A hónap témájával az optimizmus gyakorlásával egész hónapon keresztül foglalkoztunk. Sajnos a mai gyerekek már az óvodában is gondokkal küzdenek, önbizalom hiányban szenvednek. Sok bátorításra, biztatásra, és igen pozitív gondolkodásra van szükségük, amelyre a „Boldogságprogram” sok lehetőséget nyújt. A foglalkozások keretén belül igyekeztem a gyerekek előtt megvilágítani magának az optimizmus szónak a jelentését, amely nemcsak arról szól, hogy örülünk a jelennek és a múltnak, hanem arról is, hogy milyen jövőt vetítünk magunk elé. A hónap témájával kapcsolatban foglalkoztunk az önbecsüléssel, önértékeléssel. Mesével, beszélgetéssel, dicsérettel fejlesztem a gyermekek önbecsülését, önbizalmát. Meseválasztásom ezúttal Beck Andrea Carola, az undok tündér meséje lett, amely az önbizalomról, önbecsülésről szól. Minden foglalkozás alkalmával erősítem a pozitív gondolkodásra való hajlamot, vagyis az optimista szemléletmódot. Aminek nagyon örültem, hogy a hónap vége felé a gyerekek pozitívan látták a jövőjüket, ami rajzaikon is tükröződött. Szerencsés embernek tartom magam, szeretem azt amit csinálok, és ezt az érzést próbálom a gyereknek is átadni.
Az optimizmus gyakorlása
Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Igen távoli a 20-30 évnyi előretekintés egy csöpp elsős fejecskének. De lelkesen, már-már céltudatosan tervezték meg életük egyes momentumait a gyerekek.
Báthory István Általános Iskola
A gyerekek örömmel képzelték el, hogy milyen álmuk valósulhat meg a jövőben, és jókedvvel rajzolták le jövőbeli énjüket. Felnőtt korukra lesz köztük balerina, rendőr, farmer, mezőgazdász, fogorvos, óvónő, tanítónő, fodrász, állatorvos, futballista, úszó, autószerelő, sofőr.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Minden gyerek elmesélte, hogy mi szeretne lenni 20 év múlva. Volt olyan tanuló aki többféle dolgot szeretne majd csinálni. A beszélgetés után rajzzal is kifejezték céljaikat. A foglalkozás nagyon jó hangulatban telt, mindenki jól érezte magát.
Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája
Kamasz fejjel ez a téma kissé nehezebbnek bizonyult. Az átkeretezést még gyakoroljuk, pedig a szemüvegünk is meg volt hozzá 🙂
Megerősítő kártyákat is készítettünk, melyeket kinyomtatva, laminálva emlékeztetheti magát mindenki arra, amit még most nehezen hisz el. Minden kártya hátoldalára a „Jobb veled a világ” szöveg került.
Ebben a hónapban a legnagyobb hangsúlyt arra fektettünk, hogy a gyermekek észre vegyék mennyivel jobb vidámnak lenni, mint szomorúnak. Minden reggel a beszélgető körben megbeszéltük az adott témát és a beszélgetés végén mindig meghallgattuk a Szép nap, ölelj most át engem dalt. Ehhez a témához több eszközt készítettem. Első héten egy mosolygós és egy sírós fejet, amit lamináltam. Két csapatra osztottam a csoportot, egyik a vidám, másik a szomorú. A vidám csapatnak az volt a dolga, hogy különböző mimikákkal mosolyra derítsék a szomorú csapatot, majd cseréltek. Ezek után mindig figyeltek azokra a gyerekekre akik napközben sírtak, szomorkodtak, igyekeztek vidámmá tenni őket.Ezeket a fejeket felhelyeztem a mágneses táblára és a reggeli megérkezésekkor mindenki a jelét az alá a fej alá tette, amilyen szeretett volna lenni azon a napon. Következő alkalommal dekorgumiból mindenkinek készült egy mosolygós fej, amit minden reggel eldönthettek, hogy felteszik e a ruhájukra vagy sem, büszkén mutatták, hogy ők mindig ilyen mosolygósak szeretnének lenni. Az optimista szemüveg is elkészült, amit kedvükre díszítettek, és bármikor felvehettek.
Felfedeztük együtt,hogy minden rosszban van valami jó.
Megbeszéltük, hogy igyekszünk ezt a gondolkodásmódot beépíteni a mindennapjainkba.
Elhatároztuk,hogy megtesszük a tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy az álmaink a jövőben válóra váljanak.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Tisztaforrás – vegyes korosztályú csoport
Az optimizmus fogalmának „tanítása” során többféle hangulatot és megvalósítási módot is kipróbáltunk. A hangulatok közül az örömmel, lelkesedéssel, bátorsággal végzett feladatok jelentették számukra azt, hogy -akkor én most optimista voltam. Így lett az Ő olvasatukban az optimista az, – ha merek, akkor optimista leszek.
A segítség, biztatás, egymás támogatása jelenti számukra a bátorságot amivel nekiindulnak a feladatnak és optimistám, ha látják, hogy a többiek biztatják őket.
Ez elképzeléseik a jövőről, amiben a legszebb énjük megjelenik, nagyon különböző, de az élet szép oldalát mutatja.
A tabló részletei:
– Királylány leszek és a férjem a király.
– Autóversenyző leszek és majdnem mindig győzök.
– A házam mellett lesz egy oroszlánom, ketrecben, de nem bánt. Én szelídítettem meg, kutyáim is vannak.
– Családom és autóm is lesz.
– Sok gyerekem lesz és férjem, szeretjük egymást. Ő a barátom, de el fog venni feleségül.
– Kamiont vezetek és mindig úton leszek.
– Boldog leszek, azért rajzoltam sok szívecskét…
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A gyerekekkel beszélgettünk arról a képről, amihez elkészült a naplóbejegyzés. nagyon aktívak voltak a gyerekek, könnyen a felszínre jöttek az érzelmek, ügyesen meg tudták fogalmazni érzéseiket, gondolataikat.
A naplóbejegyzés elkészítése is könnyedén ment a gyerekeknek, ugyanis többen írnak saját naplót.