Így relaxálunk mi, elsősök!
Az optimizmus gyakorlása
November elején valósítottuk meg Az élet játéka című könyv alapján az Örömjáték témahetet az iskolában. Az alsó- és felső tagozatosok több programon közösen vettek részt, de a hét nagyobb részében külön-külön feladatai voltak a kisebb és a nagyobb diákoknak.
Az első nap a megnyitó után emléklappal jutalmaztuk azokat a lelkes, szorgalmas diákokat, akik rajzzal, fényképpel, fotómontázzsal pályáztak az előzetesen meghirdetett feladatra, melynek címe: „Életem legboldogabb pillanatai”volt. Ezt követően megnéztük a Eleanor H. Porter könyve alapján készült filmet.
Minden osztály, sőt a tanári kar tagjai is sorshúzás útján őrangyallá változtak és egyben őrangyalt kaptak. Az őrangyal feladata volt, hogy egész hét folyamán segítse, apró meglepetésekkel, figyelmességgel kedveskedjen a kisorsolt személynek, de közben ne leplezze le magát.
A következő napon a hagyományokhoz híven minden osztály elhelyezett egy-egy szál liliomot Szent Imre herceg szobránál, ahol elénekeltük a Szent Imre himnuszát is. A koszorúzás után ellátogattunk a helyi katolikus templomba, ahol az atya beszélt nekünk az örömről, a boldog pillanatok, a kedvesség, figyelmesség fontosságáról. A délután további részében az osztályok külön dolgoztak egy-egy plakáton, illetve negatív történetekben, eseményekben igyekeztek meglátni a jót.
A harmadik napon a dramatizálásé volt a főszerep. Minden felsős osztályban választottak egy Pollyannát, kinek segítségével negatív történeteket változtattak át pozitívvá, örömjátékot játszottak. Az alsó tagozatosok mesékben, történetekben igyekeztek megtalálni a jót.
A következő nap folyamán a szürke hétköznapokat színessé változtató, önismereti, pozitív gondolkodásra sarkalló, derűlátó kártyacsomaggal játszottak a gyerekek. Volt, aki újabb negatív történet pozitívvá alakítását dramatizálta, míg mások a közösség- és személyiségfejlesztő „Nem vagy egyedül” szituációs játékot játszotta. Az alsósok behozhatták kedvenc tárgyaikat, amiket bemutattak a többieknek, majd kezdődhetett a közös játék.
A témahét utolsó napján külsős helyszínekre mentek a diákok örömet szerezni. Az első osztályosok visszalátogattak az óvodába, a másodikosok az önkormányzat dolgozóit lepték meg. A harmadikosok a marcipángyárba, a negyedikesek pedig a Coopba vitték a mosolyt és az örömöt. Az ötödik osztályosok az óvodában, a hatodik osztályosok a pékségben tettek látogatást. A hetedikesek a babát váró Földi Brigitta tanárnőt látogatták meg, míg a nyolcadikosok a játszóteret igyekeztek rendbe tenni. Ezt követően a művészeti iskola tanárai által szervezett örömtánc és örömének tanulásában vettek részt a gyerekek.
Témahetünket a DÖK által szervezett Márton- napi lámpás felvonulás zárta, amin az esős idő ellenére sokan részt vettek, utána -örömünkre- zsíros kenyérrel és forró teával készültek a Szülői Munkaközösség tagjai.
Az idei témahét célja az örömjáték megtanulása és gyakorlása volt, ami valójában a pozitív életszemlélet, az optimista gondolkodás átadását és terjesztését szolgálta. Igyekeztünk kilépni az iskola keretei közül és a környezetünkben élőknek is mosolyt csalni az arcára.
A tanulók nagyon élvezték a foglalkozásokat, átjárta őket az optimizmus és a vidámság. A témahetet követő időszakban is igyekeztünk támogatni őket az örömjáték gyakorlásában, hogy mindig meglássák a jó dolgokat és élvezzék az apró örömöket.
1. A Boldogságvár falunkra felhelyeztük az optimizmust jelképező mosolygós arcot
2. Relaxáció: „Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga”
3. Bagdi Bella dala: Pozitív gyerek vagyok
4. Mi történik velünk egy nap alatt, a pillanatokban meglátni a jót. Például a reggeli felkelés, ha nehezen megy, de anya megpuszil stb.
5. Tükröm tükröm mondd meg nékem mi a legszebb, legjobb énbennem?
6. Képes történetkártyák (oltás, lerombolt homokvár stb.) ezekben is meglátni a jót.
7. Optimista tükörkép-rajz
Az 1-2. osztályos napközis csoportban is javában zajlott az októberi Boldogságórás foglalkozás. A gyerekek megnézték Az aranyszőrű bárány c. mesét, majd a történetről beszélgettek. Mindenki elkészítette a saját pozitív tükrét, majd egy hatalmas nevettető versenyen vettek részt, melynek az volt a célja, hogy a párok minél jobban, minél hangosabban megnevettessék a másikat!
Huszka Hermina Általános Iskola
Lerajzoltuk most mit csinálunk, és elképzeltük, mi lesz 20 év múlva.
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
A boldogságóránk egy kicsit most megcsúszott, mivel november 7.-én volt a Pályaorientációs napunk. Egy szenzációs napot tölthettünk iskolánkban a Szolnoki Szakképzési Centrum és Szállásné Schvajda Erika tanárnő jóvoltából. Köszönjük ezt a pályaorientációs napot minden szervezőnek és résztvevőnek, többek között volt diákjainknak is, akikkel ismét jó volt találkozni! Lehet, hogy azon a napon kiderült néhány gyermek számára, hogy hova szeretne menni továbbtanulni, mi lesz, ha nagy lesz, miért is érdemes tanulni.
Ezután tartottuk meg a boldogságóránkat, mert az októberi téma az optimizmus gyakorlása volt. Feltöltendő feladatunk, a „Valóra vált álmok tablója” köré építettük fel az órát. Meditáltunk, színeztünk, rejtvényt fejtettünk, majd beszélgettünk a pályaorientációs napról, és arról hogyan képzelik el életüket 20-30 év múlva, ha minden a lehető legjobban alakul addig. Ki tanár, ki lovarda-tulajdonos, ki csibeárus, ki autóversenyző, ki ornitológus, ki állatorvos lesz. Ezután gyorsan hozzáfogtunk a rajzoláshoz. Közben pedig a hónap dalát hallgattuk. Majd a táblára felkerült a gyerekek munkáiból összeállított tabló.
Papi Kölcsei Ferenc Általános iskola Aranyosapáti tagiskolája
A boldogságórákon arra buzdítottuk a tanulókat, hogy tegyenek az életükben előforduló rossz dolgok ellen. Ne kudarcként éljék meg, hanem formálják át pozitívvá! Amikor problémáikat megosztották a társaikkal, kiderült, hogy mások is kerültek már hasonló helyzetbe, így tudtak egymástól hasznos tanácsot kérni. Minél többen vagyunk, annál több szemszögből tudunk tekinteni egy szituációra. A megoldás így hamar megérkezik, hogy jobbra fordítsuk a helyzetet.Állatmenhelyen jártunk élelmet vittünk.
Mogyoródi Szent László Általános Iskola
Mi leszek, ha nagy leszek? Biztosan sikerül.