Valóra vált álmok tablója
Az optimizmus gyakorlása
Csapókerti Általános Iskola Debrecen
A hónapban volt egy kis pótlás! Elkészítettük a hála füzetünket, ami az előző hónapból kimaradt.
Majd következett az optimizmus. Először magát a szót tanultuk meg, illetve tisztáztuk a jelentését. Ezt követően megnéztük a képet, amiről beszélgettünk, illetve el is játszottuk a történetet.
Téma volt a jövő is, ahol megfogalmazták azt, mi szeretne lenni felnőtt korában. Ezt egy formába kellett behelyezniük.
Foglalkozásunk relaxációval fejeztük meg, ahol igazán el tudtak lazulni.
Csapókerti Általános Iskola Debrecen
A hónapban volt egy kis pótlás! Elkészítettük a hála füzetünket, ami az előző hónapból kimaradt.
Majd következett az optimizmus. Először magát a szót tanultuk meg, illetve tisztáztuk a jelentését. Ezt követően megnéztük a képet, amiről beszélgettünk, illetve el is játszottuk a történetet.
Téma volt a jövő is, ahol megfogalmazták azt, mi szeretne lenni felnőtt korában. Ezt egy formába kellett behelyezniük.
Foglalkozásunk relaxációval fejeztük meg, ahol igazán el tudtak lazulni.
Csapókerti Általános Iskola Debrecen
A hónapban volt egy kis pótlás! Elkészítettük a hála füzetünket, ami az előző hónapból kimaradt.
Majd következett az optimizmus. Először magát a szót tanultuk meg, illetve tisztáztuk a jelentését. Ezt követően megnéztük a képet, amiről beszélgettünk, illetve el is játszottuk a történetet.
Téma volt a jövő is, ahol megfogalmazták azt, mi szeretne lenni felnőtt korában. Ezt egy formába kellett behelyezniük.
Foglalkozásunk relaxációval fejeztük meg, ahol igazán el tudtak lazulni.
Az október havi Boldogságórák témája Az optimizmus gyakorlása. Az optimizmus jelentéséről és a különböző szemléletmódokról szóló kötetlen beszélgetés után különböző szituációkat elemeztünk optimista és pesszimista nézőpontból. A feladatok után mindenki elkészítette a saját rajzát, hogy hogyan képzeli el magát 20-30 év múlva. Sokan egy boldog családot és egy sikeres munkát képzeltek el maguknak. ♥
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
Az optimizmus téma feldolgozását relaxációs gyakorlattal, Bagdy Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalának meghallgatásával kezdtük. Tódi törpe meséjének története ösztönözte a gyerekeket a varázsszemüveg elkészítésére. (A Varázsszemüveget délután hazavitték és a szüleikkel, testvéreikkel is felpróbáltatták.) A szemüvegen át ki új játékokat, ki szikrázó Napsütést, ki csillogó tükröt látott. A tükör jó lehetőség volt a téma lezárására. Kis tükröt adtam körbe, és akinek kedve volt, mondott egy szépet, jót magáról. A tevékenység végén a varázsszemüveg hatására, a gyermekek cirkuszos játékot kezdeményeztek, ahová a kicsit visszahúzódóbbak is szívesen beálltak. Megbeszélték kik a nézők, ki miben ügyes, milyen szerepet kap. Tornász, varázsló, bohóc. A műsor vezetője az előadás végén kiállt a mikrofonnal, és azt kérdezte. Tetszett az előadás? Kinek mi tetszett a legjobban? Jó érzés volt látni, ahogy megdicsérték egymást. Kezd beérni a gyümölcse annak, ahogy a mindennapokban is ösztönözzük a gyerekeket. Bízzatok magatokban, mert képesek vagytok rá. Ezután már nem volt más hátra, mint felhelyezni a második lépcsőfokra az optimizmus jelét.
Az optimizmus gyakorlása nehéz feladat volt számunkra. Tanulóinkat sok kudarc érte már rövid kis életük során. További, állandó gyakorlásra szorul a téma, de előrelépést mindenképpen tudtunk tenni benne.
A bevezető órákon sok, nevetéssel járó játékot játszottunk. Meghallgattuk a hónap dalát, színeztünk (szerkesztettem egy fiús „Pozitív gyerek vagyok” színezőt is :)) A pozitív szó kezdőbetűiből további pozitív töltetű szavakat találtunk ki.Megismerkedtek a gyerekek a hangulathőmérő fogalmával és az óra végén a hőmérő higanyszála kimozdult!
A továbbiakban tanulságos meséket dogoztunk fel, így a cherokee indián meséjét a bennünk lakó farkasokról vagy a Békamesét. Ügyesen meg tudták fogalmazni a történetek lényegét!Szituációs kártyákkal gyakoroltuk a kétfajta szemléletmódot, amelyeket a szemüvegek is segítettek. Pozitív idézeteket, képeket tartalmazó ppt.-vel erősítettem az optimista szemléletüket.
Végül időgépet építettünk, amibe a mai énünk ugrott bele és a 2039-es érkezett meg.Ezt jelenítették meg rajzaikban a gyerekek.
Az őszi szünetre pozitív cetliket húztak, így váltunk el egymástól.
Pesszimista szemlélet: Sokan betegek voltak a kész munka fényképezésekor.
Optimista szemlélet: Legalább hosszabb a szünetük a családjukkal! 🙂
Rimóci Szent István Általános Iskola
Mit hoz a jövő? Nem tudhatjuk, de gyökerei a mában vannak.
Álmok és valóság, vágyak és realitás keverednek, de a mosolyok szívből jönnek.
Boldogságórák – Október – Optimizmus
Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
Tigrisek4b
Szegedi Andrea
A téma feldolgozására nagyon sok lehetőségünk nyílt.
A megvalósítás ötletei között szereplő „Nevetésverseny” a mi 31 fős csoportunk esetében a „Nevető sapka”. Nagyon szeretik a gyerekek, és pillanatok alatt megalapozza a jó hangulatot:
A gyerekeket két csoportra osztom, a csapatok egymással szemben állnak. (Ezúttal én voltam a játékvezető, de a nagyobbaknál egész nyugodtan rá lehet bízni ezt a szerepet egy tanulóra is.) A játékvezető egy baseball sapkát tart a kezében, a két csapat pedig megegyezik, melyiküké a sapka felső, ill. alsó oldala. A játékvezető feldobja a sapkát. Ha leesést követően a sapka felső oldala van felül, akkor az annak megfelelő csapat tagjai kezdenek jóízűen nevetni, grimaszolni, hogy megnevettessék a másik csapat tagjait. Aki közülük elneveti magát, átmegy a nevettető csoporthoz. Fél perc elteltével újabb sapkafeldobás következik. Az a csapat győz, amelyiknek a játék végén több tagja van.
Mesefeldolgozás
A szomorú királykisasszony meséjének olvasása és feldolgozása során a gyerekek a legváltozatosabb indokokat sorolták fel a királylány szomorúságának okaként, és az okokhoz kapcsolódva logikus érveket sorakoztattak fel, mi mindennel lehetne megvigasztalni, jobb kedvre deríteni. Sok gyerek esetében érezhető volt, hogy személyes problémákat, gondokat közvetítettek, és szívmelengető érzés volt, ahogy a meséből kiindulva egymás vélt vagy valós sérelmeire, nehézségeire igyekeztek jó megoldást találni, egymást hasznos, jó tanácsokkal ellátni.
A mesefeldolgozás kapcsán megnéztük Az aranyszőrű bárány című mesét is. Hasonlóságokat kerestünk, véleményt mondtak, ötleteltek párban és csoportban is.
Állatkombinációk – játék
Lazító, pihentető feladat. A gyerekek feladata, hogy jól ismert állatnevekből összevonással vicces, új neveket alkossanak: kecskenguru, cinegér, medveréb, macsakanári, elefácán… Az így kitalált kettős állatokat a párok le is rajzolják, a többieknek bemutatják.
A hónap dala
Nagy sikert aratott a dal, a gyerekek gyakran éneklik szünetekben, szabadidős foglalkozásokon is. A lányok egy csoportja a dal mellé egy tánckoreográfiát is készített. (lásd: fotó)
Optimista-pesszimista
Csoportmunkában oldották meg a feladatot. A kiosztott lapokon együtt értékelték a megadott szituációkat, ötleteltek, hogyan vélekedik egy optimista, és hogyan egy pesszimista szemléletű ember. Közös beszélgetésre került sor a feladat zárásaként: melyik vagy, melyik lennél, miért?
Fogalmazás képsorról
A csoportoknak különböző képsorokat adtam, a feladatuk pedig az volt, hogy alkossanak egy olyan történetet a képek segítségével, amelyben érvényesül a szereplő(k) optimista felfogása, reakciója, viselkedése.
A téma továbbgondolása: Lapozgató
Arra kértem a gyerekeket, mondjanak, ill. gyűjtsenek számukra kedves, frappáns, de ízléses vicceket. A gyűjtéshez be lehetett vonni a szülőket, nagyszülőket is. Egy osztálybulival egybekötött délutánon kerítettünk sort a viccdömpingre. Az összegyűjtött viccekből egy mini lapbookot készítettünk.