Decemberben a Kadarkúti Általános Iskola gyógypedagógiai napközis csoportjában a Boldogságóra program keretében az adventi készülődéshez kapcsolódóan a boldogító jócselekedetek, a segítés, a figyelmesség és a szeretet gyakorlati megélésére helyeztem a hangsúlyt. A hónap során a gyerekek megtapasztalhatták, milyen örömöt adni és kapni, és hogyan erősíti a közösséget a segítő, odafigyelő magatartás.
A Fogyatékkal élők nemzetközi világnapja kapcsán egy érzékenyítő gyakorlatot valósítottam meg, amely a látássérültek mindennapjaira épült. A csoport enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő gyerekekből állt, köztük egy hallássérült és több, aki logopédiai fejlesztésen vesz részt. A hagyományos feladatlapos gyakorlatok kevésbé lettek volna alkalmasak az élményszerű, közösségi feldolgozásra, ezért egy hosszabb, tapasztalati foglalkozást terveztem.
A gyerekeket két csoportra osztottam, Mikulásokra és Manókra. A Mikulások szemét bekötöttük, minden tevékenységükben a Manók segítségére szorultak. Az egész foglalkozás hosszabb időt vett igénybe, mint egy szokványos tanóra: a kóstolás, illatok felismerése, a pakolás, a mosdóhasználat, az uzsonna, a közlekedés mind a gyakorlat részét képezte. A Mikulások különböző ételeket kóstoltak és illatoltak (alma, körte, narancs, mandarin; nápolyi, csoki, gumicukor), miközben a Manók segítettek a felismerésben és a biztonságos mozgásban. A foglalkozás végén beszélgetőkörben értékeltük az élményt: ki milyen nehézséget vagy vicces helyzetet élt át, és hogyan érezték magukat a Manók és a Mikulások. A hosszabb idő lehetővé tette, hogy minden gyermek valóban átélhesse a helyzetet és megtapasztalja a segítségnyújtás, a bizalom és az együttműködés élményét.
A mese feldolgozásában a gyerekek ismerkedtek Gary Chapman „öt szeretetnyelve” fogalmával, amelyet korábban is tanulmányoztunk, így a témában már volt tapasztalatuk. A mese, Bukfenc kutyus története, a szívességek szeretetnyelvét mutatta be. A feldolgozást követően meghirdettem a „Jószívű” versenyt: egy nagy tablóra minden gyermek kapott egy saját szívet sablonnal, amelybe naponta rögzítettük, hányszor és kinek segítettek a csoportban vagy az iskolában. Minden alkalommal egy kis szívet rajzoltunk mellé, jelezve, hogy a segítségnyújtás megtörtént. A verseny során a gyerekek motiváltak voltak a segítő cselekedetekre, és nap mint nap figyeltek egymásra, így erősödött a közösségi érzés. A téli szünet előtti utolsó napon hirdettünk nyertest, aki egy gyönyörű kézműves mézeskalács szív boldog tulajdonosa lett, de minden gyermek kapott mézeskalácsot, így senki sem maradt ki az ünnepi örömből.
A kreatív tevékenységek között szódabikarbóna-díszeket is készítettünk, amelyeket felfűzve kis csomagokba csomagoltunk, szalaggal átkötve. Ezekből a csomagokból minden gyermek hazavihetett egyet, és jutott a takarító néninek, portásoknak, valamint az őket tanító pedagógusoknak, így a jócselekedetek gyakorlati megélésére is lehetőség nyílt.
A hónap során a hiányzások és a téli szünet miatt a lehetőségek korlátozottak voltak, de így is sikerült változatos, élményszerű és közösséget erősítő tevékenységeket biztosítani. A gyerekek megtapasztalták, hogy az odafigyelés, a segítő kezek, a kedves gesztusok és a közös élmények erősítik a közösséget, fejlesztik az empátiát és hozzájárulnak a jóllétükhöz.
Üzenetünk:
Az adventi készülődés idején az apró, szívből jövő jócselekedetek és a figyelmesség nemcsak másoknak, hanem nekünk magunknak is örömet adnak. Legyen ez a hónap emlékeztető arra, hogy a szeretet, a segítés és a közösségi összetartozás valódi ajándék – és az ünnepek szívét mi magunk formáljuk.

A december hónap rengeteg feladatot és meglepetést tartogatott számunkra. A Budapest-Bamako verseny egyik helyi résztvevő csapata látogatott el iskolánkba már egyből a hónap elején. Megmutatták az autójukat, meséltek a versenyről, az izgalmakról, a kalandról, a nehézségekről. Hoztak egy kis ajándékot is a gyerekeknek. Minden héten meggyújtottuk az osztály adventi koszorúját, valamint az iskolait is, ahol ünnepi műsor hozta egyre közelebb a karácsonyt. Vetettünk búzát Luca nap alkalmából, amit szorgosan gondoztak a gyerekek a téli szünetig.
December első napján egy „ne verekedj kihívást” intéztem a gyerekek felé, mivel nagyon könnyen egymásnak esnek, gondoltam, ha van tétje, talán jobban odafigyelnek ennek a rossz szokásnak a levetkőzésére. Minden verekedés nélküli napon kaptak egy nyomdát a táblán lévő jelölőlapra. Háááát…. nem mondom, hogy minden egyes naphoz került nyomda, de igyekeztek.
Megetettük a madarakat is több alkalommal, megbeszéltük, hogy ez egy olyan jócselekedet, amivel életben tudjuk tartani télen a kismadarakat.
Jártunk a Mikulásnál, énekeltünk, verset mondtunk neki, édességcsomaggal jutalmazta az előadásunkat.
A „szeretet-ajándék” elnevezésű programban diafilmeket vetítettünk a hozzánk vendégségbe érkező osztálynak, karácsonyfadíszt készítettünk nekik személyre szólóan.
Majd mi is ellátogattunk a minket meghívó osztályhoz, ahol színeztek a gyerekek közösen, sütit, gyerekpezsgőt ettek, közben karácsonyi zenét hallgattak.
Megcsinálgattuk az ajánlott feladatlapokat is, elmeséltük a Mikulás bácsi csizmája című mesét.
Sajnos beárnyékolta a decembert egy szomorú esemény, miszerint egyik tanítványom családi házának kiégett a kéménye, így a kisfiú decemberben nem járt iskolába, el kellett költözniük ideiglenesen rokonokhoz. Természetesen sokszor emlegettük, az ajándéka az osztály karácsonyfája alatt várja a visszaérkezéséig.