Beszélgettünk az optimizmusról.Derűlátás, bizakodás, a jó észrevétele. Ha nem sikerül egy feladatot megoldani, ha nem nyerek elsőre a játékban, ha nem tudom elsőre megoldani a matematika feladatot, akkor sem adom fel, nem kesergek, hanem újra próbálom, mert hiszek magamban, és keresek egy másik megoldást a siker eléréséhez. Elhiszem, hogy jó vagyok Egységben az erőnk!
Egy várat terveztünk . Sok toronyt rajzolunk rá. Közösen olyan készségeket, képességeket gyűjtöttünk, amiben a gyerekek jók, vagy most tanulják, s,ami megerősít bennünket. Miután megbeszéltük ezeket az értékeket, ráírtuk a vár tornyaira. A gyerekek naponta megnézhetik, és odarajzolhatják a jelüket ahhoz, amelyik képesség már az erősségük lett.
Az optimizmus gyakorlása
A tanóra keretében rövid relaxációs gyakorlat után megismerkedtünk a témához tartozó történettel. Ezután a tanulók feladatlapot kaptak, mellyen az optimizmussal kapcsolatos svéd mondásokat kellett megfejteniük. Minden mondatról külön-külön beszélgettünk. A tanórát a gyerekek kedvencével, a meditációval zártuk.
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
A kisfilm az osztályomba járó gyerekek önálló munkája a kezdeti tervezéstől a végső szerkesztésig. Boldogságórán azt a feladatot kapták, hogy készítsenek filmet az optimizmusról. Számukra az optimizmus egyenlő a boldogsággal, a jólléttel, és lássuk be,ebben van is valami. Mindenki kivette a részét a munkából, öröm volt nézni a lelkesedésüket, együttműködésüket az ötleteléskor, a felvételek készítésekor.
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
A siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskolában már az első osztályban kezdődnek a boldogság órák. Hála körrel kezdtük az órát, majd játszottunk egy kicsit optimista gondolatokkal, megfogalmaztunk pozitív reakciókat bizonyos eseményekre. Mindenki kiszínezhette a szemüvegét, s ezen átnézve megfogalmazhatta saját optimista jövőjét.
Fantasztikus fejlesztő órákat tudtam tartani ezzel a nagyon kedves Pozitív esernyők feladattal. Pont egy nagyon borús-esős napon sikerült csinálnunk a feladatot így a gyerekek igazán érezhették, hogyha „Belül hordozod a napot, nem számít hogy kint esik az eső.”. A képek készülte közben a Világomban minden rendben van című CD-ről hallgattunk zenét, beszélgettünk, használtuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című kártyáit, melyek segítették a gyerekeket, hogy az esernyőkre is pozitív kifejezések írjanak. Nagyon kedves alkotások születtek, köszönjük!
Végre megint boldogságóra! – mondták a gyerekek.
Izgatottan várták, hiszen a szeptemberi a betegségek és a sűrű programok miatt nem került megtartásra.
Beszélgettünk, énekeltünk, játszottunk és színeztünk.
A gyerekek nagyon jól különbséget tudtak tenni a kétféle gondolkodásmód között. Érdekes volt azonban, hogy a pesszimista látásmódra előbb tudtak példákat mondani.
A pozitív gondolkodás olyan mentális kapcsolat, amely egyértelműen sikerhez és jellembeli fejlődéshez vezet. A pozitív elme boldogsággal, örömmel és egészséggel tölt el bennünket, és minden helyzetben sikeres végkifejlethez segít. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy az optimista ember hisz abban, hogy ő felelős a saját boldogságáért, és hogy a jövőben még jobb dolgokra számíthat. Az optimista ember nem magát hibáztatja, ha rossz dolgok történnek.
Nagyon fontos, ha rosszra gondol, a negatív gondolatokat váltsa pozitív, kellemes gondolatokra. Ha negatív dolgok jutnak az eszébe, rögtön jó és kellemes élményeket maga elé idézni – biztos akad belőlük néhány. Az a cél, hogy minden negatív gondolatot pozitív gondolattal váltson fel! Már pedig abban megegyeztünk, hogy mindannyiukkal nagyon sok jó dolog történik. Nagyon sok jó tulajdonságuk van, éppen ezért is nagyon szerethetőek. Mi az “Optimizmus vára” feladatot választottuk! Dobozokra ragasztottuk fel mennyi jó tulajdonsàgunk van, de külön nagyobb méretű karton lapra is ragasztottunk tulajdonságokat, melyek mind, mind bennünk vannak! Mindezeket más iskolatársaknak is bemutattunk!
El kell mondjam az osztály, optimista, optimista gyerekekkel, optimista osztályfőnökkel! ❤️