A kisgyermekek álmai a legszebb jövőbeli optimista tervek!
Az 1.c ÁLOM Tablója is ezt az állítást igazolja: SZÍNESEK, BÁTRAK, KEDVESEK és VIDÁMAK!
Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus hónapjában felolvastam a gyerekeknek a hívótörténetet. Ezután az optimista hozzáállásról beszélgettünk a felvételi aspektusában. Majd befejeztük a boldogórás faliújságunkat. Erre pozitív kicsengésű szavakat tettünk. Emellett felkerült: „Boldogok vagyunk együtt…”, „De jó, hogy ismerlek titeket!”. A munka közben pozitív zenéket hallgattunk.
Optimista kisvakondok!
Relaxációs gyakorlattal indult a témánk, ” Körbe-körbe karikába” címmel. Tetszett nekik, felszabadultság érződött rajtuk. Meghallgattuk a szőnyegen Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok cìmű dalát, melyre egyből táncolni kezdtek a refrènt pedig ismètelgettèk. Ekkor az egyik kisfiú leguggolt a szőnyegen és sìrásban tört ki, mivel elköltöznek és ma volt utoljára oviban. Társai öleltèk és vigasztalták, majd kis idő múlva folytatta velünk a tevékenységeket. Szomorú Szilárd és Boldog Blanka szituációs játékot játszottunk. Sokat nevettek, rendkívül élvezték a játékot. Elmeséltem Tódi törpe varázsszemüvege cìmű mesét, melyet megbeszéltük, levontuk belőle a tanulságokat. Felvettem a saját varázsszemüvegemet és hatalmas nevetés tört ki. Ezt követően mindenki elkészítette a saját maga által elképzelt varázsszemüvegét amit bármikor felvehetnek, ha szomorúnak érzik magukat. Úgy gondolom, hogy a mese és a varázsszemüvegeken keresztül sikerült tudatosítanom a gyerekekben azt, hogy a világ szép és ha bármilyen akadályt is gurìt eléjük az élet akkor se keseredjenek el, hanem képesek legyenek meglátni a jót. A szomorú kisfiú megígérte nekem és társainak hogy viselni fogja a varázsszemüveget.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A kisgyermekek álmai a legszebb jövőbeli optimista tervek!
Az 1.c ÁLOM Tablója is ezt az állítást igazolja: SZÍNESEK, BÁTRAK, KEDVESEK és VIDÁMAK!
A gyerekek azt a tevékenységet, játékot rajzolták le, amelyek közben úgy érezték, hogy ők ügyesek, minden rendben van, jól sikerül, amiben a legjobban érzik magukat.
Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
Az 1.a osztály októberben az Optimizmus gyakorlása témát dolgozta fel. A tanmese meghallgatása után megbeszélték, mitől lehetünk bizakodóak. Az örömteli önarckép elkészítése után meghallgattuk a hónap dalát.
8. osztályosokkal készített tablón volt aki rajzos, volt aki szöveges formában írta le, hogyan képzeli az életét 30 év múlva. A munkákból készítettünk egy közös tablót.
Az órát az aktuális pszichés állapotunk megbeszélésével kezdtük, majd mindenki választhatott egy pozitív megerősítő kártyát, amit magáénak érez. A beszélgetések után nevettető versenyt rendeztünk, ahol párban dolgoztak a tanulók és a cél egymás megnevettetése volt. A játék végén én nevettettem meg az osztályt -szó szerint dőltek a nevetéstől:)
Beszélgettünk az optimizmus szó jelentéséről- arról, hogy hogyan tudunk bizonyos nehéz helyzetekben is optimisták maradni (pl. egy betegség esetén).
Végül pedig optimista szemüvegeket készítettek a tanulók, amin keresztül az egész világot szebbnek láthatjuk.
Az órát relaxációval zártuk.