A Szívem kertje című mesét olvastam el a gyerekeknek, a mese felolvasása után próbáltam a gyermekekben tudatosítani, hogy mennyire fontos segíteni, adni a másiknak.
Boldogító jó cselekedetek
2020. december – Jó cselekedetek gyakorlása (Szorgos hangya)
A munkafüzet 28. oldaláról nyomtattam, lamináltam a zoknikat, melyeket szívesen párosítanak. A babaszobai játékban segítve és örömet okozva ezzel „Anyának”.
Segítettek a kismackónak, hogy el tudjon repülni a lufikkal.
Nyírmártonfalvi Általános Művelődéi Központ
Ajándékot készítettek a Cica csoportba járó gyerekek a Süni csoportosoknak, amit viszonoztak a másik csoportba járó gyerekek.
A jó cselekedetek erősítik önbizalmunkat, segít az optimizmusban, hasznosnak érezzük magunkat, fejlődnek társas kapcsolataink. Sokkal jobb adni, mint kapni. Amikor örömet szerzünk valakinek, mi magunk is örülünk, boldogok leszünk tőle. Ebben a hónapban több lehetőségünk adódott a jó cselekedetek gyakorlására. Ajándékot készítettünk a számunkra kedves embereknek, tartós élelmiszerrel segítettünk egy alapítványt, akik maguk is segítik a rászorulókat, kis műsorral kedveskedtünk a településen élő idős emberek karácsonyi délutánján.
A kapott lapon a listán végig haladva megrajzolták, kiszínezték a gyermekek az emberalakot a saját tükörképükre formálva. Így fogok kinézni, ha egy jó cselekedetet teszek.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjét dolgoztuk fel Boldog Dóra alánlásával. A mese nagyon megragadta a gyermekeket és sokáig beszélgettünk arról, milyen könnyű megbántani másokat és azt is megértették, hogy ezt jóvá is tudják tenni. A következő napokban erre igyekeztünk méltó példával szolgálni: segíteni teríteni, öltözködni a kisebbeknek, segíteni kezet mosni, betakarni lefekvéskor a társunkat és bocsánatot kérni is. Megtanultuk a versikét is és páran építettek saját kertet, voltak akik rajzolni szerettek volna. Sikerült mindenkinek kedvére való elfoglaltságot találni és maradandó élménnyel szolgálni.
Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda
Megbeszéltem a szülőkkel, hogy ne maradjanak a gyerekek foglalkozás nélkül, ezért igyekszek az egész család számára kivitelezhető feladatokat találni.
Az volt a feladat, hogy készítsenek egy közös alkotást, rajzot, bármilyen tárgyat a családdal együtt, amivel szívesen megajándékoznának majd egy rokonukat az újra találkozás örömére, ha vége a járvány időszaknak. A lényeg, hogy mindenki keze munkája legyen benne.
A szülők elmondása szerint a gyerekek legtöbb helyen a nagyszülőket hiányolják a legjobban, van aki „nevelt” testvérét. Volt aki már azon gondolkozott, hogy hátha közelgő anyaknápja alkalmával nagymamáját meg tudná ajándékozni.
Böbe óvónéni
A gyerekek sokat készültek Mikulás napjára kis előadással és manó ajándék készítésével.
Sajnos kicsúsztunk a határidőből, így nem tudtunk csatlakozni a programhoz, hogy a boldogságórás gyerekekkel bátorító üzeneteket küldhessünk a Lehetetlen nincs című dalon keresztül az egészségügyben dolgozóknak, a kórházban fekvő betegeknek.
Ezért szeretném itt megosztani a kis csapatom képeit.
Az óra elején elolvastuk, tudományos magyarázatát, hogy miért boldogítanak a jó-cselekedetek? majd megnéztünk egy kisfilmet. Az osztály tagjairól elmondható, hogy a többség tud önzetlenül segíteni a rászorulón, akinek ez nehezebben megy ezután jobban odafigyel rá. felmerült, hogy az ünnepek előtt az emberek többségében növekszik a jócselekedetek gyakorlása, a nagyvonalúság és az adakozás. Az óra végén megajándékozták egymást a tanulók, majd sütizés és közös filmnézés követketett.