Decemberben hónap a jó cselekedetek számba vételéről és fontosságáról is szól. Úgy gondolom a téma és az évszak együttesen adja magát, hogy ilyenkor gondoljunk másokra, és nem csak a társainkra, hanem a körülöttünk élő állatokra is. A gyerekekben ilyenkor azt kell erősíteni, hogy adni is jó, nem csak kapni, hisz ez boldogsággal tölt el bennünket, ha másokon segíthetünk. Jó cselekedet gyanánt számtalan dolgot felsorolhatnánk, ám mi idén a madarak gondoskodásáról, téli etetéséről beszélgettünk, foglalkoztunk vele több héten keresztül. A gyerekek leginkább élmények útján tapasztalják meg, és teszik magukévá azt, amit szeretnénk átadni nekik. Készültek madáretetők saját kezűleg, egy közös nagy, amibe a madaraink beköltözhettek, valamint egy igazi is bekerült a csoportba, amelyet aztán később a madaraknak ki is tettünk. Ennek kapcsán egy aranyos kis történetet is találtam, Lecke barátságból címmel, amelyet a gyerekek ámulattal hallgattak. Ezután meg is beszéltük hogy a két madár, akik barátok voltak, hogyan is viselkedett egymással. Jól megértették a lényegét, hiszen az egyik szereplő kicsit irigy volt, nem akart adni a barátjának magot, ami nem jó cselekedet, viszont a másik madárka testvériesen megosztozott vele a talált eleségen. Ez a gyerekek számára is egyértelmű volt hogy jó cselekedetnek számít, amitől mindkét kismadár boldog lett.
Boldogító jó cselekedetek
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Boldogító jócselekedetek
A gyerekek minden évben nagyon várják a decemberi ünnepeket. December hatodikán nem csak a Mikulás hozott ajándékot a gyerekeknek, hanem ők is meglepetésprodukciókkal kedveskedtek egymásnak. Az adventi időszakban különböző jó cselekedeteteket ajándékoztak társaiknak. Angyalkák hozták-vitték a jó kívánságokat, kedves üzeneteket, apróbb meglepetéseket.
„Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is.” ❤️ Megajándékoztuk egymást. Nem csak egymást, hanem mindenkit, aki mellettünk van a mindennapokban. Jót cselekedni minden nap lehet, még akkor is, ha nem tudatosítjuk. Jót cselekedni Boldogság!
Debreceni Benedek Elek Általános Iskola
Jócselekedetünk útja egy kutyamenhelyhez vezetett. Vittünk ennivalót és eszközöket a mindennapos munkához. Körbejártunk és megnéztük a kutyusokat. Barátkoztunk velük.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Karácsony tájékán még többször gondolunk arra, hogy jót tegyünk, és örömet okozzunk másoknak. Beszélgetésünk a foglalkozáson az alábbi kérdések köré épült:
„Adni vagy kapni jobb?” ; „Milyen jó cselekedetet hajtottál már végre?” ; „Hogyan érezted magad utána?” ; „Melyik az értékesebb: a kisebb – nagyobb jótétemények vagy a nagy és különleges jótett?”
Gyakorlati munka: Tablókészítés (Mit teszek magamért? – Mit teszek másokért?”)
Zárófeladat: Boldogságóra könyv 1.sz.Melléklet: 50 jó cselekedet lista
A gyerekekkel nagyon meghitt boldogságórákat tudtunk megtartani decemberben. Az ünnepek közeledte, a ráhangolódás elősegítette, hogy eredményes legyen a téma feldolgozása. Szociálisan nagyon érzékeny a csapat, nagyon magukénak érezték ezeket a foglalkozásokat. Elkészítettük a közös karácsonyfánkat, amelyekre mindenki tervezhetett egy díszt, amibe beleírta azt a jó cselekedetét, amit már megtett. Egy másik papír díszbe pedig azt, amit szeretne megtenni. Gyorsan megtelt a fánk színes, szívet melengető gondolatokkal, jó cselekedetekkel.
Nyírparasznyai Általános Iskola
A karácsonyfa díszeire előzetes beszélgetés alapján, ráírták a gyerekek milyen jó cselekedeteket hajtanak végre a közeli jövőben.
Hála, szeretet és jócselekedetek sorozata határozta meg e hónapban a Napsugarak -csoport gyermekeit. A gyerekek megtapasztalhatták, milyen jó kapni, de mégnagyobb öröm adni.
A szülőkkel és a gyerekekkel, közös összefogásban tartós zöldséget és gyümölcsöt vittünk a rászoruló gyermekeknek, valamint egy cipősdobozba csomagolt szeretetet vihettünk a hátrányos helyzetben élő családok gyermekeinek.
Ellátogatott hozzánk a Mikulás, és a Karácsonyi ünnepségünkön, az Angyalka is jutalmazta a jólelkű gyerekeket.
Kellemes volt megtapasztalni az összefogást gyermek-szülő és Óvoda között.
Előkészület
Boldogságóra
Dátum: 2019.12.20.
Aktivitás: Angyalkák készítése
Szervezési forma: egyéni és frontális
Eszközök: angyalkaforma rajzlapból, színes ceruza, CD lejátszó
Megvalósítás:
– A Boldogságórát egy relaxációs gyakorlattal kezdjük „Repül a madár, szárnyalva száll, mert szabad madár”.
– Körbe állunk a szőnyegen és kitárjuk karjainkat, majd olyan mozdulatokat végzünk, mint ahogy látjuk szállni a madarakat.
– Ezt a gyakorlatot először a helyünkön végezzük el, majd körben is. Ezzel kifejezve a szabadságot és a szabadon szárnyalást.
– A relaxációs gyakorlat után szintén egy kört alkotunk ülve és beszélgetünk a közelgő ünnepről, a Karácsonyról.
– A karácsonyi hangulat megteremtése következtében beszélgetünk a jócselekedet szó jelentéséről. Beszélgetünk arról, hogy mi a jó cselekedet.
– Ezt követően elolvasok nekik egy mesét: Szívem kertje, majd megbeszéljük röviden a kis Amália történetét.
– Ez után az asztalhoz ülünk és mindenki kap egy, már előre elkészített angyalkát, amelyet saját fantáziájuk alapján ki is színezhetnek.
– Az elkészített angyalkákat haza vihetik és megajándékozhassák vele szüleiket szeretetük jeleként. .
– Végezetül a Boldogságórát Bagdi Bella- Szeretet c. dalának meghallgatásával zárjuk.