Egy optimista történet
Cs. M. vagyok a Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda Általános Iskola és EGYMI 6. osztályos tanulója.
A tavalyi tanévben szívkoszorúér tágításon estem át, mert szívbetegséggel születtem. Tavaly ősszel, egyik kontrollvizsgálat során közölték velünk, hogy az őszi szünetben be kell feküdnöm a kórházba egy műtétre. Nagyon megijedtem, és sokat sírtam, mert nem tudtam mi is fog velem történni. Az osztályfőnököm a tanáraim és az osztálytársaim vigasztaltak, bátorítottak. Ettől kicsit megnyugodtam. Nem sokára elérkezett az idő, el kellett indulni a kórházba. Először a vizsgálatok, majd a műtét következett. A beavatkozást követő pár napig még elég gyenge és elesett voltam. Szerencsére az osztálytársaim, barátaim telefonon, e-mailben, viber-en, rajzokkal tartották bennem a lelket. A biztató szavak, a szeretetteljes odafigyelés a szüleim és barátaim részéről bizakodóvá és kitartóvá tettek. Mindezek következtében rekord- idő alatt gyógyultam meg. Hamarosan ismét elkezdhettem iskolába is járni újra. Testnevelés alól még félévig fel voltam mentve, de ez már nem zavart. Boldog voltam ismét a társaim között, akik segítettek felépülésemben.
A szerető óvó- védő, biztonságos közegben az ember gyorsabban gyógyul, feledi a kellemetlenségeket, s arra gondol milyen jó, újra velük lenni.

Egy optimista történet
Cs. M. vagyok a Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda Általános Iskola és EGYMI 6. osztályos tanulója.
A tavalyi tanévben szívkoszorúér tágításon estem át, mert szívbetegséggel születtem. Tavaly ősszel, egyik kontrollvizsgálat során közölték velünk, hogy az őszi szünetben be kell feküdnöm a kórházba egy műtétre. Nagyon megijedtem, és sokat sírtam, mert nem tudtam mi is fog velem történni. Az osztályfőnököm a tanáraim és az osztálytársaim vigasztaltak, bátorítottak. Ettől kicsit megnyugodtam. Nem sokára elérkezett az idő, el kellett indulni a kórházba. Először a vizsgálatok, majd a műtét következett. A beavatkozást követő pár napig még elég gyenge és elesett voltam. Szerencsére az osztálytársaim, barátaim telefonon, e-mailben, viber-en, rajzokkal tartották bennem a lelket. A biztató szavak, a szeretetteljes odafigyelés a szüleim és barátaim részéről bizakodóvá és kitartóvá tettek. Mindezek következtében rekord- idő alatt gyógyultam meg. Hamarosan ismét elkezdhettem iskolába is járni újra. Testnevelés alól még félévig fel voltam mentve, de ez már nem zavart. Boldog voltam ismét a társaim között, akik segítettek felépülésemben.
A szerető óvó- védő, biztonságos közegben az ember gyorsabban gyógyul, feledi a kellemetlenségeket, s arra gondol milyen jó, újra velük lenni.

Tegnap feldolgoztuk az optimizmus témát, kissé sírósra sikerült (mindenkinek).

Az egyik feladat az volt, hogy egy rossz élményben hogyan tudjuk meglátni a jó dolgokat. Feladták a leckét a gyerekek, hiszen mindannyian egy szerettük elvesztéséről meséltek.
Így kitértünk egy kicsit a gyász feldolgozására. Állapotukból adódóan nem értették, hogy miért sírnak, amikor szerettükről beszélnek. . megtanultuk, hogy ez természetes dolog, és hogy a szomorúság, az elvesztett személy hiánya okozza.
Nehezen találtuk a jó dolgokat ebben…volt, aki sok videót nézett a témában, így jóval többet tud erről, mint egy átlag 12éves gyerek. Olyan is volt, aki közelebb került a családtagokhoz, valamint a történtek arra inspirálták, hogy jobban megismerje Istent. Megbeszéltük, hogy azért is hálásak lehetünk ,hogy tudunk erről beszélni a csoportban, és erősíteni egymást.

Végül azért jó hangulatban fejeztük be a foglalkozást, és elkészült a valóra vált álmok tabló is.
Az autizmussal élő személyekre jellemző, hogy szó szerint értelmezik a kifejezéseket.
Amikor megkérdeztem, hogy mit szeretnénk elérni a jövőben, egyik kis tanulóm komolyan azt mondta, hogy: -A plafont! 🙂
Élmény őket tanítani! <3

Az órára hangolódás alatt nagyon aktívak voltak. A zenét többször meghallgattuk, s táncoltunk, énekeltünk. A mesehallgatás alatt nehezen ugyan, de megértették a mese mondanivalóját. Minden gyermek önállóan és örömmel dolgozott.