A hónap témáját a munkafüzet segítségével oldottuk meg.
Ahol az adott kérdésekre a diákok önállóan válaszoltak, majd ezeket a kérdéseket közösen megbeszéltük.
Boldogító jó cselekedetek
A hónap témája a boldogító jócselekedetek,amit a munkafüzet segítségével dolgoztunk fel.A gyerekek kaptak egy adventi kalendáriumot.Amit ezekből részben az iskolában vagy otthon megvalósítottak azt kikipálták.A teljesítményt megbeszéltük, illetve felragasztottuk egy közös plakátra.
Ebben a hónapban megpróbáltunk az átlagosnál is egy kicsit jobbaknak lenni. Úgy érzem fontos tudatosítani a gyermekekben, hogy jócselekedetnek számítanak egyszerű dolgok is. Fontos a szándék, és ezek az apró dolgok egy idő után természetesekké válnak életükben.
Ilyen dolgok elevenedtek meg rajzaikban:
– Segítek kibontani osztálytársamnak a palackot, ha szomjas
– Megvetem az ágyat
– Segítek nagyinak felmenni a lépcsőn
– Segítek a konyhában sütit sütni, mosogatni
– Megfogom anya kezét az utcán, mikor átmegyünk az úton
– Apának a kezébe adom a szerszámokat, ha autót szerel
– Összeszedem a játékokat, ha már nem játszom velük
– Megetetem a cicát
– Játszok az unokatestvéremmel, ha hozzánk jön
A gyerekekkel az ünnepek közeledtével beszélgettünk a jó cselekedetek fontosságáról, az örömszerzésről, a másik iránti szeretetről. Ajándékot készítettek egymásnak, amit örömmel adtak át a karácsonyi ünnepség alkalmával.
Sziasztok!
Mi ebben a témakörben egy boldog karácsonyfát készítettünk a gyerekekkel. Ezen a fán a díszekre jókívánságokat, vagy pozitív szavakat írtak, és körülötte a hópelyhekre 1-1 látott, vagy teljesített jócselekedetet rajzoltak a gyerekek. Örömmel, lelkesen készítették 🙂
Ebben a hónapban a boldogító jó cselekedetre fókuszáltunk, igyekezetünk nem maradt eredmények, élmények nélkül…
– A „Jószívű” cím elnyerése feladatsor keretén belül elkészítették az ovisok a munkafüzet 35.o. található feladatait és a szívek kiszínezése és kinyírását követően az egész hét folyamán (5 napon keresztül) az ovisok „titokban” megajándékozhatták egymást 1 szívvel valamilyen jó cselekedetért (a szívet a választott ovistárs szekrényébe rejtette el a másik úgy, hogy előtte ráírtam az ajándékozó nevét, hogy biztosra menjünk ;-), aztán elmondták egymásnak, miért is kapta éppen az az ovis a szívet); aki akarta és volt hozzá mersze, el is dicsekedhette a Télapónak (az oviba látogatásakor), miért kapott jó cselekedet szívecskét;
– „Szituációs játékban” is kipróbáltuk a jó cselekedetek szerepét: „az óvó néninek fáj a torka” – kaptam meglepiként a gyerkektől „gyógyító karkötőt, vicces bajszos manót, gyurma babát…”;
– „Angyalkák készítése” a gyerkőcök szüleiknek „karácsonyi szeretet angyalt” készítettek, amelyek nagyon szépek lettek és tényleg önzeltlenül és nagy szeretettel készültek! 🙂
– Az „Adventi jó cselekedet” program keretén belül az óvoda is részt vett és támogatta községünk szép kezdeményezését, az adventi gyertyagyújtást, így ovisaink programját követően fellobbant a 4.adventi gyertyaláng is;
December: Jó cselekedetek hónapja
Ez a téma és hónap volt eddig a legkönnyebb, legkézenfekvőbb a gyerekeknek, legalábbis, most úgy érzem. A Mikulás, Karácsony varázsa amúgy is szebbé tette a hónapot. Sokat említettük meg a családot, az ajándékozást, hogy egyáltalán mi a Karácsony, és hogyan ünnepeljük. Énekeket, verset tanultunk az ünnepekre, amivel ráhangolódtunk a „Jó cselekedetek”-re. Egyszerű volt megértetni a szegénységet, amihez nagyon jó segítséget nyújtott a mese, amit interneten találtam. Arról szólt, hogy egy kislány, aki mindig jó és kedves volt, miért változott meg pont Mikulás ünnepére. Kiderült azért, hogy a Mikulás sok virgácsot hozzon neki, mert akkor lesz mivel begyújtani a kályhába, így majd nem fáznak a testvéreivel, és szüleivel. A Mikulás megtudta ezt, és egy szekér tűzifát hozott a csomagja mellé. Ekkor beszéltük meg, hogy gyűjtünk a „szegény” gyerekeknek, legyen nekik is a fa alatt ajándék. A szülők a jó cél mellé állva rengeteg játékot, élelmiszert, könyvet adományoztak. A barkács délután után -előzetesen egyeztettem – elvittük a szülőkkel, gyerekekkel a MIKULÁS- GYÁRBA az adományokat. S.Patrik kérdezte, hogy „Mikor megyünk a szegényekhez?” A gyerekeket szaloncukorral, mézeskaláccsal, teával fogadták. Segítettek kipakolni, még játszottak is a játékokkal, de mikor el kellet jönni, senki nem hisztizett, hogy el akar hozni valamit. Megértették!!!
A másik mese, amit választottam a Holle Anyó volt. Ha valamiből, ebből meg lehet érteni mi a Jó cselekedet! Sok lehetőséget találtunk a mindennapokban is a segítségre, az odafigyelésre, a jószívűségre, amit mindig kiemeltem, erősítettem. Készítettünk ajándékokat a szülőknek, és egymásnak is. A feladatlapokban útvesztőből vezettünk ki rászorulókat, vagy kerestünk mindenkinek lufit, hogy vidám legyen. Készítettünk a madaraknak pattogatott kukoricából díszt, amit a Madarak Fájára került fel, méghozzá az egész ovival közösen. Így a madarak sem maradtak éhesek Karácsonykor. A Karácsonyi Ünnepélyünkön a szülők készültek fel mese dramatizálással. Szuper volt. Ők is jót cselekedtek. Torta és sütemény készült a gyerekeknek. A mézeskalácsot amit sütöttünk napokig ettük, megédesítve a mindennapokat. A JOBB VELED A VILÁG, és a TÜKÖRDAL nagy kedvenc, többször is énekeltük.
Győri Váci Mihály Általános Iskola
A boldogságórát a Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dallal kezdtük, beszélgettünk róla. Később minden tanuló kiállt az osztály elé, és felidézett egy olyan dolgot, amikor jót tett az osztályból valakivel. A többieknek ki kellett találnia, ki lehetett az. Következő feladatunkban mindenki húzott egy nevet. A kihúzott osztálytárásának ő lett a jóságos manója. A hét végén megbeszéltük, kinek sikerült rájönnie, ki volt az ő személyes jótevő manója. A nevek kihúzása után a gyerekek székre állhattak, és összegyűjtöttünk, mit szeretünk benne. Az órát meditációval zártuk.