajándéka. A JÓCSELEKEDET pedig a legnagyobb örömforrás!
Közösen elsétáltunk a REpont/MOHU visszaváltó automatájához, és a gyerekek által hozott palackok árával támogattuk a MOSOLYRA VÁLTÓ programot.
Az utolsó tanítási nap délelőttjén ANGYALVÁRÓ MESEKUCKÓBA invitáltuk az alsó tagozatos gyerekeket. Meserelaxációval, meseolvasással a kandalló előtt, majd a hófelhőkön közös tánccal hangolódtunk a karácsonyra. A mese arról szólt, hogyan tanulja meg Morcoska, a hómanó, hogy a legnagyobb öröm az, amikor másoknak adunk, örömet szerzünk. Angyalkáink habos kakaóval kínálták a gyerekeket.
Mi Boldogságórás osztályok a hagyományt folytatva az idén is csatlakoztunk a helyi művelődési ház és a gyermekjóléti központ kezdeményezéséhez. A „JÓNAK LENNI JÓ!” adománygyűjtő akcióban tartós élelmiszerekből állítottunk össze csomagokat a derecskei rászoruló családoknak. A gyerekek és szüleik is megtapasztalták segítőkészségüket és együttérzésüket, a hasznosság érzését, amit megélhettek jó cselekedeteik segítségével. A jó cselekedetek összekötnek minket, hiszen érezzük, hogy egy közösséghez tartozunk. A jótékonyság a kapcsolódás egyik formája.
Közösen vittük el a csomagokat a gyűjtőpontra, ahol szívből zengtük a Hóból az erdő című karácsonyi dalt. Köszönjük a művelődési ház dolgozóinak a kedves fogadtatást, és a finom szaloncukrot.
A Boldogságórások tudják, hogy a szeretet az, ami megédesíti az életet, és összetart minket. Minden nap, ha egy pillanatra is, adunk belőle másoknak, így a világ egy kicsit szebbé válik. Hálásak vagyunk, hogy kapcsolódhatunk a Boldogságórások nagy családjához. Jobb velünk a világ! Az alábbi linkeken képekben is megnézhetitek, mennyi jót tettünk:
Áldott Ünnepet kívánunk!
A decemberi foglalkozást karácsonyi ünnepkör népi hagyományai köré építettem fel. Először is tisztáztuk, hogy András napon (illetve a hozzá legközelebb eső vasárnapon) kezdődik és vízkeresztig tart ez az időszak, s hogy ez három 12 napos ciklusra (12.01.-12.12., 12.13.-12.24., 12.25.-01.05.) osztható Luca napját és karácsonyt tekintve egy-egy határpontnak.
Már az első etapra jellemző az elcsendesedés a párok nem találkozhatnak, a szerelem a vőlegényjóslásokban jelenik csak meg (András, Luca, Borbála), illetve Szent Miklós is 3 lány házasodását segítette elő ajándékával. Az asszonyok fonják, szövik, hímzik a karácsonyi terítőt, miközben kipletykálják magukból az indulatokat, majd mindez a végén a karácsonyi dalok éneklésévé szelídül az ilyen együtt munkálkodások alkalmával.
Lucakor már számos módon előkerül a karácsony is a babonák mellett. A Lucakalendáriumhoz karácsonyig kell figyelni az időjárást, a Luca széke is ekkorra készül el, s ekkor lehet róla boszorkányokat látni. A Luca-búza karácsonyra nő akkorára, mint a szántón lévő társai húsvétra, s a karácsonyi asztal dísze lesz. A naponta elégetett Luca-cédulákból karácsonyra marad az a fiúnév, amit a papírkákat megíró lány párja visel majd.
Már a kotyoló fiúk térdelésében is van valami több, mint a profán, de Luca után kezdődnek csak igazán az ünnep szentségére emlékeztető hagyományok, Szentcsaládjárás, betlehemezés, kántálás, ostyahordás, ami a karácsony napjához fűződő hagyományokban teljesedik ki.
S eddig tartott az elcsendesedés, ezután jön a mozdulás a kolompoló regősökkel, a csordafordítással, az aprószenteki vesszőzéssel, a zajos újévvel, s csak a farsang kezdetét jelző vízkereszt emlékeztet még az elmúlt ünnepkör lényegére a víz- és házszenteléssel, a háromkirályok-járással. Megállapítottuk, hogy régen nem a nagy ajándékozás, evés-ivás volt az adventi-karácsonyi időszak lényege, hanem az, hogy felkészítsék lelküket a nagy ünnepre.
Ez után sorra vettünk páros szövegfeldolgozás alapján több ebbe az időszakba tartozó ünnepet, s egy-egy hozzájuk kötődő szokást, a diákok le is rajzolták ezeket, majd együtt megvizsgáltuk, milyen jócselekedetek rejlenek bennük.
Az első a rorate volt, mely sok más néven is ismert a nép körében. Angyalmise, mert az egész egy hálaadás így a karácsonyi születés előtt az angyalnak, aki meghozta a hírt a gyermek megfoganásáról, és Máriának is, aki elfogadta, befogadta. Hajnali mise, mert advent első napjától karácsonyig minden hajnalon összegyűlnek itt az emberek együtt várni a karácsonyt, és a Nap közelgő születését az évkörön belül. Ezt segítendő a mise után mindig megvárják a napkeltét, vagyis a Nap születését egy napon belül, s csak azután mennek a dolgukra. Jócselekedet ez utóbbi a fény születésének szakrális segítése miatt lehet, és azért, mert az, hogy ehhez 4 héten át mindennap hajnalban kell kelni, áldozathozatalra tanít valami közös jó ügy érdekében, maga a mise témája pedig a hála gyakorlását segíti elő.
Mint az advent kezdete András napjával (november 30.) indul a disznóvágás időszaka és Szent Tamásig (december 21.) tart. A magyar hagyományban a disznótorosból küldenek a rokonoknak, barátoknak, ilyenkor figyeltek arra is, hogy ki, mit szeret leginkább, abból adtak neki többet. Illetve magát a munkát is gyakran kalákában végezték. Jócselekedetként jelöltük meg az egymásnak segítést a munkában, illetve azt, hogy önzetlenül adnak másoknak a saját ételükből, és mindeközben figyelemmel vannak még arra is, hogy a megajándékozottak minél jobban örüljenek annak, amit kapnak.
Nálunk a myrai püspök jótette Láncos Miklós hagyományában élt tovább (december 6.). Férfiak öltöztek kifordított báránybundába és kucsmába, derekukra hosszú láncot kötöttek, arcukat kenderszakállal takarták. Korommal bekent kezükben fűzfavesszőből font korbácsot tartottak. Láncaikkal zörögtek és a lányokat kergették. A rossz gyerekeket megdogálták, a jókat dióval és almával ajándékozták meg. Később kísérői is lettek, a kormos képű ördögök, és csak ők büntettek. Jócselekedetként említettük Szent Miklós titokban tett adományát, mellyel három leányt mentett meg, illetve, hogy a gyermekeket a jó viselkedésre tanítják azzal, hogy ők kapnak jutalmat Láncos Miklóstól.
A Luca napi (december 13.) hagyományokból a kotyolást emeltük ki. A fiúk hajnalban házról házra járva mondták termékenységvarázsló rigmusaikat. Szalmát vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el a köszöntőjüket. Ezt a szalmát a gazdasszony a tyúkok alá vitte, ezzel segítette az eljövendő bő termést és a jószágok megfelelő szaporulatát. Itt a másoknak való jó termés- és egészségkívánást és a közösség tagjai felé irányuló figyelmet gondoltuk jócselekedetnek.
A Szent Család-járás karácsony előtt kilenc napon át tartott, általában kilenc közel lakó család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. Az utcán a „Szállást keres a Szent Család…” kezdetű énekkel vonulnak. Minden este más házhoz térnek be, ahol a már előre feldíszített oltárra helyezik a szobrot vagy képet. Itt együtt imádkoznak, énekelnek. S a kegytárgy ott marad egy éjszakára, vagyis házigazdák jelképesen szállást adnak a Szent Családnak. Ebben a hagyományban azt emeltük ki jócselekedetként, hogy befogadásra, valamint a közös ima lelket emelő élményére tanít, és a családok közötti kapcsolatot is erősíti.
A betlehemes játék a pásztorok történetét dolgozza fel, amint elalszanak, s az angyal szavára felébrednek, és elmennek tiszteletüket tenni a kisdednek, visznek ajándékokat is, amit munkájuk során elő tudnak teremteni. A betlehemezés két fő formáját ismerjük, az élő szereplőset és a bábokkal előadottat. A betlehem templom vagy jászol alakú, a Szent Család, angyalok, állatfigurák (szamár, ökör) láthatók benne. Gyertyát raktak bele, s a háziak térdet, fejet hajtottak előtte. Jócselekedetnek tartottuk a betlehemezésben a közösségért való fáradozást, a közösség figyelmének felhívását az ünnep lényegére, továbbá a fény, az örömhír mindenkihez való elvitelét.
A kántálás alkalmával a köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Létezett az a változat is, hogy akik haragudtak egymásra, s egyikük sem akart engedni, karácsonykor mégis odament énekelni valamelyikük a másik ablaka alá, s ez az éneklés a békülés szándékát fejezte ki, a másik ezt tudta, s visszaénekelt, s innentől újra jóban voltak, megoldották a problémájukat anélkül, hogy az érvcsatában, hogy kinek van igaza, újra összekapjanak. Ebben a szokásban jócselekedetként neveztük meg a másoknak való örömszerzést, hogy fokozzák a karácsonyi hangulatot a közösség számára, és azt, hogy lehetőséget biztosít a régóta haragosok számára a kiengesztelődésre, a megbocsátásra.
Népünk hite szerint karácsony éjfélén egy pillanatra aranyossá válnak a vizek, és varázserejűvé válik, amit belemerítenek. Éjféli harangszókor egyik családtag leeresztett a kútba 3 almát, ami ott átváltozik az aranyos víztől, és egészségadóvá, termékenyítővé lesz. Az egyik almát az állatok itatóvizébe teszik, hogy egészséget igyanak róla, a másodikat a mosdóvízbe rakják, és vízkeresztig arról mosdanak egészséget. A harmadik aranyalma a karácsonyi asztalra kerül, amit a családfő annyi szeletre vág fel, ahányan az asztal körül állnak, s ezt mondja: „Ne felejtsétek el, ha bárhova kerültök életetekben, hogy ennek az almának a gerezdjei vagytok. Ez az alma pedig a mi családunk, ez az alma a mi falunk, ez az alma a mi hazánk.” Ez utóbbi hagyományban jócselekedet szerintünk az, hogy családi, közösségi, nemzeti összetartozásra tanít, kifejeződik benne a családtagok egymás iránti szeretete, illetve igazságos, minden jelenlévőt egyaránt figyelembe vevő elosztásra tanít.
Regöléskor a fiatal legények csoportosan jártak házról házra, énekelve, kolompolva, zajt keltve, hogy szerencsét és bőséget kívánjanak a gazdáknak. A regösénekekben gyakran szerepelt a háznép egészsége, jószágának gyarapodása, a föld termékenysége. A zajkeltés célja a rossz szellemek elűzése volt. Időszaka: Szent István vértanútól (december 26.) vízkeresztig (január 6.) tart. Míg az adventi időszak az elcsendesedés, a nyugalomban létezés időszaka, innentől kezdődik a hangoskodás, a mozdulás, az aktív tevékenység. „Kelj fel, gazda, kelj fel!” – éneklik. Valamint azt is állítják, hogy „Ha a maguk asztala mi asztalunk volna, Szent oltár volna, Ha a maguk kenyere mi kenyerünk volna, Krisztus teste volna, Ha a maguk bora a mi borunk volna, Krisztus vére volna, Haj, regő, rejtem, Azt is megadhatja az a nagy Úristen!” Itt jócselekedetnek véltük az áldás kívánását másoknak, továbbá azt, hogy szövegükkel megtanítják, hogyan hozhatják be a szakralitást az életükbe, és felhívják a figyelmet arra, hogy a nappali órák számának növekedésével ébred majd a természet is, és meg kell tenni az előkészületi munkákat, mozdulni kell immár.
A háromkirályokjárás vagy „csillagozás” hagyománya szerint gyerekek vagy fiatalok csillaggal a kezükben jártak házról házra, elénekelték a háromkirályok történetét, jókívánságokat mondtak, és a ház lakóit békességgel, áldással köszöntötték. A háziaktól kisebb ajándékot kaptak (alma, dió, sütemény). Jócselekedetnek tartottuk a fény továbbadását, hogy az ünnepkör végén még egyszer emlékeztetnek az ünnep lényegére, a háziak részéről pedig a vendégszeretetet, az ajándékok adását a csillagozók számára.
A rajzok, az ismertetők és a jócselekedetek megbeszélése alapján ismét készítettünk faliújságot is, hogy terjedjen az egész kollégiumban a jótevés vágya.
A népi jócselekedetek tanulmányozása után, magunk is belekezdtünk a jótéteményekbe. Hagyományosan az egész kollégium számára a szakkör tagjai készítik el a sok-sok mézeskalácsot, amit a karácsonyi ünnepség után a diákok megesznek. Többnyire – mivel koradélutántól estig tart a munka -, nem szoktuk díszíteni, de most titokban mind a tanároknak, mind a technikai dolgozóknak készítettek a lányok színes mázzal rajzolt mézeskalács-karácsonyfadíszeket, amiket az ünnepség után átadtak, megköszönve az értük való munkájukat. Volt meghatódottság, mert valakinek a kedvenc virága, vagy honismereti kör tagjának népi motívumok, másnak az általa a társalgó asztalra a karácsonyi hangulat fokozására behozott piros-fehér mintás sállal, sapkával ellátott rénszarvasra emlékeztető díszítés készült kifejezve hálájukat. A kellemes meglepődésnek oka volt az is, hogy több esetben olyan növendékek készítették számukra az ajándékot, akikkel egyébként sok problémájuk van. Nagyon örültem, hogy meg tudták mutatni a szebbik oldalukat is ezek a diákok, hiszen az ő viselkedésükben jelenlegi családi körülményeik, és/vagy korábban őket ért traumák is jelentős szerepet játszanak. A portások, takarítók is elérzékenyültek azon, hogy rájuk is gondoltak a kollégisták. Adtak az ajándékból egy nehéz helyzetben lévő lánynak is azzal, hogy a karácsonyi műsorban tanúsított kiemelkedő teljesítményéért adják a diáktársaik (népdalt énekelt) a tanároktól kapott írásbeli dicséreten felül (minden a műsorban résztvevő diák nevelőtanári dicséretben részesült). Ez a kislány nagyon boldog volt ettől a figyelemtől a többiek részéről. A lányok így nem csak a régiek jócselekedeteivel ismerkedtek, hanem maguk is gyakorolták azt.
Decemberben mindig egy kicsit jobbak szeretnénk lenni, segíteni, adni. Iskolaszinten cipősdobozokat gyűjtünk a rászoruló gyerekeknek, „Csokit váltunk egy mosolyra” az Ágota Alapítvány felhívására.
Osztályon belül még gondoltunk szeretteinkre is, akiket olyannal szeretnénk megajándékozni, amire nem számítanak. Karácsonyfa díszeket készítettünk ajándékba, aprólékos, időigényes, odafigyelést igénylő munkával.
A decemberi boldogságórák a jó cselekedeteinkről szóltak. Igyekeztünk ebben a hónapban minél több jót tenni, segítő kezet nyújtani. A tevékenységek között megjelentek az osztályon belüli jótettek, de a szeretet ünnepének közeledése alkalmat adott számunkra, hogy más közösségeket is megörvendeztessünk.
A Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége idén is meghirdette karácsonyi ajándékgyűjtését, hogy a legkeletibb magyar nyelvterületen élő moldvai csángó gyerekek számára szebbé varázsolja az ünnepet. Iskolánk ismét csatlakozott ehhez a nemes kezdeményezéshez. A cipősdobozokba rejtett ajándékokkal sok rászoruló gyermek karácsonyát tehettük örömtelibbé.
Mikulás napon egymást ajándékoztuk meg, nemcsak apró tárgyakkal, hanem kedves versekkel, öleléssel is.
Minden nap kihúztuk az adventi meglepetés kártyákat. A kihúzó gyereknek volt egy meglepetés (pl. barátod mellett ülhetsz ma, valamelyik órán kérhetsz egy zenehallgatást, valaki kipakol neked az órákra), illetve ő is jót tett valakivel. (pl. megmasszírozod leckeírás előtt valakinek a vállát, valakinek kihegyezed 3 ceruzáját, minden óra végén valakit megdicsérsz az órai munkájáért)
Természetesen a kreatív feladat sem maradhatott ki. Csoportokban csomagolópapírra megrajzoltak egy színes fenyőfát, melyekre olyan díszek kerültek, melyen személyes jótetteket hajtottak végre.
Kézműveskedtünk is, mely során karácsonyi ajándékokat készítettek családtagjaiknak.
Egész hónapunkat az öröm és a szeretet érzése járta át. Számos alkalommal átélhették az „adni jó” érzést.
Amikor segítünk másokon, eltereljük figyelmünket a saját nehézségeinkről, ezáltal javul a közérzetünk. Jó cselekedeteink gyakorlásával fejlődött bennünk a „szükség van rám” érzés, tudtunk olyat tenni, amitől egy kicsit talán jobb lett a világ.
Hagyományainkat követve óvodánk dolgozói és Szülői Szervezete idén is jótékonysági gyűjtést szervezett a helyi Családok Átmeneti Otthona lakói számára, melynek felajánlásait örömmel juttattuk el a hónap elején.
A szülők aktív bevonásával több közös programot is átélhettünk, melyekkel jobban megismerhettük egymást, óvodai hagyományainkat – bővültek társas kapcsolataink: Mikulásvárás /csomagok beszerzésének támogatása/, Karácsonyi kézműves délután /nagycsoportosok Lucázásának megtekintése, köszöntők megvendégelése/.
Ünnepváró Szeretetmorzsáinkat a bejárati csoportajtónkra kihelyezve naponta megosztottuk a szülőkkel is, akik nyomon tudták követni az aktuális jótetteinket. Készítettünk manósütiket, karácsonyi képeslapot, megköszöntük a technikai dolgozók munkáját, sokat énekeltünk, meséltünk, instrukciókra mozogtunk…
Nevelőtestületünk ajándékul a betlehemi történetet adta elő közösségünknek a feldíszített tornaszobánkban, melyet a csoportokba érkező ajándékok kibontása után egy ünnepi asztali ebéd tett meghittebbé. Csoportunk örömére az angyalkák megajándékoztak bennünket egy Szívmanó kártyajátékkal is, mellyel érzelmi életünket próbáljuk fejleszteni a jövőben.
