Az optimizmus gyakorlása

Petőfi Sándor Általános Iskola
OKTÓBERI BESZÁMOLÓ
OPTIMIZMUS GYAKORLÁSA
Beszélgettünk az optimizmus és pesszimizmus fogalmáról, hatásairól. Majd meghallgattuk a hónap dalát úgy, hogy a gyerekek becsukták a szemüket, és próbálták átadni magukat a zenének.
Ezután következtek a példamondatok, ahol derűlátóbb gondolatokat kellett, hogy megfogalmazzanak a gyerekek. Nagyon jól érezték a feladatot. Majd csoportokat alakítottunk, és mindegyik csoport kapott egy szituációt, amiben az adott szereplőnek pesszimista gondolatai vannak, és ezt kellett átalakítani optimistává.
Az óra második felében pedig következett a kézműves rész, ahol tulajdonságfát készítettek. Egy nagy kartonra rajzoltunk egy fát, mindenki kivágott 5-6 levelet magának, amire olyan tulajdonságaikat írtak, amit szeretnek magukban, vagy a társaik szeretik bennünk.
Később a szülőértekezleten a szülők ezt kibővítették. Ez a kép kikerült az osztályterembe, hogy a gyerekek mindennap töltekezni tudjanak e pozitív tulajdonságaikkal.
A kötelező feladatok közül pedig a filmforgatást (Micsoda különbség!) választották a gyerekek, amit külön iskolán kívül készítenek majd el. Ez a feladat még folyamatban van.





Kecskeméti Bekvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Két egymásutáni rajz órán dolgoztuk fel a témát az elsősökkel. Mivel az októberi budapesti konferencián óvodás csomagot kértünk, amely még közelebb áll a picikhez, így az abban található mesét olvastam fel nekik. Megbeszéltük, mi az a pozitív gondolkodás és mi a negatív. Koruknál fogva ezek még elvont fogalmak számukra, de a mese és a rávezető kérdések jó irányba terelték őket. Az első órán a beszélgetés és a dal után mindenki elkészítette a varázsszemüvegét, amin keresztül mindent sokkal szebbnek és jobbnak látnak. A szülőktől hallottam, hogy néhányan otthon is készítettek szemüveget a családtagoknak. A második órán csoportban doldoztak, ahol az általam előre megrajzolt varázsgömbbe mindannyian belerajzolták, milyennek képzelik a boldog jövőt, mit szeretnének megvalósítani. Mivel ez volt az első alkalom, hogy csoportban dolgoztak, külön öröm volt nézni, ahogy az előre megbeszélt szabályok alapján békésen, együttműködve, egymásnak teret adva és egymást segítve dolgoztak.

Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A 3. c osztály boldogan készül a szép új világ pillanataira.

Jelenleg az ősz témakörében tevékenykedünk, a termésekről, az ősz szépségeiről beszélgetünk, így ezért is gondoltuk hogy egy őszi fa és a gyönyörű színes levelei jelképezzék a boldogságot!
A boldogságórát azzal kezdtük, hogy 4 gyermek, akik önként vállalkoztak, megfestettek egy nagy csomagoló papírra egy fát. Sokat és nagy gonddal dolgoztak rajta. Ügyesen összedolgoztak, és szépen együttműködtek. Ez alatt a többiek, előre kivágott faleveleket kaptak, amit ki lehetett színezni. Mindenki saját maga választotta meg, hogy mivel, és milyen színűre festi meg a levelét, így egyedi és különleges levelek születtek. Amikor a fa is elkészült és mindenki kiszínezte a levelét, akkor összegyűltünk, közösen. Majd megbeszéltük, hogy milyen ez a fa? Nincs rajta, levél, kopasz. Hiányoznak róla a levelek!
Majd egyesével mindenki hozhatta a levelét, amit kiszínezett és felragaszthatta rá (tetszőleges helyre). Mielőtt feltette, meg kellett fogalmaznia egy olyan dolgot, aminek örül az életben, amitől boldog, ami örömet okoz neki! És az a levél jelképezte számára ezt a dolgot, és ezzel színesíthette és díszíthette fel a fát! Mi, a két óvó néni is feltette a saját kiszínezett levelét, ezzel példát mutattunk a gyerekeknek, és mi is részesei lehettünk a csoport közös alkotásának!
A végeredmény pedig csodás lett, a gyerekeknek nagyon tetszett. Ezután közös fotót is készítettünk az elkészült csodáról, majd kitűztük a csoport ajtó elé! A gyerekek érdekes és számukra valóban fontos dolgokat fogalmaztak meg, bár volt olyan, aki a másikat utánozta, még gyakorolni kell az ilyen jellegű megnyilvánulásokat.

Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola
A csoport a mostani, „szép új” világ szépségeit és sötétebb oldalát állította ellentétbe egymással a képen.