Érdekes, extrém ötletekkel álltak elő a gyermekek, hogy milyen zűrös, rumlis helyek, helyzetek lehetnek. A lényeg, hogy meg tudták említeni a szépet, jót is ezeknél.


Csólyospálosi Általános Iskola
Érdekes, extrém ötletekkel álltak elő a gyermekek, hogy milyen zűrös, rumlis helyek, helyzetek lehetnek. A lényeg, hogy meg tudták említeni a szépet, jót is ezeknél.


Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
Az optimizmus hónapja mindig egy kihívás a pedagógusok részéről az óvodás korosztály, főleg a mostani picurok számára. Az első lépés ilyenkor megértetni velük ezt a fogalmat, hogy ők is átérezzék, és érdemben tudjanak a továbbiakban a témával kapcsolatban kibontakozni. Erre tökéletes lehetőséget kínált a Boldog Blanka és Szomorú Szilárd játék, amelyet nagyon élveztek, ez a képeken is látszik.
Megnevettették a szomorú csapatot!!! A „Pozitív gyerek vagyok..” zenére önfeledt táncot jártak.
A tükörjáték (Mit látsz magadban-magadból?) nagyon érdekes volt, és sok mindent le lehetett szűrni belőle. Egy kislány nem talált magában semmi szépet, jót, így a többiektől kapott megerősítést, sok-sok tulajdonságot soroltak fel – külsőt és belsőt egyaránt – amely pozitív megerősítést eredményezett, mosolygott és jó érzéssel töltötte el őt a többiek véleménye.
A hónap meséje a „Tódi törpe varázs-szemüvege”, melyet meghallgatás után „kielemeztünk”, megbeszéltük, a kérdésekre válaszoltak, vagy éppen rávezetéssel, további segítő kérdésekkel mondták el gondolataikat.
A hónap feladatának a Plakát készítését választottuk, mely teljesen a gyermekek ötlete alapján született. Egy „szennyezett környezet látható a rajzon, amely gyárkéménnyel, füsttel, eldobott üdítős üvegekkel, rossz biciklivel, magnóval, flakonokkal, egyszóval szeméttel, hulladékkal teli, de ott nyílnak ám virágok is, és vannak lombos fák…. Számunkra is megdöbbentő, hogy ezek a gyermekek már ilyen kis korban ennyire odafigyelnek a környezetre, és sok felnőttel ellentétben tudják, hogy ez nem helyes, ha eldobod, mert a környezetet szomorúvá teszed. És milyen szép lenne a környezet, ha nem lenne ott az a sok szemét. Azt is megbeszéltük, hogy ha ezeket összeszedjük, és tovább adjuk, elmeséljük, akkor szebbé tehetjük a környezetünket. Így a boldogságóra egy kis egészségmegőrző, egészségnevelő tevékenységgel is párosult! Jobb velünk a világ!

Erzsébethelyi Általános Iskola
Színes képek közül választhattak a gyerekek,amelyeken pozitív dolgok, események voltak, és azt tették a nagyító alá. Majd ezt kellett rajzos formában kiegészíteniük egy színnel, grafittal, barnával. Jól sikerültek a munkák, és a gyerekeknek nagyon tetszett a feladat, ezt többször el is mondták! 🙂

Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde
Gyönyörű kiránduláson vettek részt az encsi Napocska csoportos óvodások.A csodálatos őszi időben
nagyon jól éreztük magunkat,s bízunk benne, hogy minden gyerek átélheti és megszeretheti a természet közelségét és fontosságát valamint az állatok szeretetét. Ezek az élmények olyan felnőttet nevelhetnek belőlük, akik a környezetüket védeni és óvni fogják.

Az optimizmus gyakorlása témakör feldolgozása
Október 15-19-ig valósítottuk meg az optimizmus gyakorlása témakört. A hét során több alkalommal foglalkoztunk a témával. Minden alkalommal, a gyermekekkel a napimádás relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást, majd leültünk körben a szőnyegre.
Megvalósított játékaink:
• Napimádással készültünk rá a mesére! Nagyon szívesen végzik el a gyakorlatsort a gyermekek.
• Kerekerdő kalandra hív téged verssel kezdtem, majd elmeséltem a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét.
• A mese után beszélgettünk a szomorúságról, ki miért szokott szomorú lenni, majd elmesélhették a gyermekek, hogy kit, ki vagy mi segített megnyugodni.
• Megtanultuk a Tódi törpe Szebben látó mondókáját.
• Elkezdtük elkészíteni az Értékeink fáját! Olyan értékeket gyűjtöttünk össze, amelyek lehetővé tették, hogy mindenki valamiben jó lehessen! Aki valamelyik feladatot teljesítette, az választhatott egy levelet. Erre rárajzoltuk a jelét, majd felragasztottuk a megfelelő ágra. A gyermekek szívesen jöttek oda, hogy megmutathassák, mit tudnak, a többiek pedig figyelmesen figyelték őket. Közösen örültünk egymás teljesítményének, sok dicséretet kaptak.
• Egy másik alkalommal mindenki kiszínezhette a saját varázsszemüvegét, melyet felpróbáltunk és így is elmondtuk a verset. Ez után megbeszéltük, hogy milyen lehet a varázsszemüvegen látott világ, és mi az, amit másképp szeretnének. Mit változtatnának, ha megtehetnék. Nagyon érdekes válaszokat mondtak a gyermekek.
• Harmadik nap eljátszottuk a Tükörjátékot.
• Eljátszottuk a Témához kapcsolódó bábjátékot, mely nagyon tetszett a gyermekeknek.
• A foglalkozások zárásaként kiszínezte mindenki a saját optimizmus jelét! és a színezés közben meghallgattuk a témához kapcsolódó dalt.
Nagyon jól éreztük magunkat a játékok során, a gyermekek szívesen vettek részt a játékokban, bátran válaszoltak kérdéseimre. Nagyon tetszett nekik a mese és a bábozás is. Nagyon büszkék voltak, hogy az értékek fájára felkerültek a leveleik!

KVPÁI ÉS AMI Móricz Zsigmond Általános Iskolája
Plakátunk alapgondolata, hogy a szépséget meg kell őrizni! Optimistán tekintünk a Föld jövőjével kapcsolatosan is annak ellenére, hogy az emberek életvitelükkel tönkreteszik szép környezetünket.

Alapiskola és Óvoda - Hidaskürt
Az október az optimizmus jegyében telt. Beszélgettünk és mesét hallgattunk a témával kapcsolatban, lerajzoltuk, hogy mit szeretünk, színes varázsszemüvegeket készítettünk, melyekben szebbnek látjuk a világot!

Meixner Ildikó EGYMI Mohács Oldi Tagintézmény
Október havi foglalkozásunkat két vendég érkezésével kezdtük. Boldog Blanka és Szomorú Szilárd hívta tanulóinkat két csoportba. A hangulatjel választása után pantomimmal fejezte ki mindkét csapat a hangulatát. A vidám csapat először anélkül, hogy a szomorú csapat tagjaihoz érne igyekezett felvidítani őket, majd érintéssel.
A hónap zenéje meghallgatása következett, (Pozitív gyerek vagyok) majd megbeszéltük a pozitív szó jelentését.
Tódi törpe varázsszemüvege mese meghallgatása, dramatizálása után kiszínezték a házikóját.
Előkerült egy varázstükör is, ami csak jót és szépet mond arról, aki beletekint. Nagyon érdekes volt megélni, hogy néhány tanulónak milyen nehéz magáról jót és szépet mondani. De végül a társak segítségével mindenkinek sikerült.
Azt gondolom, hogy a számunkra elvont fogalmat, mint az optimizmus, sikerült megismerni értelmileg akadályozott tanulóimnak

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Az optimizmus gyakorlása nehéz feladat a mai világban, amikor ….. emberekkel hoz össze az élet felnőttet és gyereket egyaránt. Mindig mindenkinek megfelelni nem könnyű. Tudatosan kell magunkban kialakítani azt, hogy higgyünk egymásban, elhiggyük azt, hogy meg tudjuk \” csinálni\”. Osztályunk jelszava már második éve ez: \”Meg tudom csinálni!\” Mi napi szinten gyakoroljuk az optimizmust, ez ad erőt nekünk, hogy jól végezzük mindennapi feladatainkat. Ez a szemlélet vezet minket a közös feladatok megoldásában, e vetélkedőkön nyújtott sikeres szereplésekben.