Decemberben a kis elsősökkel angyalkásat játszottunk, az adventi időszakhoz és a december havi témánkhoz is igazodva. Minden kisdiák kihúzta egy-egy társának a nevét. A feladat az volt, hogy 2 héten keresztül jó cselekedeteket kellett tenni azzal, akit húztak. Vagyis mindenkinek volt egy titkos angyalkája.
A téli szünet előtti utolsó napon, mindenki hozott is valami kis apróságot, amivel megajándékozhatta a társát. Mielőtt átadtuk volna az ajándékokat, körbe ültünk és mindenki elmondta milyen jó cselekedeteket csinált az általa húzott gyermeknek. (Voltak, akik másokkal is kedveskedtek.) Ezt követően pozitív tulajdonságokat mondott a szóban forgó tanulóról és végül felfedte azt is, hogy kiről van szó. A gyerekek nagyon ügyesen titokban tartották, kreatívak voltak és nagyon élvezték a „feladatot”. Ebből hagyomány lesz. 🙂

Visszatekintve a hónap élményeire, egy nagyon szeretetteljes, boldogító, ajándékozós, jó cselekedetes hónapról tudok beszámolni.
December első napján elhelyeztük az adventi ajándékainkat egy ajándékkosárba. Mindennap kihúztuk valakinek a nevét, ő választhatott aznap az ajándékcsomagok közül egyet.
Voltak azonban olyan osztálytárs-angyalkák, akik az adventi ajándékozáson kívül is meglepték a többieket saját készítésű kis ajándékaikkal.
December 4-én eljött a várva várt nap, és megajándékoztuk az iskolásokat és az óvodásokat egy Mikulás műsorral. Kolléga párommal nagyon büszkék voltunk a kis csapatunkra, akik novembertől az idejüket arra fordították, hogy a kitűzött célt megvalósítva felkészüljenek a sikeres szereplésre. Reméljük, hogy a mesénk üzenete minden kisgyermekhez eljutott, megértették, hogy a szeretet az a varázsszer, amely minden boldogtalanság, gonoszság, mogorvaság ellenszere, segítségével sok minden szebbé varázsolható, minden fagyos szív felolvasztható.
Decemberi boldogságóra = elcsendesedés, ünnepi várakozás, fenyőillat, karácsonyi dallamok, szeretet, vershallgatás, díszítés… Megtöltöttem egy lapot, olyan szavakkal, kifejezésekkel, amelyek jó cselekedetekre utalhatnak. Azt játszottuk, hogy két kiválasztott tanuló az osztály többi tagja elé állt, tetszőlegesen felolvastak a szavak közül: „segítettem, kedves voltam, örömet szereztem, udvarias voltam, ajándékot készítettem…” Akikre illettek a felolvasott szavak, azok a tanulók leülhetettek. Kíváncsiak voltunk, milyen hamar ül le az osztály minden tagja, vagyis mennyire jellemző ránk a jó cselekedet. Miközben karácsonyi dallamok szóltak, kiszíneztük, kidíszítettük a „Jó cselekedet díszeinket”. Hoztam egy kis fenyőfát az osztályunkba, arra aggattuk rá a papír díszgömböket. Mindenki elmondhatta, milyen jó cselekedetet hajtott végre, kinek segített, készített ajándékot, kinek szerzett örömet, kiről gondoskodott…
Meghallgattuk Csórics Balázs előadásában A négy gyertya meséje című rövid történetet. Megbeszéltük az üzenetét: miért fontos a béke, a hit és a szeretet gyertyájának égnie, a remény gyertyájával hogyan tudjuk életre kelteni a kialudt lángokat.

A hónap legvidámabb napja a „karácsonyi pulcsis-buli” nap volt. A mulatság idejére 4 csapatot alkottunk. A karácsonyhoz kapcsolódó játékokban, feladatokban, a megoldásokhoz a játékosoknak a memóriájukra, ügyességükre, gyorsaságukra, figyelmükre is szükségük volt, de legfőképp a vidámságukra.

Kívánom, hogy az ünnepek alatt minden családban égjen a négy gyertyaszál. Örömteli téli szünetet kívánok mindenkinek!

A boldogító jó cselekedetek a gyermekek életében azért fontosak, mert átélhetik, hogy a kedvesség öröme megsokszorozódik, és nemcsak másokat, hanem őket magukat is boldoggá teszi.
A gyerekek egy-egy papírra rajzoltak és felírták azt a jó cselekedetet, amit az elmúlt időszakban tettek! Ezzel díszítettük fel az osztály fenyőfáját! Nagyon tetszett a gyerekeknek, volt aki több “díszt” is készített a fára.

Idén decemberben részt vettünk a szeretetcsoki akcióban.
A gyerekek lelkesen hozták a csokikat, plüssöket, játékokat, de rajzokat is készítettek. A hónap közepén azt vettem észre, hogy teljesen spontán egymásnak is kezdtek adogatni először csokit, majd osztották meg az uzsonnájukat, sőt, a tanári asztalon is mindig várt egy-egy kis apró csoki, cukor. A boldogságórákon beszélgettünk arról is, hogy adni nem csak tárgyakat lehet, rejtsenek el apró rajzokat pl. anyu-apu táskájában, most már le tudnak írni kisebb szavakat, cetliket is elrejthetnek, készíthetnek reggelit, uzsonnát, kávét az egyik szülő vagy testvér segítségével, vagy csináljanak meg vmit egyedül, amit még eddig csak segítséggel próbáltak, de úgy érzik, már menne, stb. Aranyosan mesélték, mit szóltak otthon, ki milyen kedvességet csinált.
De a legkedvesebb momentum az volt, hogy az asszisztens néni felsóhajtott egy szünetben, hogy: Juj, de éhes vagyok… és egyik gyerek hozott egy szalvétát, rátett egy almaszeletet, a másik is mozdult pár áfonyát… és mire visszaértem az órára, igazi kis mini-svédasztal borította el a tanári asztalt. A gyerekek látták, hogy nem igazán értem mi történt, erre mosolyogva mondták: „Éva néni, te tanítottad, hogy adni jó. Ez a sok finomság Anita nénié!”
Hát, igen. No comment. 🙂