Ez a hónap szinte teljes egészében a jó cselekedetekről szólt, hiszen karácsonyra készültünk. Az egyik osztályfőnöki órának csak a felét használtuk boldogságórára, mert sajnos csak ennyi jutott, de bepótoltuk a hiányzó részt a két (szerintünk értelmetlenül) beiktatott szombati tanítási napon, így némiképp hasznosítható volt a nap.
Az órát (és később a két szombatit is) ide illő idézetekkel indítottuk, értelmeztük őket. Beszélgettünk arról, hogy milyen fontos az embereknek a társaság, és hogy mennyit tud önbecsülésünkön javítani az, ha hasznosnak tudhatjuk magunkat. Eljutottunk odáig is, hogy akkor leszünk igazán boldogok, ha a környezetünk is az, és ennek egyik módja az, ha másokon vagy másoknak segítünk. A karácsony egyébként is érzékeny időszak azoknak, akik problémákkal küzdenek.
Összegyűjtöttünk közösen néhány olyan dolgot, melyekkel segítségére lehetünk valakinek, vagy boldogságot okozhatunk másoknak. Ezt kiegészítve, táblázatba rendezve kinyomtattuk, és kiraktuk a falra, hogy oda tudja írni alá a nevét az, aki a következő hetekben megtette valamelyiket (például mondta édesanyjának, hogy szereti; vagy kitakarította a szobáját kérés nélkül…). Ennek képét töltöttem fel.
De mivel sokat beszélgettünk a karácsonyról is, annak kapcsán is szóba került több egyházi tanítás és az ajándékozás is. Délutánonként díszítettük a termünket és a tornatermet a karácsonyi koncertre, kézműveskedtünk, ajándékot készítettünk. Akinek kihúztuk a nevét, annak lettünk az angyalkája, és segíteni kellett őt a három hét alatt. Ezt élvezték talán a legjobban a gyerekek. „Buliztunk” is egyet, bár igazából több volt a közös játék, mint a tánc.
Ebben a hónapban tehát kevés produktum született nálunk, inkább kapcsolatokat építettünk, erősítettünk. Szerintem ez a legfontosabb egyébként is az életben, és a gyerekek nagyon hálásak tudnak lenni, ha beszélgetünk velük, meghallgatjuk őket.