Kis osztályom úgy döndött, hogy boldogító jócselekedteként meglepik a Mikulást egy dallal. A Télapó mindenkinek visz valami finomságot, ajándékot, őt viszont nem sokan ajándékozzák meg. A gyerekeimmel együtt hatalmas lelkesedéssel 2 hétig gyakoroltunk, készültünk. Elérkezett a nagy nap. A Mikulás megérkezett hozzánk. A zene elindult és…. a technika illetve az internet ördöge közbeszólt. A zene megszűnt és én már épp feladtam, hogy hiába gyakoroltunk. DE az én kis profi osztályom nem így tett. Végig énekelték a dalt, hatalmas örömet okozva a Mikulásnak, aki még táncra is perdült a kolléganőmmel. Nagyon büszke voltam, vagyok rájuk. Egy csöppnyi karácsonyi csoda. Imádni való gyerekek❤!!!
Boldogító jó cselekedetek
Budapest XVI. Kerületi Általános Iskola
I. Pizzát készítettünk
II. „Boldogító üzenet” kártyáztunk; megbeszéltük :Kire? Mi? igaz; javaslatokat tettünk egymásnak.
III. Boldogító üzeneteket küldtünk egymásnak
Ebben a hónapban egymást érték jó cselekedeteink, hiszen közeleg a karácsony!
A gyerekek már az előző hónapban elkezdték gyűjteni a csokoládékat azoknak a gyerekeknek, akik kórházban töltik az ünnepeket. Akik voltak már kórházban, elmondták, milyen rossz, ott, hát összefogott az egész óvoda, és 117 tábla édességet sikerült összegyűjtenünk és postára adnunk, hogy felvidítsuk azokat, akik rászorulnak.
Óvodánk vezetője kandallót álmodott az aulába, mi pedig hozzáfogtunk, hogy megvalósítsuk. Egyikünk a dobozokat rakta össze, másikunk a téglás tapétát hozta. mikor elkészült, megcsodálták.
– Kéne még rá fenyőág! – És már hozták is.
– Tűz nem lesz benne? Majd én megcsinálom! Hozok fát is hozzá!
– Nem kell rá óra? Nekem van.
– Jó lenne mellé hintaszék! – És másnapra ott volt. Így készült el a dekoráció, ami mindenkit fogad, aki belép intézményünkbe. Mindannyiunk ötlete, keze munkája benne van és olyan jól sikerült, hogy a szülők ezzel a háttérrel fényképezik gyerekeiket.
A gyerekek szüleiknek készítettek ajándékot az ünnep alkalmából. Bébiételes üvegeket kentek be ragasztóval, beszórták kristálycukorral. Mi szalaggal díszítettük és becsomagoltuk. A gyerekek átadták szüleiknek, akik örömmel fogadták a kedvességet.
A falu nyugdíjasainak is készítettünk apró ajándékot és egy rövidke műsort. Nagyon hálásak voltak az apróságok dalaiért, verseiért.
Boldogságóra foglalkozásunkat lazító gyakorlattal kezdtük:
Hóember vagyok… , Jégcsap vagyok…,
Kaptam egy simogatást, küldök egy ölelést játékkal folytattuk ( ölelést, simogatást, puszit, kézfogást, masszírozást lehetett átadni egymásnak).
Aztán Boldog Dóra jött el hozzánk és a Hétszínvirág című mesét hozta el nekünk. A mese után megkérdeztem a gyerekektől, ők mit kívánnának a virágtól. Először ajándékokat kértek maguknak, aztán azt is, essen a hó, mindenki kapjon ajándékot, és mindenki legyen boldog!
B.B.: Jobb veled a világ című dalára vonatoztunk, táncoltunk és fölragasztottuk a boldogságvár következő lépcsőfokára a boldogító jó cselekedetek jelét és felsoroltuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy feljuthassunk a várba: Hálásnak kell lennünk minden jóért, észre kell vennünk minden rosszban a jót, barátkoznunk kell a pajtásokkal, és jót kell tennünk másokkal.
Az órát követő napon karácsonyoztunk a csoportban, ahol szülők és gyerekek együtt bontották az ajándékokat és együtt játszottak egy délelőtt és megérezhették, milyen jó, hogy egy kicsit mindannyian összetartozunk!
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Ebben a hónapban több alkalommal is foglalkoztunk a hónap témájával: először beszélgettünk arról, miért vagyunk boldogabbak attól, ha jó cselekedeteket teszünk másokkal, melyik a jobb, adni, vagy kapni, milyen pozitív hatásai vannak ránk, ha jótékonykodunk, segítünk másoknak.
A karácsonyhoz közeledve egyre többször fogalmaztak meg a gyerekek kívánságokat, mit szeretnének kapni, adni. Próbáltam felhívni a figyelmüket a tárgyi ajándékok mellett/ helyett a lelki ajándékokra is.
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
Áldott, békés ünnepeket kivánunk mindenkinek!
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
Áldott békés ünnepeket kivánunk mindenkinek!
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Ebben a hónapban több alkalommal is foglalkoztunk a hónap témájával: először beszélgettünk arról, miért vagyunk boldogabbak attól, ha jó cselekedeteket teszünk másokkal, melyik a jobb, adni, vagy kapni, milyen pozitív hatásai vannak ránk, ha jótékonykodunk, segítünk másoknak.
A karácsonyhoz közeledve egyre többször fogalmaztak meg a gyerekek kívánságokat, mit szeretnének kapni, adni. Próbáltam felhívni a figyelmüket a tárgyi ajándékok mellett/ helyett a lelki ajándékokra is.
Majd a feladatok közül közösen kiválasztottuk a videófilm és PPT készítését, amit mellékelek.
A hónap csupa jótettek gyakorlásával telt, miközben a könyv meséjét is megismertük. Mézeskalácsot sütöttek a gyerekek, amivel egymásnak kedveskedtek. De nem csak társaiknak okoztak örömet, hanem elkészült az Óvoda udvarára a madarak karácsonyfája. A Mikulástól, világító hóembert és szarvast kapott az óvoda, amit a gyerekek nem az udvaron hanem a kapuban helyezett el, hogy minden arra járónak örömöt okozott.Majd meg is írtuk mesénket.
Szigethalmi Szent István Általános Iskola
A Szigethalmi Szent István Általános Iskola alsós diákjai tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászoruló embereknek.